microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


keresés:
search
A Temetetlen Halott (2004)
The Unburied Man

. . . . . . . . . . 7.43
(a cspv olvasók szavazata)  itt szavazz !

. . . . . . . . . . 8
(a cspv szerk-ek szavazata)

hossza: 127 perc
nemzetiség:  magyar
műfaj:  életrajzi, történelmi, dráma, megtörtént, politikai
eredeti nyelv: magyar
korhatár 12+
c tr tr


információ:

vissza a rövid leíráshoz

bővebb info
A voltaképpeni cselekmény a forradalom leverésének pillanatában kezdõdik, amikor Nagy Imre és társai a jugoszláv követségen kérnek menedékjogot. A jugoszláv követségen a szovjetekkel kiegyezõ Kádár emberei próbálják meggyõzni Nagy Imrét, hogy álljon át az õ oldalukra, mondjon le miniszterelnöki posztjáról, tagadja meg a forradalmat, de Nagy Imre és munkatársai erre nem hajlandók. Nagy Imre hallatlanul népszerû ekkor, az utcán még harcok folynak, így szükséges az azonnali eltávolítása.

Példátlan módon az oroszok elrabolják Nagy Imrét és kormánya vezetõit családtagjaikkal együtt, és Romániába szállítják õket. Romániában Nagy Imrét és feleségét leválasztják a csoportról, tökéletesen izolálják õket. Nagy Imre soha többé nem láthatta lányát, unokáit. Az izolált házban belügyesek, õrök figyelik Nagy Imre és felesége minden lépését. Az új, oroszokkal kiegyezõ Kádár-kormány képviselõi óriási nyomást gyakorolnak rá, hogy lássa be, ellenforradalom tört ki az országban, veszélybe került a munkáshatalom, de Nagy Imre kitart a nemzeti forradalom koncepciója mellett. Idõs és szívbeteg már, de álláspontját semmilyen nyomás nem ingatja meg. Itt, a romániai Snagovban kezdi el írni önéletrajzi könyvét, visszatér gyermek-és ifjúkora emlékeihez, számot vet azzal, hogyan lett az, akivé lett.

Az önéletrajz szeretetteljes szavai nyomán idézzük meg Nagy Imre szülõföldjét, Somogy megyét, a dombos, lankás magyar tájat, szüleit, gyerekkori emlékeit. Nagy Imre 1896-ban született, szülei apai részrõl urasági cselédek, anyai részrõl középbirtokos parasztok voltak. A szülõk már elszakadtak a földtõl, anyja szobalány, apja kocsis volt. A hagyományos paraszti értékrend szerint a legidõsebb gyermek emelkedése fémjelzi a családét is, így kerül Nagy Imre a kaposvári Állami Fõgimnáziumba. Nagy Imre nosztalgiával idézi fel gyermekkorát, a földhöz, a paraszti léthez kötõdõ emlékeit.

Az idillt a snagovi fogság jelenetei szakítják meg: Nagy Imre és Égetõ Mária semmit nem tudnak a világról, se telefon, se újság, lányukkal, unokáikkal nem találkozhatnak, éjjel-nappal õrök kísérik õket. Erõs a kontraszt a házaspárt körülvevõ romantikusan szép táj és helyzetük beszorított reménytelensége között. Nagy Imre rendületlenül írja visszaemlékezéseit.

18 éves volt, amikor kitört az elsõ világháború, s egy év múlva már behívták katonának. Az isonzói csatában került elõször életveszélybe, megsebesül, a hadikórházban meglátogatja õt az édesanyja, és egy marék somogyi földet hoz neki, amely élete utolsó pillanatáig vele marad.

A snagovi számûzetésben látogató érkezik Nagy Imréhez. Kádár egyik kulcsembere próbálja ismét meggyõzni arról, hogy mondjon le miniszterelnöki posztjáról, vállaljon szerepet a kormányban. Nagy Imre nem enged a politikai zsarolásnak, elvi vitát akar.

Folytatja visszaemlékezéseit: 1916-ban, immár géppuskás õrvezetõként került orosz hadifogságba. Oroszország meghatározó hely Nagy Imre életében. Már érett a forradalom, itt indult nevelõdési folyamata, az idõk szellemének és származásának megfelelõen radikális baloldali irányba. A forradalom pátosza - egy fantasztikus társadalmi kísérlet születésének véres és mámoros pillanatainak volt tanúja Nagy Imre, aki éppen ennek a nagyszabású kísérletnek lesz vádlója és áldozata.

Fekete autó jelenik meg a snagovi ház elõtt, magyar belügyes különítmény tartóztatja le Nagy Imrét. Kezét megbilincselik, fejére csuklyát húznak, így teszik fel egy katonai repülõgépre, ahol találkozik szintén letartóztatott barátaival. A repülõ Budapestre szállítja õket a legteljesebb titokban, ahol szigorúan izolált magánzárkákba zárják a rabokat. Az ekkor 61 éves szívbeteg Nagy Imre közel másfél évet tölt a cellában egyedül, embertelen körülmények között.

Egyszemélyes sötét cella, az ablaknyílás pléhszerkezettel elzárva, épp csak beszivárog egy kis fény. A plafonon egy 25-ös izzó, ami éjjel-nappal ég. A fogolynak a priccs szélén kell ülnie, hogy a leselkedõn az õr mindig láthassa. Ekkor kezdõdik életének utolsó, legdrámaibb szakasza, az élet bezárul elõtte, tisztában van vele, mi vár rá. Elveszik személyes holmijait, az egykori miniszterelnökbõl rab lesz, akivel felmosatják a cellát, dolgát a büdös kübliben végzi, testét poloskák csípik, tollat, papírt, könyvet nem kaphat. Megkezdõdnek a kihallgatások, Nagy Imre képzett operatív tisztekkel vívja reménytelen harcát. Elõször meg akarja érteni, mi lesz a vád. Amikor rájön, hogy nem politikusként, hanem bûnözõként kezelik, kriminalizálják politikusi létét, megtagadja a válaszadást. A kihallgatást ekkor bizonytalan idõre felfüggesztik, marad a zárka reménytelen magánya. Sétát ritkán engedélyeznek, havonta csak egyszer, akkor is a börtönudvar egy külön e célból elkülönített, magas téglafallal körülvett szûk részén, természetesen egyedül. A szûk cellában él Nagy Imre 1957 áprilisától 1958 júniusáig, haláláig.

Ez idõ alatt a családja semmit nem tud róla, õk továbbra is romániai számûzetésben élnek. Feleségét, Égetõ Máriát, átszállítják abba a házba, ahol lánya, unokái valamint a többi feleség és gyerekeik laknak. A férfiakat már mind letartóztatták, csak nõk, gyerekek maradtak a teljes létbizonytalanságban. Itt is folyamatos a megfigyelés, belügyesek veszik körül õket.

Mivel a kihallgatások is megszakadnak, a börtön halálos magánya egyre elviselhetetlenebb Nagy Imre számára. Közben látjuk a külvilágot, ahol folyik a korabeli Magyarország konszolidációja, például az 1957-es május elsején félmillió ember ünnepli Kádár Jánost. A várost helyreállították, eltûntették a harcok nyomait, az emberek felejtenek, kiegyeznek a hatalommal, csak hogy élhessenek tovább. Ehhez archív anyagokat, korabeli híradó felvételeket használunk. Az archív híradórészleteken látható Kádár János magatartása óhatatlanul konfrontálódik a börtönben magányosan küzdõ Nagy Imre álláspontjával. A börtönök lakóinak sorsa más. Hajnaltól estig élni kell. Még mindig élni - a bizonytalanságban. Hiába nõ a bizonyosság, hogy a halál elkerülhetetlen, de az még nem tudható, hogyan és mikor. Újból kihallgatásra viszik, de Nagy Imre hallgat - készül, kidolgozza a védekezés stratégiáját. Nem az életéért küzd, az utókor számára akarja híven megõrizni álláspontját.

Újra és újra visszatérünk a börtöncellába, illetve az ismétlõdõ kihallgatások helyszínére, ahol Nagy Imre fogoly nem beszél kihallgatóival. Figyeli õket. Ismeri a kommunista perek mechanizmusát. Talán néha bízik a csodában. Majd egyszer megnyílik a cella ajtaja, és újra kiléphet a szabadba, végigsétálhat az Orsó utcán. Ott a ház, a család. De a remény tünékeny pillanatai ritkák a börtönben.

Nagy Imre tiltakozást nyújt be az ellene folyó törvénytelen eljárás ellen. Választ természetesen nem kap, egészségi állapota romlik, szívpanaszai kiújulnak. Kihallgatói szembesítik a társak részleges vagy teljes beismerõ vallomásával és az "ellenforradalom rémtetteirõl" szóló illusztrált újságcikkekkel. Nagy Imre körül bezárul a kör. Ezek a legnehezebb pillanatok. Az árulás pillanatai. Szeretné látni a börtöntársait, de ez - lehetetlen. Tudja, hogy nagy per lesz, föl kell készülnie.

Nagy Imre kihallgatásra jelentkezik. "Úgy érzem, nem vagyok bûnös semmiben, el akarom mondani tevékenységemet." Vallatói csak napok múlva veszik észre, hogy a kihallgatást a fogoly irányítja. Nagy Imre elvi és politikai síkra tereli a kihallgatás menetét, és kifejti elképzeléseit a kommunista vezetés hibáiról, a terrorig vezetõ túlkapásokról, arról, hogyan vezetett mindez a forradalom kirobbanásához. Éles vitákba keveredik a kihallgatójával, aki újabb és újabb vádakkal áll elõ, hazaárulásként értékelve Nagy Imre tevékenységét. Nagy Imre ekkor már nyugodt, tanáros higgadtsággal, folyamatosan érvelve védekezik. Augusztusra elkészül a Moszkvával is egyeztetett vádirat az áruló Nagy Imrérõl és társairól, akik a hatalom megragadására törekedtek. Nagy Imre már biztosan tudja, nem lesz csoda - meg kell halnia. Utolsó emberi kapcsolata a börtönorvoshoz fûzi, aki természetesen belügyes, mint mindenki a börtönben, de Nagy Imre méltósága, kitartása szimpátiát ébreszt benne. Az orvostól értesül arról, hogy egyik munkatársa a börtönben gyanús körülmények között meghalt. A kihallgatások véget értek, már csak a végjáték van hátra: a per.

A börtöncella megnyílik, 1958. június 8-án Nagy Imrét megborotválják, fürödhet, tiszta ruhát kap, rendes ételt. Csodálatos élvezet ez a törõdött, lesoványodott öregembernek. Oka: másnap reggel megkezdõdik Nagy Imre és társai tárgyalása a Fõ utcai katonai bíróságon, és mivel a tárgyalást propagandacélokból filmezik, a vádlottakat próbálják szalonképes állapotba hozni. A Nagy Imre per vádlottjainak sorsa, álláspontja olyan bonyolult, hogy ebbe a filmbe nem férhetett be, ezért az õ alakjuk csak jelzésszerûen bukkan fel, hiszen külön film lehetne valamennyiük sorsa. Ez a film Nagy Imrérõl kíván szólni. A per teljesen titkos, sem Magyarország, sem a világ nem tud róla. Természetesen zárt tárgyalást rendelnek el. Nagy Imre elsõsorban a per törvénytelenségét akarja kimutatni, társai közül õ figyel a legjobban a formaságokra. Ugyanakkor korabeli filmanyagokon látjuk a pesti utcákat, ahol az emberek mit sem sejtve élik mindennapjaikat. Kezdõdik a nyár, új modellek jelennek meg a kirakatokban, a mozik vígjátékokat játszanak.

1958. június 9-én Vida Ferenc bíró megnyitja a tárgyalást. Valamennyi vádlott bûnösnek vallja magát, hiszen ez az egyetlen esély az életben maradásra. Az egyetlen kivétel: Nagy Imre. Ekkor már nem hasonlít arra a pocakos, joviális bácsira, aki egykor volt, majd húsz kilót fogyott a börtönben, sovány, szikár, megingathatatlan. Vidát nem érdeklik a tények, Nagy Imre visszautasítja a minõsítéseket, élénk vita alakul ki. Ekkor mondja Nagy Imre: "Én nem vitázni akarok, és nem döntéseket kérek ezekben a kérdésekben, hanem az álláspontomat akarom lerögzíteni. Ezt kérem." De Vida bíró erre nem ad lehetõséget, rendreutasítja, hogy majd az utolsó szó jogán fejtheti ki álláspontját. De Nagy Imre a tárgyalás hét napja alatt folyamatosan érvel, cáfol, hozzászól, pontosít, ragaszkodik ahhoz, hogy a jegyzõkönyvek rögzítsék az utókor számára az igazságot.

Nagy Imre bírósági tárgyalása elérkezik a vádbeszédhez, melynek legfõbb pontjai: Nagy eltért a párt irányvonalától, tudatosan készült a hatalom megragadására, szervezte a fegyveres felkelést, továbbá szovjetellenesség, hazaárulás. Nagy Imre a hosszú börtönhónapok alatt készül arra, hogy elõadja álláspontját, kifejtse politikai végrendeletét. Él az utolsó szó jogával, egy füzetbõl olvassa fel rövid búcsúbeszédét, amelyben többek között ez áll: "Szerény véleményem szerint a bûnpernek a bûnösség megállapítása mellett az igazság felderítése is fontos feladata. Úgy érzem, eljön az idõ, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos bírósági tévedés áldozata vagyok. Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek." Az ítélet a kihirdetés pillanatában jogerõre emelkedik, így Nagy Imrét már a folyosón elkülönítetik a többi vádlottól, majd egy rabszállító kocsin a Kozma utcai Gyûjtõfogházba szállítják. Utolsó óráit Nagy Imre nagy nyugalomban, írással tölti, bár ezek az írások - talán levelek - sosem kerültek elõ. Utolsó éjszakáján egyetlen látogatója a börtönorvos. 1958. június 16-án kora hajnalban Nagy Imrét a börtönudvaron felakasztják. Holttestét a börtön sétálóudvarán ásták el, jeltelenül. 1961. február 24-én titokban kiásták a koporsót, köré kátránypapírt drótoztak, és átvitték a szomszédos Újköztemetõ 301-es parcellájába, ahol "Borbíró Piroska" név alatt a koporsót ismét elásták.

Magyarország felejtett, de a világ nem.

És nem felejtett Nagy Imre lánya, Nagy Erzsébet sem, aki nemcsak édesapját, hanem börtönben sínylõdõ férjét is elveszítette. A kivégzésekrõl, szigorú börtönbüntetésekrõl az asszonyok Romániában értesültek, ahonnan több mint két év számûzetés után térhettek haza Magyarországra. Nagy Erzsébet egyedül maradt gyermekeivel. Csendes konoksággal mindent elviselt abban a biztos hitben, hogy apja nevét rehabilitálni fogják.

De a Kádár vezette hatalomtól nem kér semmit, amint fogalmaz: gyilkosokkal nem áll szóba.

1988-tól viharos gyorsasággal követték egymást az események: Kádárt elmozdították a hatalomból, megindult a nyomozás Nagy Imre és társai földi maradványainak megtalálásáért és azonosításáért. A megrendítõ jeleneteket filmkamera örökítette meg, ebbõl használunk fel részleteket. Nagy Erzsébetnek jutott a feladat, hogy azonosítsa édesapja holttestét, amelyet a szokatlanul kis lábméret tett lehetõvé. A magyar nép ismét forrongott, ismét lázas állapotba került, s a demokratikus átalakulás zászlaján ismét Nagy Imre neve állt. A folyamat betetõzése 1989. június 16-a, a kivégzés 31. évfordulója, Nagy Imre és társainak újratemetése, melyet egyenes adásban közvetített a televízió, és a magyarországi szocializmus végét, s az új Magyar Köztársaság megszületését jelentette. Három héttel az újratemetés után meghalt Kádár János, ugyanazon a napon, amikor a Legfelsõbb Bíróság megsemmisítette Vida Ferenc ítéletét és rehabilitálta Nagy Imrét.

Most már kijelenthetjük, a XX. század magyar politikusai közül Nagy Imrével azonosult legjobban a népe, amelyért meghalt.

Egyszerû sírja a 301-es parcellában az októberi ünnepnapokat leszámítva elhagyatott, elszáradt virágok takarják. Mészáros Márta, Pataki Éva
Copyright CameoFilm 2004 - temetetlen@cameofilm.hu


szereplők:
Jan Nowicki ... Nagy Imre
Horváth Lili ... Nagy Erzsébet
Moór Marianna ... Égetõ Mária
Andorai Péter ... Münnich Ferenc
Börcsök Enikö
Csankó Zoltán
Csányi Sándor
Cserhalmi György ... Doktor
Csuja Imre ... Jánosi Ferenc
Czinkóczi Zsuzsa
Fesztbaum Béla ... Börtönõr
Jan Frycz ... A vallató
Kováts Adél
Kulka János ... Kállai Gyula
Lukáts Andor
Mácsai Pál ... Vida Ferenc
Öze Áron
Tordai Teri


fényképezte:
Jancsó Nyika

zene:
Zbigniew Preisner

producer:
Csáky Attila