Rém Hangosan és Irtó Közel
A film Tom Hanks miatt a nagy történet-mesemondós Forrest Gump-ra emlékeztet minket először, később rájövünk, hogy a Halász Király Legendája még inkább játszik előzmények szintjén. Sőt, a Billy Elliot is, és nemcsak azért, mert az a rendező egyik első filmje, hanem azért is, mert egy érzékeny fiatal srác pszichéjén belül zajlik a kirándulás, amire a film vendégül lát minket. Akárhogyan is, egy lírai filmmel van dolgunk. Lírai film, amely megvillantja New York sokszínűségét, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Utolsó Éjszaka c. filmben láttuk, csak pozitív előjellel.
Nagyon jó elemek vannak benne, alapvetően nagyon átgondolt az egész, és összességében jól is működik. Ott van az anya (Sandra Bullock), aki csak szürke eminenciás az apa (Tom Hanks) mellett a gyerek számára, aki tényleg rajong az apjáért. Aztán ott van a több szintű idő-parallelizmus, amely révén a srác elbeszélés közben visszautazik (visszaugrik) az időben, és olyan jelenetet látunk, mint a WTC-ben eltűnteknek állított fal(iújság) előtt álló emberek, és látjuk a fiút, meg azt a férfit is, akit a srác akkor még nem is ismerhetett, mégis ott voltak, együtt. Nagyon (jól) ki van találva az egész.
Különlegessége, hogy az egész egyetlen egy lírai futam. Amíg a legtöbb film 3 act-ből áll (ami nem ugyanaz, mint nálunk a bevezetés, tárgyalás, befejezés - náluk a harmadik fejezet a kibontakozás és tetőpont), itt elindul az elején, és végigsiklik az egész történeten, lényegében lélegzetvétel nélkül. Egyetlen lírai futam.
Az egész a kissrác karakterére épül, aki egy különlegesen érzékeny, talán elkényeztetett, burokban élő kisfiú, akihez hasonlót a Short Cuts-ban láthattunk Tim Robbins barátnőjének gyereke személyében. Érzékeny kisfiú, aki ráadásul a WTC tragédia, azaz "a legszörnyűbb nap" óta ezer fóbiától szenved. Nem tud tömegbe menni, metróra szállni, magas épületekbe felmenni, satöbbi. Tipikus New Yorker-fóbiák ezek. A film tényleg nagyon jól van kitalálva.
A barátkozás a kissárc és a némaságban szenvedő nagyapa (Max von Sydow) közt is nagyon jó ... Együtt utaznak a metrón, együtt látogatják meg a "Black" -nevű embereket (feltételezve, hogy a kulcs, amit az apja hátrahagyott, és a kis tasakon lévő felirat, hogy "Black", összefüggenek), mindez jó és emberi is - lévén, hogy a bácsi egykor súlyos tragédiát élt át, ami akár egy koncentrációs táborban is történhetett ..
A fimben külön jó a csörgő, mint hangszer alkalmazása. A csörgő, amit a színpadon is használnak koncerteken, most a kissrác érzelmi állapotának kifejezésére lett kijelölve. Mindenhova magával vitte, és amikor félt, jobban csörgetett. Lássuk be, ez a világ legizgalmasabb filmzenei alkalmazása .))) Ezt megfejelték egy jelenettel, amelyben a kisfiú zongoraleckét vett, és pont a filmzenét kellett játszania. Nagyon profi jelenet és nagyon profi megoldás. Megy a filmzene a sok-sok vonóssal a háttérben, és akkor a jeleneten belül egy szereplő leüt egy akkordot a zongorán, és pont stimmel!!!:))) A zongora rájátszik a filmzenére - valódi interakció a jelenet és a filmzene között, ilyenre eddig csak a Dogma-filmek voltak képesek .))
A film összességében azonban mégis kicsit erőltetett, és valahogy nem az igazi ... Nézni és átélni teljesen működik, de utána úgy érezzük, ez egy tragédia emlék-filmje, az, és csak az. Bár, ha Az Élet Szép c. film tetszett valakinek, akkor ez sem "csak" egy megható emlékmű-film lesz a számára. Egyébként, ez sem csekély teljesítmény, sőt, kifejezetten a minőségi filmek közé röpíti egyből ...