Warrior - A Végső Menet
A film eléggé hosszú, ami meglepő módon csak növelte az élvezeti értékét, lévén, hogy egy lassú, szinte a 70-es évek stílusát idéző szerpentin-szerű epikus bevezetésben lehet részünk, ahelyett, hogy csak úgy, sitty-sutty rátértek volna a sztorira. A lassú történet-kibontakoztatás pedig kifejezetten élvezetes. Élvezetes és sejtelmes. Egy srác besétál egy edzőterembe, és nagy nehezen kiprovokálja, hogy az egyik ott edző versenyzővel küzdhessen egy kört. Mindenkit meglep az óriási ütőerejével és félelmetes technikájával. Hatásos jelenet, izgalmas, és sokat sejttető. Lesz még pár ilyenben részünk.
Ugyanez a srác (Tom Hardy) bejelentkezik az apjához, akivel évek óta nem beszél. Az apja (Nick Nolte) alkoholista, aki már 1000 napja nem iszik. Fia nem ok nélkül hibáztatja azokért, amiket akkor csinált, amikor még ivott. Óriási tehát az apa-fiú feszültség. Egy újabb izgalmas, sokat sejttető történet-elem.
A következő állomás az, hogy egy fizika tanár, mivel pénz szűkében van (el akarják venni a házukat), este elmegy verekedni egyet valami szórakoztató ipari arénába - ketrecharc. Az iskola megbecsült tanárából hirtelen a diákok kedvence lesz, az igazgatóság azonban kirúgja, oké, csak felfüggesztik - egy időre ... ami elég ahhoz, hogy induljon egy kupáért ... ami persze pénznyereménnyel jár együtt ... Felesége tiltakozik, de aztán végül mégis rábólint a projektre ..
Ami jó a filmben, az az, hogy már rögtön az elején világossá teszi, miféle élményt fogunk kapni. Komoly drámai jeleneteket háttérként, és az átlag mozifilmekhez képest valóságos és kemény küzdelmeket. Ezzel meg is vagyunk véve. Rengeteg filmben vannak küzdelmek, az ember nem tud úgy elosonni egy tévéképernyő előtt, hogy valaki épp ne gyilkoljon vagy verekedjen benne. Ráadásul, a küzdelmek zöme nevetséges - szóval kifejezetten üdítő tudni, hogy egy olyan filmre ültünk be, ami egy fokkal valóságosabb, sőt, nagyságrendekkel valóságosabb, mint nagyjából bármely másik film küzdelem-jelenetei ...
Semmiképp nem mondanánk, hogy nem jó film, vagy hogy nem érdemes megnézni. Akit pedig kicsit is érdekel, az úgysem tud ellenállni. Ettől függetlenül elmondanánk, hogy a film végül csalódást okozott. Összesen két lépcsőben ütött be a csalódás.
Először arra lettünk figyelmesek, hogy az apa-fia történetből sok nem fog kisülni. Sőt, az is elkezdett leesni, hogy az edzések, amikre a film elején úgy gondoltunk, hogy ez lesz a sztori vezérfonala, valójában kimerülnek abban, hogy Tom Hardy kapucniban fut reggelente.
A második szintje a csalódottságunknak a film vége felé köszöntött be, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a sok-sok bevezető jelenet, illetve a meglehetősen hatásos történet-felvezetés után végül egy totálisan átlag-amerikai filmet bámulunk, ahol jók és rosszak csapnak össze egymással, ezerrel fogy a popcorn, stb. Pont olyan, mintha egy sima filmet néznénk a tévében. A film a végére elveszítette azt a komolyságát, ami miatt az első perctől kitüntetettként kezeltük, illetve élveztük.
Csalódottságunkat tovább növelte, hogy nemcsak a történet-vonalak pukkantak szét megannyi szappanbuborékként (Nick Nolte elvileg legdrámaibb jelenete az összes próbálkozás ellenére önmaga paródiájává vált), de a küzdelmek is uncsivá váltak, és a túl sok földharc is. Sőt, rádöbbentünk, hogy egész idő alatt hiányérzetünk volt, mert végig nem kaptunk rendes élményt. Tom Hardy például rendszerint egy ütéssel végzett ellenfeleivel, ami egyszer jó - de egy idő után úgy érezzük, megspórolták így a valódi küzdelmet. Egy idő után pedig azon kapjuk magunkat, hogy mi vagyunk azok a béna arcok, akik túl sok verekedést nézünk a tévében. Nehéz megmagyarázni, mit keresünk a nézőtéren ... A film összes felvezetett és totálisan elvarratlan szálai pedig nem segítenek e zavarba ejtő kérdés megválaszolásában ... Ezzel együtt, akit érdekel, nézze meg bátran, abból baj nem lehet .)