nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: hírek
    / /  

2014-04-17

Sziget fesztivál - Woodstock-hangulatban

A Sziget minden évben előjön valamilyen újdonsággal, fantáziadús újítással - most sincs másképp: a 22. Sziget Fesztivál ismét kivételesen jónak igérkezik. A szervezők ezúttal egy héttel korábbi időpontra tették a fesztivál kezdetét (augusztus 11 és 18. között lesz), hogy így több sztár tudjanak leszervezni, igazodva az akkor zajló többi nemzetközi fesztiválokhoz.

A Sziget mára Budapest 1. számú turista-attrakciója lett, a Forma 1-es futamok közönségének a duplája látogat el évről-évre a fesztiválra. A szervezők idén szeretnék kicsit visszahozni a régi meghittségét a Szigetnek, annak kapcsán is, hogy most lesz Woodstock 45 éves, vissza kívánják csempészni a hippi/elengedett hangulatot, a kevésbé intézményesült szórakoztatást. Ehhez kapcsolódik, hogy lesz pl. Tábortűz-színpad, ahol utcazenész-formációk fognak zenélni, de a közösségi együttlétet jeleníti meg a Sziget Közösségi Kert is, ami egy vadiúj ötlet.



A mostani fesztivál megemlékezik a berlini fal leomlásáról is, "a szabadság kitörésének" évfordulójára egy 100 méteres falat fognak felépíteni, és a Berlin-tematika több helyszínen is meg fog jelenni.
Mivel a szervezők tisztában vannak azzal, hogy csupán a felvonultatott sztárokkal nem tudják megkülönböztetni magukat a többi nagynevű fesztiváltól, egyedi színfoltokat próbálnak becsempészni a szervezésbe, ilyen pl. a kulturális sokszínűséget propagáló Világfalu helyszín.


Gerendai Károly és Szép Fruzsina a Sziget idei első sajtótájékoztatóján

Progresszív újdonságokkal is előjönnek: ilyen lesz pl. az ír és a blues helyszín egybevonása, vagy az Art Zóna nevű helyszín, ahova az összes képzőművész tevékenységet egybe lehet gyűjteni.A Sziget Fesztiválra április 30-ig lehet elsőkörös elővételben jegyeket, bérleteket venni, majd a következő körben július 31-ig. A 7 napos bérlet 62 ezer, majd 68 ezer, teljes áron pedig 74 ezer Ft lesz.

A Sziget oldalai ezek: www.sziget.huhttps://www.facebook.com/SzigetFestival




legutóbbi hírek:

-------------------------------------
beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás beomlott a Fővám tér - a klímaváltozás klímarealitás
Kedd reggel, a vásárcsarnok előtt bazi nagy gödör keletkezett az úttesten. A kár nemcsak anya ...

-------------------------------------
Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat Ferenc Pápa elítélte a GMO-kat
A Pápa nyakában egy barikával fotóztatta magát - a klasszikus jó pásztor beállításban, eze ...

-------------------------------------
kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét kritika érte London főpolgármesterét, mert bringája csomagtartóján vitte a feleségét
Boris Johnson-nak elnézést kellett kérnie, amiért a bringája csomagtartóján vitte feleségét ...

-------------------------------------
ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :) ma 30 éve jelent meg a mozikban a Vissza Jövőbe :)
Minden idők egyik legklasszikusabb időutazós filmje immár maga is idő-trippé vált. 30 évesek ...

-------------------------------------
Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban a Saul fia
Ma Nemes Jeles László filmje, a Saul fia Fipresci-díjat kapott Cannes-ban. ...

-------------------------------------
"remek" hír a Föld Napján: Norvégia a fjordba önti a hulladékot
Az aktivisták nagyon kemény ellenállást ígérnek, polgári engedetlenséget ideértve, ha zöld ...

-------------------------------------
Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában Spock - Leonard Nimoy - elhunyt, 83 éves korában
Leonard Nimoy hosszan tartó tüdőbetegség végső stádiumában 83 évesen elhunyt Los Angeles-i ...

-------------------------------------
Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27 Frankofón Fesztivál - február 27. és március 27
A tizenötödik Frankofón Fesztivál keretében február 27. és március 27. között több mint à ...

-------------------------------------

korábbi hírek