napjaink divatos “nárcisztikus” attitűdje

foto: Olga Volkovitskaia (Pixabay)

A “nárcisztikus” egy olyan címke, amit nagyon jól tudnak alkalmazni “vitában” (összecsapásban, küzdelemben) a másikkal szemben. Ha valakire rásütik, hogy nárcisztikus, az illető aligha tud sikeresen védekezni. Az győz, aki hamarabb süti rá a másikra. Ezért mindenki rá is süti arra, akivel épp összecsap egy vitában.

A legdurvább az, hogy a “nárcisztikus” ma nagyon is jól illik gyakorlatilag mindenkire. Ennek oka nemcsak az, hogy megváltozott az emberek viselkedése, de az is, a fogalom, ez a 2020 utáni nárcisztikusság több dolgot fed le egyszerre.

énközpontúság (self-centeredness)

A social média (SM) kultúrában mindenki alapértelmezetten énközpontú. Minden az "énjéről" szól, ami nem más, az "avatarja". Az avatar eredetileg egy online / SM helyettesítő identitás, de ma már a farok csóválja a kutyát, és nem az embernek van avatarja, hanem az avatar mögött él egy ember. Az avatarnak  van személye és nem a személynek avatarja. Az SM-ban avatarok (SM identitások) beszélgetnek, civakodnak egymással, és mögöttük egy-egy személy áll, aki olyan, mint egy színész, aki eljátszik egy karaktert: belebújik a bőrébe, beköltözik az avatar mögé.

foto: Andrea Pók (pokati3, Pixabay)

Mindenki avatar, és minden avatar főszereplőként tekinti magát. Ez persze konfliktusokat okoz, szinte minden megszólalásban. A szerencsés helyzet az, amikor az egyik úgy tekintheti magát főszereplőként, hogy közben a másik is megteheti ugyanezt. Az egyik világában ez a nézet, a másikéban az. A saját értelmezési tartományában mindenki maga a főszereplő.

Az avatar egy image. A SM kultúrában mindenkiben kialakul a sztár-tudat. Mindenki sztárként gondol magára. Senki nem rontja el a szereplését azzal, hogy olyat mond, “köszönöm”, “elnézést” vagy “tévedtem”.

Mindenki durván játszik, és ezért mindenkire illik is a nárcisztikus címke.

korlátoltság – egy szerep csapdájába zárva

Az emberek úgy gondolkodnak, ahogyan a vak vándorok kirándulnak a világ peremén. Bátran lépkednek, de kínosan ügyelnek, hogy ne lépjenek olyan helyre, ahova még senki sem lépett.

A médiában zajló beszélgetések meghatározzák az emberek közt zajló beszélgetéseket. Amiről médiában nem beszélnek, arról az emberek sem képesek beszélni egymás közt. Mert az adott “topic” nincs értelmezve. Nem létezik.

A SM beszélgetéseket, post-okat is ugyanígy határozza meg az, ami a médiában zajlik. Vedd észre, az SM post-ok jelentékeny hányada eleve a médiában megjelent post-ok re-postja.

Mindig vannak olyan dolgok “amikről nem beszélünk”. Ezek pedig olyan láthatatlan korlátot vonnak az emberek körül, mint abban a Shyamalan filmben – A Falu. 

Az emberek közti beszélgetések, illetve az avatarok közti beszélgetések (az emberek ma már nemigen beszélgetnek "civilben, emberekként") nonstop korlátokba ütköznek. Korlátoltak.

foto: hachinh2508 (Pixabay)

Mindenki a maga gondolatrendszerében él, mindenkinek van egy " valóság narratívája". E rendszerek és narratívák azonban mindig korlátosak, már csak azért is, mert eleve a médiából szerzik be az emberek, ready-made-ként.

A média a hatalom médiuma, és fő tevékenysége, hogy 2 részre osztja a társadalmakat, "A" és "B" csoportra. Ez a posztmodern módi. Sem "A" nem érti "B"-t, sem fordítva.

Emiatt végül minden beszélgetés vége az, hogy a résztvevők az egyik korlátjaiba ütköznek. Az illető persze nem fogadja el, hogy korlátolt, azaz, hülye :)  A másik emiatt úgy látja, hogy az illető nárcisztikus. Természetesen, nemcsak "A" nem érti, hogy hülye, de "B" sem. Egyik sem képes a másik nézőpontjából látni azt, amiről beszélnek.

példa korlátosságra

A Fidesz hívők például nyilvánvalóan korlátosak. De az un. ellenzékiekről is elmondható hasonló. Mármint, gondolok itt azokra, akik a néhai MSZP/SZDSZ/PÁRBESZÉD/D-KOALÍCIÓ tömb vonzáskörében / felség-területén élnek. Ezeknek az embereknek, szóval, nekünk is megvan a korlátunk. Nem emlékszünk dolgokra, de még ha emlékszünk is, akkor sem tudunk ezekről beszélgetni, hogy a párbeszédet ne is említsük. Neoliberalizmus, TB-privatizáció, 2006 okt 23, Gyurcsány, hogy csak néhány topic-ot említsünk. Ha racionálisak akarunk lenni, beismerhetjük, hogy a Fidesz hívők okkal tekintenek minket korlátoltnak.Különbség persze van, hiszen a mi valóság-értelmezésünk a 2008 előtti egy-két évben vallott / vall kudarcot. Egy Fidesz hívő azonban 2010-től napjainkig blokkol le működéskptelenül, valahányszor a valóság értelmezésére kerül sor. Ez rosszabb.

Az ember maga választ magának valóságot – a médiából, a kettő lehetséges média-tömb közül. A szabadsága idáig tartott. Ezután a választott valóság csapdájában él, és az egész identitása és az összes megnyilvánulása ennek a produktuma lesz, az adott valóságban uralkodó szabályoknak megfelelően. Egy "példányként" él, mintha egy klón lenne, egy minta / sablon alapján készült példány.

A klónok annyiban is korlátoltak, hogy nem képesek magukat klónokként látni. Mindenki egyediként látja saját magát. 

szociopátia

Napjainkban az emberek alapértelmezetten szociopaták. Minden “filmben” (sorozat-epizódban) az van, hogy amikor valaki elkövet valami bűnt, például megöl valakit, tök simán azzal menti magát, hogy “de hát nem tehettem mást, nem hagyhattam, hogy ez és ez megtörténjen, ami ártott volna nekem”. Elfogadott, hogy mindenki összecsapásokban vesz részt, és elfogadott az is, hogy mindenki győzni akar. Legyőzni a másikat. Ez egy sima SM chat-ben is teljes erővel megnyilvánul.

De a szociopátia nemcsak ezen a szinten valósul meg. Itt van az egész i-kultúra, a kínai gyártású i-phone-okkal ^{TM R} kezdődően. Minden “i”. Az ember attitűdje pedig mindenek előtt az.

foto: mahbubhasan2550 (Pixabay)

Az i-központúság abban jelentkezik legdrámaibban, hogy mindenki ignorálja a többi embert. Ez az igazi i-betegség. Ignore. Közlekedésben scooter-es turisták úgy mennek a többi közlekedő közt, mintha azok álló pontok lennének a terepasztalon, és csak ők mozognának. A scooter-es turisták ennek megfelelően nem is indexelnek, ami önmagában is egy i-betegség.

A többi ember csak egy ottfelejtett bábu a terepen. Üres a város, minden az enyém. Igyekszem eljutni A-ból B-be, ez minden – gondolja az ember, de közben olyan, mint a fekete maszkos ázsiai futárok.

az eredeti (régi) nárcisztikus attitűd

A “nárcizmus” eredetileg az volt, hogy az ember önmagába szerelmes (link, Wiki, En). Rajong saját magáért, el van magától telve. Napjaink attitűd- és viselkedés torzulásai simán azonosíthatók így is. De ami ma zajlik, a mai nárcizmus (“nárciszticizmus”, “nárcisztikusság”) nem ugyanaz, mint ami egykor a nárcisztikus jellem volt.

Caravaggio: Nárcisz

A régi típusú nárcisztikus személy egy alagút-zsákutcába került. Egy "tükörcsarnokba", ahol csak magát látta, akárhova nézett.

Két történelmi mű kínálja magát illusztrációként, Caravaggio festményét és a monda más ábrázolásait nem számítva. Először is Bódy Gábor Psyhé c. filmje (Nárcisz és Psyché), beleértve a filmben szereplő videó művet, amit “Nárcisz” vagy “Nárcisz halála” címmel illethetnénk, plusz Ungvárnémeti Tóth László Nárcisz c. darabját, amelyből több részletet is látunk adaptálva.

Bódy Gábor: Nárcisz és Psyché (1980) // látvány: Bachman Gábor

Emellett, bár ez volt hamarabb, ott van a Kraftwerk együttes In the Hall of Mirrors c. száma (link, Yt), 1977-ből, amelyben a fiatal művész beleszeret önmagába, azaz, pontosabban, önmaga tükörképébe – az image-be. Nárcisz egy erdei pocsolyában pillantja meg tükörképét, a Kraftwerk fiatal művésze azonban egy tükörcsarnokba sétál be, és ott szeret bele saját image-ébe. 

A nárcizmus (nárcisztikusság) eredetileg egy betegség, egy fogyatékosság. Az ember elveszít mindenkit, és ezért bezárkózik saját világába, és a saját image-ét fogja szeretni mindenki és bárki más helyett.

Ebbe az állapotba egykor művészek kerültek, akik valamilyen oknál fogva sérülést szenvedtek, vagy/és engedtek a hiúság csábításának, és nem voltak képesek többé más embereket szeretni, érteni, és bezárultak saját személyük, illetve, image-ük csapdájába.

A magányossá vált művész attitudinális stratégiája volt a nárcisztikusság, illetve életének végkifejlete. A közönség egy sztárként kezelte őt, és immár ő is e sztárként kezelte saját magát. Az eredeti személy eltűnt ebben a sztár-image-ben.

a nárcisztikusság ma

Napjaink SM sztárjai nem váltak ki sehonnan, és nem is különlegesek. Nárcizmusuk egyszerű önzés és ostobaság, ahogyan ezt anno, még az SM kultúra előtt a zseniális Zoolander c. filmben láthattuk (link).

Azt képzelik, hogy az a normális, hogy mások irigylik őket, és ezért imádják, “követik” őket. Azt gondolják, hogy ez az ő rangjuk, és az őket megillető rajongás. Miközben ez nem rajongás, hanem tisztelet, mint amit az átlagpolgár megad egy rendőr egyenruhájának, mint a rendszer egy hivatalos képviselőjének.

Ma már mindenki nárcisztikus, és ezt az emberek úgy szűrik le, hogy győzzön a jobbik, vesszen a gyengébb. Az nyer, aki önzőbb, bunkóbb és korlátoltabb a többieknél, de van valamije, amiből a többieknek kevesebb jutott: népszerűség.

foto: los3amigos_Flipado (Pixabay)

Miközben mindenki ujjal mutogat a nárciszokra, közben önvizsgálatot is tart. A tükörbe néz, és imádja saját magát, és élezettel fedezi fel magában a nárcisztikus vonásokat, és megerősíti magában az elszántságot, hogy nem adja fel, és bárkinél nárcisztikusabb lesz. Mert azok győznek minden helyzetben, akik a többi embert ignorálni tudják, szóval, a szociopaták.

Napjainkban a nárcisztikus attitűd akarása járványként terjed, divathullámként. Így hülyülnek el egész társadalmak...

Végezetül lásd a Kraftwerk szám szövegét, ami a SM (social media) sztárság esszenciális leírása:

Kraftwerk: The Hall of Mirrors

1.
The young man stepped into the hall of mirrors
Where he discovered a reflection of himself

chorus:
Even the greatest stars
Discover themselves in the looking glass

2.
Sometimes he saw his real face
And sometimes a stranger at his place

chorus:
Even the greatest stars
Find their face in the looking glass

3.
He fell in love with the image of himself
And suddenly the picture was distorted

chorus:
Even the greatest stars
Dislike themselves in the looking glass

4.
He made up the person he wanted to be
And changed into a new personality

chorus:
Even the greatest stars
Change themselves in the looking glass

5.
The artist is living in the mirror
With the echoes of himself

chorus:
Even the greatest stars
Live their lives in the looking glass
Even the greatest stars
Fix their face in the looking glass
Even the greatest stars
Live their lives in the looking glass