Nyitott Szívvel

Eleve vesztes helyzetből indulunk, mert az orvosházaspár (akiket csak egy papír választ el attól, hogy hivatalosan is házaspár legyenek) óriási problémával küzd, a férfi csont alkoholista. Az életük nem mehet így tovább, már alapjáraton sem. A férfi, aki választhatná azt is, hogy felhagy az ivással, inkább kihisztizi magának, hogy a nő hagyjon fel az életével, és utazzon el vele dél-Amerikába, ahol majd minden szuper lesz. Itt érkezik a fordulat, kiderül ugyanis, hogy a nő terhes. Itt kezdődik a néző szadizása.

Persze, megértjük, hogy stimulálni akarnak minket, mégis, enyhén szólva túlzás, hogy azt kell néznünk, amint jól berúgnak, majd utána motorra ülnek, hogy keresztül hasítsanak a városon. Teszik ezt nem is egyszer. Az egyik alkalommal Binoche vezet, és nem elég, hogy terhes és részeg, hogy fokozzák az érzést a nézőben, végig szlalomozzák a várost, Binoche időnként hátrafordul, hogy megcsókolja részeg pasiját. Itt kezdjük el megérteni, hogy erre megy ki a játék, hogy idegesítsék a nézőt.

Idegesítés már az is, hogy a nő először nem akarja a gyereket. Minden nő álma, hogy teherbe essen, mármint 30 felett, de a mi főszereplőnk úgy dönt, mégis inkább elveteti, elvégre ... megszokta már, hogy nincs gyereke. Persze, ez nem tart sokáig, és hamar rájön, hogy mégis megtartja, a vicc csak az, hogy a pasija dél-Amerikai projektje továbbra is áll. Ahelyett, hogy felhagyna az ivással, és megtartaná a munkáját, vagy keresne másikat, inkább továbbra is iszik, és arra kényszeríti a nőt, hogy hagyja el 40 évesen a munkáját, a hazáját, a fantasztikus állását, és alapítson családot egy dél-Amerikai országban, például Brazíliában, ahol az emberekre rákényszerítették a Monsanto GMO (gén-manipulált) agrártermékeit, s így egy gyerek, mire felnő, nagyjából garantált, hogy nem lesz túl egészséges. de sebaj, inkább hagyjuk el Franciaországot, és irány dél-Amerika.

A film úgy van megrendezve, hogy minden jelenet idegesítse a nézőt. Binoche például végig úgy jár-kel a filmben, mintha dülöngélne, mármint fényes nappal, a munkahelyén, csont józanon is. Úgy jár és úgy is viselkedik, mint egy borderline szindrómás személy, bármelyik percben kitörhet, bármelyik percben történhet valami, csinálhat valamit – ezzel fenyegeti a nézőt a film, nagyjából végig.

Kedvenc jelenetünk mindenképpen az, amikor a művészfilmek receptjeit követve, a cselekmény már eléggé előrehaladott, s ennek megfelelően a lakásuk már elegendően le van pusztulva, mert a majdani elköltözésnek megfelelően, már a film elején elkezdenek csomagolni (?), elkezdték kiüríteni a lakást (?). A nő hazajön, a férfi, kezében falbontó kalapáccsal, elkezdi kiverni az egyik falat. Ilyen egy veszélyeztetett terhes nő csöndes estéje. Belép a lakásba, a férfi, ja, nem mondtuk, totál részegen, veri ki az egyik falat éppen, erre mit csinál a nő? Leveszi a kabátját, lepakol, és hozzálát veszekedni. Nem az van tehát, hogy felméri a szitut, hogy „a pasim tökrészegen egy hatalmas kalapáccsal szó szerint szétveri a házat, késő este”, és sarkon fordul, és lekopik. Á, nem, inkább lepakol, és hozzálát a következő veszekedős jelenethez.

A filmről azt írják a hivatalos ismertetőben, hogy:
„amikor a kapcsolatot igazán komoly veszély fenyegeti, Javier készen áll bármit megtenni azért, hogy visszanyerje a nőt ...”
Ja, mindent, leszámítva azt, hogy abbahagyja az ivást ... illetve fenntartva, hogy a nő hagyja ott a munkahelyét, és Franciaországot .)

Nem a kedvencünk ez a film, ez az igazság ... Nem az életről szól, hanem, mint egy tévésorozat, a néző idegesítésére szakosodik, arra, hogy a néző végig tiszta ideg legyen, de miért is? Azért, hogy kitöltsék a 2 órát, és hogy a végén előadhassák azt a jelenete, ami akár egy jó film végén is lehetne? Két óra szadizás után 2 perc katarzis-szerűség, ami persze ehhez a cselekményhez nem igazán passzol. Szóval ... nem a kedvencünk ez a film, nem valószínű, hogy még egyszer megnéznénk, buszon, repülőn, vonaton, vagy akárhol ...