Lazacfogás Jemenben
A történet és a szereplők egyaránt angolok, ami azt illeti, elég hangsúlyos motívum az „angolság” a filmben, a hangsúlyosan alkalmazott jellegzetes brit akcentuson kívül is. Felütésszerűen kezdődik a film, mégis kell egy kis idő, mire képbe kerülünk, hogy a cím valóban fedi a történetet, és tényleg lazacokkal fogunk foglalkozni Jemenben a következő két órában. De mint a többi Hallström-filmben, itt is működik az elsőre talán elröppentnek tűnő történet, ami most nem más, mint hogy egy jemeni sejk egy angliai cégén keresztül lazacokat rendel az országába, amit lehetetlennek tűnő, de éppen ezért izgalmas vállalkozásnak tart. 
Van egy horgász szakértő, Ewan McGregor, aki a sejk angliai megbízottjával, Emily Blunt-tal tárgyal az ügyről. Az látszik, hogy mindketten profik a munkájukban, de a kezdeti kommunikációjuk nem zökkenőmentes. Mint ahogy Ewan McGregor, mi sem értjük, mi ez a lazac-sztori, miért kell egy száraz ország sejkjének ilyen projektet futtatni, mindenesetre a dolgok beindulnak, és a film egyharmada környékén már együtt dolgozik a két főszereplő a hal-áttelepítős műveleten.
Ekkorra már nyilvánvaló, hogy visszafogott, nem túl sok szálon futó cselekményünk van, és mint ahogy ez egy Hallström-filmben adódik, a szereplők érzésein, vívódásain, motivációin lesz a hangsúly. Ewan McGregor karaktere egy kissé merev, nem túl humoros fickó, aki megszállottja a horgászatnak, mindenkinél többet tud a csalikról, horgokról és a különböző halak szokásairól, és közben egy hideg és üres házasságban él a karrierista és szeretet-nélküli feleségével. Emily Blunt viszont egy jó stílusú, könnyed és okos lány, akinek a katona szerelme a projekt indulásakor megy afganisztániai küldetésre. A harmadik előrevivő karakter a sejké, aki nagyon meggyőző a reformer jemeni vezetőként és érzékeny barátként is. Ők hárman viszik el a filmet, az egyszerű történetet, ami mégis kellemesen köti le a figyelmünket.
Bár az angolság fő-motívum, a film mégsem lett humoros, feltűnnek erre való próbálkozások (az angol politikusok alázásával, az angliai horgászok aggreszivitásának ecsetélésével), de végül nem működik ez a humor-vonal.
Tulajdonképpen barátságokról szól a film, szimpátiákról, közös álmokról és az ezekkel kapcsolatos finom érzelmekről, illetve még a szerelemről és az érzelemmentesen elpazarolt hétköznapokról. Ewan McGregor felesége (akit a remek Rachael Stirling alakít) egy olyan hideg, elemeire lebontott világban él, ahol mindennek valamiféle praktikus értelme van, és ahol a házasság két idegen ember kényszerű egymás-mellett-élése. Ezt a fagyasztó érzést ellenpontozza Emily Blunt, aki kedves és sérülékeny, és aki komolyan veszi az érzéseket is, az ő világnézete és működése fogja „felolvasztani” Ewan McGregor-t és beindítani a sejk lazac-álmát. Ami a Csokoládéban a varázsos erejű csokoládék voltak, az itt a lazac, a genetikailag bekódoltan mindig árral szemben úszó hal, és ez lesz a film fő drámai motívuma.
Noha van egy kis késztetésünk arra, hogy azt mondjuk erre a filmre, hogy „semmi különös”, de ez már Hallström miatt sem lenne igaz, mert a low-key cselekmény mellett ott húzódik az erős érzelmi vonal, az emberek kapcsolatainak és motivációinak érzékeltetése, ami miatt nem egy geg-re épülő normálfilmet, hanem egy jó romantikus drámát kapunk.