Gasner emlékére

Igen, szép élete volt, bár iszonyúan rövid, de azzal együtt szép. Az egyik legnyugisabb ember volt, akit ismertem, nála olyan lassan, közvetlenül, spontánul zajlottak a dolgok, de sohasem kapkodva. Jó zenék és szép gyerekek maradtak utána, és a kortársaiban, barátaiban levõ emlékek róla.
Nemrég a Csarnokban futottunk össze, majdnem szó szerint (én rohangáltam, õ a megszokott nézelõdõs tempójában vásárolgatott a szerelmével és kisfiával), és megkérdeztem tõle, tényleg játszanak-e aznap este, mint a Tibeti Együttérzõk (ennek a zenészcsapatnak is alaptagja volt). Erre kicsit elmosolygott, meg meg is lepõdött, és elmondta, hogy nem tud róla, de történt már ilyesmi ezelõtt (mármint hogy lesz koncert, csak õ mint tag, nem tud róla..)).

Elõtte eggyel a Palatinus strandon láttam, nyár közepén, koradélután, a kisfiával volt el éppen, ringatta, és mintha énekelt is volna neki valamit. (Nem köszöntem, nem akartam megzavarni õket..)). Ezután még egy kép: a Fõvám téren álldogál, a már egy fokkal nagyobb kisfiával, és a csillagokat, illetve más, az égen levõ dolgokat magyarázza el neki (a kisfiú ekkor kb. 2 éves lehetett). (Most, a Gödörbeli beszélgetésünkkor meg is említettem ezt a jelenetet, tetszett neki, nevetett rajta...)

Szinte sohasem láttam letörtnek, vagy kevésbé életvidámnak, pedig volt idõ, amikor nem mentek annyira jól a dolgai, de akkor sem éreztette, hogy valami gondja van. Vele találkozni egy helyen maga volt a tömény bulizás, hiszen bármikor beleszaladhattunk egy félórás spontán beszélgetés-folyamba, ami az általunk ivott italok hõmérsékletétõl indult, és a házak szögeirõl, vagy a macskák magánéletérõl (igazából bármirõl) való értekezésbe fordult. Jó volt õt látni ezeken a "megszokott" helyeken, ahova az õ barátai-ismerõsei is jártak, és ahol õ is otthon volt.

Május 11-én született, és a bika-jegye nagyon látszott rajta. Rendíthetetlen nyugalom vette körül, és szeretetreméltó volt, vele kapcsolatban nem nagyon hallottam ellenérzésrõl, veszekedésekrõl, hasonlókról, ami a zenekarok körében mindigis megszokott volt. Úgy láttam, nem szereti a konfrontációkat, életében egyszer akart megbántani, vagy kissé rideg lenni, akkor sem sikerült neki teljesen...

Még régen, a 90-es évek elején a Magyar Péterrel és Gacs Lászlóval együtt csináltak egy dob-zenekart, ami igazán beindult zenét eredményezett, szinte bármin tudtak dobolni, és doboltak is, hatalmas vehemenciával és afrikai lendülettel. Remek zene volt, imádtuk, két koncertjükre emlékszem ebben a felállásban, az egyik a Hold nevû helyen, a pincében, a másik kb. 93-ban a Schiffer András-féle "Alternatív Szórakozóhelyek Bezárása Elleni Tüntetés" keretében, a Kálvin téri aluljáróban - fantasztikus volt mindkettõ. A Sziámiban is szeretett zenélni, a Nagyszínpadon is ugyanolyan elmélyülten pengetett, mint az utóbbi években a Sziget legutolsó koncertjeként, a Bahia (vagy Wan2?) sátorban.

Az egyik legszociálisabb lény volt, abban az értelemben, hogy egy perc alatt megismerkedett bárkivel, és amúgyis nyitott volt az emberek felé, legyenek azok "régi arcok", vagy totál ismeretlenek.

Imádta a Red Hot Chili Peppers-t (az elsõk közt fedezte fel a klipjeiket), és imádta a rengeteg macskáját. Nagyon szeretett zenélni, ezt onnan tudom, hogy látszott rajta, minden egyes koncertjén.

Még egy régi-régi emlék: megyünk valahova a Kálvin térnél ( az Üllõi út elején lakunk akkor), lehet, hogy a Vörösmarty csodás büféjébe (ahol a város legjobb szendvicseit kaptuk Rádler Tündétõl), lehet, hogy a Graffiti moziba (Balassa Péter elsõ mozijába), amikor a Kálvin tér kellõs közepén találunk egy kerek kis asztalt, olyat, ami egy terasz kelléke lehetne. Nincs ott senki, akié lehetne az asztal, kiszúrjuk, milyen jól néz ki, és Gasner máris fogja, a fejére rakja, és elhurcolássza az Üllõire. Az asztal alján volt egy rágó, ami beleragadt a hajába, és emiatt félórás töprengés után le kellett vágni a hosszú tincsei közül párat.

Mindenkivel barátságos volt, és (jó bika-testvér módjára) sohasem felejtett, képes volt évekkel azelõtti beszélgetéseket vagy momentumokat egy-az-egyben felidézni. Ha õ ott volt egy helyen, akkor tudtad, hogy lehetnél akár tök egyedül is, nem fogsz unatkozni. A Baross utcai Fél tíz nevû helyrõl valami számítógép-billentyûzettel, vagy mivel távozott (már nem emlékszem), mert éppen ott találta, és gondolta, jó lesz neki valamire.

Egy nagyon szimpatikus világa volt, ahol senki sem bántott senkit, viszont mindenki barát volt, és a normális ügymenet szerint mindenki fogta az italát és közben szabadon társalgott bárkivel, szinte bármirõl, egyfajta filozofikus csapongással.

Nagyon tetszett benne, hogy sohasem sztárolta magát (pedig az Európa Kiadó és a Sziámi gitárosa volt), ezek a felületes dolgok nem fogalalkoztatták, csak az, hogy megoszthassa az éppen aktuális gondolatait valakivel, aki érti õt, és aki eléggé fogékony egy "Gasner-beszélgetésre", vagyis csapongásra...))

Most, hogy már biztosan nem találkozhatom vele többet, azontúl, hogy ebbe a mondatba is belefájdul a szívem, az van, hogy szeretném kicsit visszapörgetni az idõt, hogy legyen idõnk (mindkettõnknek) még több hosszú, baráti beszélgetésre, az új házáról, a kisfiáról, az élet dolgairól, Tibetrõl, a borokról, tényleg bármirõl. Nagyon szerettem vele beszélgetni, izgalmas volt, ahogy egyik mondatát a másikba öltötte, elvileg csapongó módon, de az õ rendszerében normálisan, jó volt a folyton mosolygó (néha somolygó) arcát látni a Gödörben, és más baráti helyeken, jó volt tudni, hogy majd késõbb, valamikor, talán egy jó házibulin, majd megint csapongunk egy jót együtt...Ez már nem lehetséges, ami fáj, de boldog vagyok, hogy ismerhettem "a Gasnert", Jánost, õt. RIP, barátunk.

- Szilvi-

----------------------------
PS: Petra barátunk küldött egy linket, az alábbi szavak kíséretében:

Megtaláltam ezt a dalt az interneten, gondoltam, megosztom. Szép ember volt a Gas. Jó volt tudni, hogy valahol ott lesz majd valamelyik helyen.
Petra
http://193.194.159.44:2000/cuccok/dinamikus/track/Gasner%2BPill ang%F3_-_Mennyei_l%E1ny.mp3