Felvillanó portré Bódy Gábor születésnapján
Bódy Gábor nem egyszerűen rendhagyó művész volt, hanem kifejezetten alternatív. Értsd, nemcsak különös, különleges dolgokat hozott létre egy adott rendszeren belül, de folyamatosan egy párhuzamos, alternatív rendszerben gondolkodott, ezt építette a '80-as évek avantgárdja, illetve undergorundja keretében is, de volt olyan is, hogy egy külföldi kiállításra a magyar állam hivatalos kulturális delegációjával párhuzamosan megszervezett egy nemhivatalos delegációt, egy nemhivatalos magyar anyagot is.
Bódy Gábor egy nagyszabású kultúrstratéga volt (és ne legyenek kétségeink, nemcsak művésznek, stratégának is zseniális volt). Olyan dolgokat talált ki, mint a mindenki számára elérhető videófelvétel-bank (természetesen ingyenesen), amelyből mindenki elkészítheti saját videóját, amit éppen akar. Ma ez a Creative Commons segítségével, illetve a WIKI korában kezd beérni – bő 30 év múlva.
Bódy Gábornak rengeteg álma volt, a szó átvitt és konkrét értelmében egyaránt (az egyik álma nyomán például rájött, hogy Hamletet kell rendeznie, örök köszönet és hála Szikora János barátjának, a Szegedi színház akkor rendezőjének, hogy ezt lehetővé is tette a számára), mégsem nevezhető álmodozónak, hiszen minden, amit kitalált, minden, amit megálmodott (tkp.: provizionált) attól, amiben volt, a valóságnak az aktuális állapotától elérhető közelségben volt. Minden, amit kitalált, megvalósítható volt – ezt a harminc évet ennek fényében érdemes tekinteni. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ha nem hal meg (39 éves korában), akkor a magyar, illetve budapesti kultúra úgy folytatódott volna, úgy objektiválódott volna, ahogyan. Bódy Gábor olyan személyiség, akinek a jelenléte vagy nem-jelenléte beleszövődik a kultúra folyamatosan szövődő szövetébe – olyan, aki óriási intenzitású nyomot hagy. Esetünkben egy óriási űrt, egy óriási kráter formájában. Sajnos fontos felemlíteni, mert halála még mindig feldolgozatlan, és amint elkezdenek róla beszélgetni, ez az első, ami feljön: „ő ugye öngyilkos lett?”. Az akkori hivatalos rendőrségi (BM) nyilatkozat az volt, hogy öngyilkos lett, barátai ezt nem hitték el, felesége még kevésbé, és feljelentést is tett „ismeretlen tettesek ellen”.
Barátai közül (ez a másik kényszerű aktualitás, egy másik feldolgozatlan ügy) sokan megharagudtak rá, amikor kiderült, hogy ő is 3/3-as ügynök volt, besúgó (mint oly sokan azok közül, akikkel kivételezett a pártállam, lásd Szabó István, és mint oly sokan mások, akikről nem derülhet ki még ma sem semmi, hiszen az állambiztonsági aktákat nálunk még mindig elzárják a nyilvánosság elől – nyilván nem véletlenül, akár mszp-szdsz kormány van, akár 2/3-os fidesz, ez nem akar átmenni, de nagyon nem). Ha Bódy Gábor élne, Ő biztosan azt szeretné, hogy nyilvánosak legyenek az ügynökakták .. az összes ... és nyilván érdemben meg tudna felelni az összes kérdésre, hogy mit, miért és hogyan csinált.
Egy 3/3-as ügynöki beszervezéssel kapcsolatban fontos látni, hogy az illető mit csinált, mi volt a viszonya a rendszerhez, a hatalomhoz. Bódy Gábor elsőrangú lázadó, és stratéga volt – szemben a rendszerrel. Ha látnátok az Ifivezetők c. filmjét, megdöbbennétek, hogyan szedett rá egy csapat ex-munkásőrt, ex-ifivezetőt, kőkemény mszmp-seket, és csinált velük olyan riportfilmet, amely mindenki számára átlátszóvá tette őket – csak ők maguk nem vették ezt észre, ja, és a cenzorok :)) A Psyché középső részében a magyar szabadságharcról és a leverés utáni időkről készített egy külön fogalmazványt, az egésznek a közepén pedig egy egyszeri lázadó magyar volt, aki egy börtönudvarban akasztófát ácsoló katonák egyikének a parittyájával ismétlődően lelőtte a kalapját. E kis mini-sztori felér Örkény Dr. KHG c. novellájával. Az erőfölény nyilvánvaló, mind a börtönudvar, mint az akasztófa, mind a számszeri fölény, mind a fegyverek tekintetében. A magyar fickó mégis lázad, egyfajta virtusból, egymás után előadja tiltakozását. A gyerekes csínyt aztán brutális egyszerűséggel intézik el a katonák – fejbe lövik, mintha egy bosszantó legyet csapnának le a falon. Aki ilyen filmet csinál, nem a rendszer barátja, sőt, holtbiztos, hogy ellene dolgozik.
Bódy aktái később, úgy tudni, eltűntek, így az egész homályba vész, de jellemző, hogy amikor a Kutya éji dala c. filmjét elkészítette, addigra már fél lábbal Berlinben élt, Nyugat-Berlinben. Budapesttel már végzett, túl volt rajta. Teljesítette a küldetését – ahogyan a Kutya éji dalában ezt ki is mondja. A következő két filmje (az egyik videó – ami az ő esetében mai kifejezéssel a digitálisra forgatott filmnek felel meg leginkább:)) mind külföldi produkció – lett volna. Bódy Gábor távozott volna Magyarországról.
Vajon nem valószínű, hogy esetleg, ha már úgyis rendszeresen járt Nyugat-Berlinbe, akkor a bátor és pengeéles agyú fiatal művész „esetleg” az amerikaiakkal is felvette volna a kapcsolatot, értsd, kettős ügynök lett volna? Vészi János filmrendező Máté Krisztina nagyszerű tévés filmjében el is mondja, hogy szerinte Bódy meg volt róla győződve, hogy van olyan okos, hogy túljár ezeknek az ostoba mszmp-seknek az eszén. Mi is ezzel értünk egyet, és nemcsak a Kutya éji dala miatt, amely Magyarországot a legeslegdurvább módon ábrázolja, a legvalóságosabban, úgy, hogy 1945 óta a rendszer kiirtotta a szeretetet, az emberséget, az emberek pedig marják egymást, az alkoholista katonáknak, rendőröknek, akik az országot uralják, fogalmuk sincs, a fiatal avantgárdisták pedig a jövőbe röpítik az országot, mert ők azok, akik tudják és ki is mondják, hogy mi van (lásd a VHK interjút, a posztmodern kezdetét, „az élet megszűnt, csak dotálják”), az ország pedig egy fikcióban élő, lepusztult terület, ami missziós területté vált, mint a harmadik világ országai. Ez nem allegória, ezt mind kimondják, mind kimondja a film. Ha Jelen András csodálatos Álombrigádját dobozba zárta a rendszer, a pártállam, akkor a Kutya éji dalát sem lett volna szabad piacra engedni – csak hát ez volt Bódy Gábor … mindig keresztülvitte, amit akart … a rendszert pedig a kezében tartotta, mert azt hitték róla, hogy ő is az ő emberük. Pedig nem így volt, de nagyon nem így.
Ez számára egy Faust-i szerződés volt. Briliáns elméje volt, már 20 éves kora előtt két nyelven beszélt, rengeteg könyvet olvasott, óriási, de tényleg óriási műveltsége volt, a történelmet pedig jobban ismerte, mint bárki, intelligenciája pedig bármelyik titkosügynökét felülmúlta, nagyon otthon volt a stratégiai „játékokban”, és az emberi pszichéről is mindent tudott, lásd Robur dühödt rivalizálását a Pszichotechnikumban (amit 20 éves kora környékén írt!). Bódy számára nyilvánvaló kellett, hogy legyen, hogy a rendszer hogyan működik. Ha valamit el akar érni, akkor a rendszer barátjává kell válnia. És neki éppenséggel volt mit elérnie. No, nem anyagiakra gondolunk, élete végén is egy lepusztult Dáciával járt, a Psyché minden idők legnagyobb költségvetésű filmje volt akkor, senki nem tudta volna elkészíteni, csak egy olyan személy, akit nagyon-nagyon favorizál a a rendszer (mondja egy visszaemlékező Máté Krisztina filmjében, Nyom nélkül). Bódy meg tudta csinálni a Psychét, mert lepaktált az ördöggel. Ugyanakkor, a filmből körülbelül annyi pénze lett, hogy mire vége lett, a büfészámláit rendezni tudta belőle. Alkotni akart, létrehozni mindazt, amit létre kellett hoznia, és nem fogadta el, hogy egy rendszer az útjába álljon (és mivel nem anyagi sikereket ért el, hanem művészit, ez innentől nem önzés, hanem küldetéstudat). Alkotni akart, de nem az alkotásért, hanem azért, hogy létrehozza, rohanva, vágtatva, amit létre kell hoznia. Semmiből sem csinált „kettőt”. Nem csinált még két hasonló filmet sem, nemhogy sorozatot, nemhogy folytatást.
Hatni akart az emberekre, a kultúrára. A rendszernek nem kiszolgálója volt, hanem a kedvence, üdvöskéje! Ezt a befolyását meg olyan dolgokra használta fel, hogy olyan kultúrprojekteket vigyen keresztül, amik másként lehetetlenek lettek volna. Meg akarta tanítani a rendszert, rá akarta venni őket arra, hogy egy értelmes kultúrpolitikát folytassanak (ez ugyancsak Vészi János gondolta, azt hiszem, ebből jött a kultúr-stratéga kifejezés :)). Egy helyen az Új videóműfajok c. projekt-tervében azt írja (a nagyvárosi folklór fejezetben):
"A zene és a tánc (továbbá az e köré csoportosuló jelhordozók, viselkedésformák) folklorisztikus erővel törnek fel és újulnak meg valahányszor egy új nemzedék mint még integrálatlan kisebbség jelentkezik a társadalomban. Az erre vonatkozó példákat és nézeteket összegyűjteni éppúgy kulturális kötelesség, mint megteremteni egy pozitív és nem pusztán represszív integráció lehetőségét. Az ifjúsági zene jellegzetes képviselői kapnának hangot ebben a gyűjteményben. Minden remény megvan rá, hogy az eredmény nem csak tanulságos, hanem élvezetesés szívesen nézett lehet; forgalmazása filmszerűen éppen úgy, mint discokban és esetleges külföldi előadásokban képzelhető el."
Gondolj bele, egy „pozitív, és pusztán elnyomó jellegű társadalmi integráció” … mindezt a kádár rendszer kellős közepén veti fel, mint a rendszer „üdvöskéje”. Mint „üdvöskével” szemben persze nyilván egyre erősödő elvárások is merültek fel, neki pedig, mint szélhámosnak (az álpap karaktere engedi meg, hogy e téren szélhámossággal „gyanúsítsuk” – ami persze a legpozitívabb kategória) egyre keményebb rohamokkal kellett előre menekülve megküzdenie. De most már hagyjuk ezt a kötelező kitérőt ...
Visszatérve a videóihoz, Bódy Gábor rohamléptekkel alkotott, mintegy felfedezés közben, „on the fly”, gyakran utalt saját művészetére Pasolini egy allegóriájával, miszerint „filmezni olyan, mint égő papíron írni”. Miközben megszervezte az INFERMENTAL-t, a nemzetközi videófolyóiratot (ami videókazettákat jelentett, egy nyomtatott kiadvány kíséretében, ma ezt dvd-nek neveznék .))), maga is elkészítette a videóit. Jellemző módon e tekintetben is rohamléptekkel haladt. Ahogyan felfedezte, hogy milyen videóműfajokat tud elképzelni, úgy készített egyet-egyet, mintegy demonstrálva, hogy ilyet is lehet, tessék, most már létezik is a műfaj. Zsenialitására jellemző, hogy ezek a videók mind eszméletlen jó művek …
Baksa-Soós Vera (aka Bódy Vera) jóvoltából a C3 a tavaly kinyomtatott dvd-t elérhetővé fogja tenni, mindenki számára letölthetővé, amely gesztus egyfajta hódolat akar lenni a művészet és a szabadság felé, amik Bódy Gábor számára oly központi elemek voltak. Ha ma élne, biztos, hogy Ő maga is ezt a megoldást választaná videói közzétételére …
Boldog születésnapot ..!