BKK MOL Budapest Bike (“bubi”) áremelések: 38%

A budapestiek, akik voltak olyan jók és progresszívek, hogy befektettek a a MOL nevét és image-ét viselő citybike szolgáltatásba, és rendszeresen megvásárolták a “MOL BUBI” bérletet, immár érdektelenek a Budapesti Közlekedési Vállalat Központ számára. A kedvezményü(n)k megszűnik. Fizethetünk ugyanannyit, mint a külföldi turista tinik, akiknek a szülei ki vannak tömve Euróval (ami nekünk nincs).
Az áremelés burkolt, és pimaszul 38%-ra rúg. Eddig fél évre 6500-at fizettünk, lásd a BKK 2025 “FINAL” árjegyzékét, ami mégsem bizonyult “final-nak”, mert már májusban vagy áprilisban bejelentették e kedvezmény megszüntetését. Ezentúl 6 hónap 9000 forintba kerül majd. Ez 38%-os áremelés.
Emellett ott van az is, hogy mi, budapestiek általában 12 hónapos bérletet szoktunk volt vásárolni. A 12 hónapos kedvezményt még 2024-ben szüntették meg. De az nem jelentett költségnövekedést (áremelést), illetve csak minimálisat. Ez azonban 38%, ami egyáltalán nem minimális. Ráadásul szemétség is, az eredeti közönség, a budapestiek elárulása.
Ne feledjük, a budapesti citybike, aka "Budapest Bike" anno a mi kedvünkért jött létre, közszolgáltatásként, a BKK-ra bízva, akik kiszervezték a MOL benzinkút láncolat, mint üzemeltető keze és neve alá. Nos, ez történt 2025 nyarán.
