microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2014-02-28

Szerelem a Felhők Felett

francia turbulencia


Unalmas korban élünk, mert megtanultuk, hogy mindig valami mást kell akarnunk, mint amiben az előttünk élt generációk éltek – és itt, ugye, jó pár ezer évnyi fejlődésről beszélünk :) Unalmas a korunk, mert már kipipáltunk mindent, ami korábban volt, és nem maradt más, csak a meztelen technikai valóság, legújabb generációs béna telefonjaink, amik telefonnak nagyok, komputernek kicsik, és mi ezek miatt érezzük azt, hogy bazira mások vagyunk – miközben ha lenne eszünk, mi is ugyanazt az életet akarnánk, mint a korábbi generációk, s ugyanúgy akarnánk szerelmesek lenni is például.

Bár Hollywood és a média nagyban tagadja, a filmek igenis életélményeket adnak, átéljük, amit a vásznon látunk (azért tagadják, mert el kellene ismerniük, hogy az erőszakos és egyéb módokon néphülyítő médiatartalmak iszonyatos károkat okoznak). Ahhoz persze, hogy valaki bele tudja élni magát egy karakter helyzetébe, szükséges, hogy legyenek közös vonások, kapcsolódási pontok.

 

A romantikus filmekkel, és általában az értelmes filmekkel épp ez a baj, hogy egyre kevesebben vevők rá – lévén, hogy az emberek életében egyre kevesebb ... a humánus élmény, hiszen a tévé előtt ülve általában a túlélésre vagyunk ráhangolva, lebutított történetekre, lebutított karakterekre, valaki vagy valakik meggyilkolására, elfogására, no meg aztán táplálkozásra, és minden egyébre, amit a reklámok sugallnak :) Butított üzemmódban fogyasztunk médiát, és a média maga is butított (butító) üzemmódban üzemel. Ezért nem vagyunk képesek a primitívnél finomabb, szubtilisebb élmények átélésére, a filmproducerek pedig naná, hogy igyekeznek mindig a legprimitívebb utat választani a nézők tömegeihez (lásd a „megdönteni egy lányt” c. kereskedelmi médium által producelt filmet). Nos, ezért is van az, hogy a világ legegyszerűbb jelenségéről, a szerelemről baromi ritkán készül olyan film, ami nem mű, és még jó is, a nézőinek pedig képes átadni valami izgalmas élményt.

 

A Szerelem a Felhők Felett különleges film, már mindjárt az elején az ún. kliséket látunk. Kliséket, amik azonban nagyon is működnek, mert nincs bennük hiba – egy gramm sem. Mellesleg, ezek nem filmes klisék, nem olyanok, amikkel a valóságban találkozunk. Tény, hogy az összes filmben bevetnek olyan kliséket, amikkel a valóság tele van, és tény, hogy ezek unalmassá válnak, elhasználódnak – de éppen itt jönnek be a jó filmek, a jó valóság-ábrázolások a képbe! Egy jó filmben a valóság kliséi (hiába koptatta őket 50 béna film és tévésorozat) nagyszerűen nyilvánulnak meg, mert az egész ábrázolás hiteles.

 

Egy gyönyörű lányt látunk, aki olyan szinten lopja be magát a néző bőre alá, hogy csak na. Persze Ludivine Sagnier-t már tini korától imádjuk :)). Most azonban, hogy felnőtt, minden korábbit felülmúló módon hatásos a jelenléte a vásznon. Elképesztően gyönyörű, tele van élettel (nem úgy, mint Natalie Portman, akit ugyancsak tinikora óta ismerünk). Legszívesebben csak ülnénk, és néznénk őt, ahogy megnyilvánul, ahol él – de ez a legnehezebb, amit egy filmtől elvárhat az ember, a legtöbb film ezért akció, thriller vagy horror, mert a békés életből csak rövid, klisészerű perceket képesek felmutatni.

Sagnier gyönyörű, és ez csak a kezdet. Odaül mellé egy pasi, aki mellesleg a film kulcsa. Egy repülőgép biznisz osztályáról beszélünk, ahol a gazdagok utaznak (Ludivine egy művészlányt alakít, aki véletlenül kapta ajándékba a buta első osztályt). A srác, akinek láttuk az egész reggelét, az ébredéstől a józanodásig, picit sem szimpatikus, semmilyen mércével tekintve sem. A film nagyszerűsége pont itt jön. Ha ugyanis a film kamu, és nem tud mást, csak egy gyönyörű lányt mutogatni, akkor amint megjelenik egy fickó, a varázs elvész. Ha azonban a film jó, ha van köze a valósághoz, akkor a srác részévé válik az egésznek – és pontosan ez történt. Bár először automatikusan úgy vettük, hogy csak egy klisé karakter, a remekül megírt forgatókönyv és a remek kisugárzású színész nagyszerű találkozása révén átbillentette a helyzetet. Meg tudott bennünket győzni arról, hogy szerelmes a lányba. Ez nem puszta színészet, nem puszta színlelés, hanem emberi érzékenység, plusz nagyon finom, mondhatni szubtilis rendezés.

 

A vásznon tehát megtörténik a csoda, és bár ma már nem vagyunk hozzászokva - hiszen napjainkban az ember egyre mélyebben süpped bele fogyasztói státuszába, mint valami mocsárba (különösen a durva hangulatú Magyarországon, ahol durva a közérzet, és ezért nem egyedül a legutóbbi kormány a felelős). A csoda nem más, mint a szerelem ábrázolása. Azt láthatjuk, hogy ők ketten szerelmesek egymásba. Ezt a fantasztikus jelenséget pedig nemcsak gyönyörű színészek, nemcsak egy érzékeny rendezés és a nagyszerű alkotói stáb, ideértve a stilisztákat, de egy az élet iránt roppant mód affinis forgatókönyv is segíti. Klisé, hogy amikor a szerelmesek összevesznek, a fiúnál felbukkan egy aspiráns lány, aki viszont nem jelent számára semmit? Naná, hogy klisé! Klisé-e, hogy egy lány anyukája, mint legfőbb védelmezője, gyakran (a saját tapasztalatai miatt) negatív módon hat lánya boldogságát tekintve? Rengeteg klisé van ebben a filmben – de/és ezek mind az élet kliséi, és amit a vásznon látunk, az egy egész és élő történet. Figyelemreméltó módon jó és izgalmas film :)

-jepe-
2014-02-28

Címkék: Ludivine Sagnier



:::::::
  LÁSD: Szerelem a Felhők Felett info-file
:::::::
 Amour & turbulences 2013.