microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2012-12-09

Monte Wildhorn Csodálatos Nyara

megrepedt páncél


Az ilyen hosszú és érzelemdús címek általában romantikus drámák élén szoktak állni, Rob Reiner filmje is ilyen: egy életunt és fásult idős ember egy különleges hangulatú szigeten eltöltött nyár során ismét „visszatér”, megnyílik az emberek felé, és barátságot köt egy 10 éves kislánnyal, akit megtanít a képzelőerő fontosságára. Morgan Freeman jó színész, aki most láthatóan nagyobb odafigyelés nélkül forgatta le ezt a filmet, nem adva hozzá sok pluszt a történet megjelenítéséhez.

Maga a történet eléggé kiszámítható, ha a film elején egy mogorva idősembert látunk, aki alkoholba fojtja az életuntságát, míg a szomszédjában egy gyönyörű nő és az ő 3 kislánya él, akkor sejthetjük, hogy egy idő után elindul köztük valamiféle kommunikáció, és hatni fognak egymásra, vagyis a magábaforduló ex-író lassan megenyhül a sziget szépsége, a kedves helyi közösség, a szomszéd nő szépsége és a lányok nyíltsága miatt, és a végére minden szereplőnek jobb lesz az élete, mint amilyen a történet elején volt. Persze élvezetes egy ilyen folyamatot végigkövetnünk, ez a karakterfejlődés-típus mindig tartogat kellő mennyiségű érzelmet és izgalmat ahhoz, hogy egy film alapozódjon rá.



Nagy vonalakban ennyit látunk, Morgan Freeman (Monte) lelki sebeinek begyógyulását, amit főként Virginia Madsen (Charlotte) elbűvölő kedvességének és a középső kislány, Finnegan érdeklődésének köszönhet. Barátságok köttetnek, a többi szigetlakó is egyből befogadja Monte-t, és a kicsit retardált szomszéd fiútól kezdve a bevándorló kisboltosig, vagy a segítőkész polgármesterig mindenki Monte csigaháztól való megszabadításán munkálkodik, végül is sikerrel. Érdekes, ahogy a helyiek és maga Monte is beszél, valamiféle régies választékossággal, ami azt is körülírja, amit nem feltétlenül kellene. Ez lehet, hogy azért van így, mert a valóban létező Belle Isle nevű sziget Richmond mellett van, Virginia államban, és a sziget kötődik a függetlenségi háborúhoz, tekintve, hogy ezt akkoriban börtöntábornak használták. Mi legalábbis nem tudunk másra gondolni ezzel a körmönfont beszédstílussal kapcsolatban...

Bár Morgan Freeman tényleg nem erőltette meg magát, és egy átlagos alakítást nyújtott, cserébe ott volt Virginia Madsen, aki nemcsak jó kisugárzású színésznő, de itt is remekül játszott. Jó volt őt nézni, plusz az ő karaktere volt az egyedül érdekes a történetben.
Mindent egybevéve egy jó-közepes drámával állunk szemben, ami sokszor dolgozik érzelmes jelenetekkel, és aminek eléggé előre látható a története, de amit egyszer simán meg lehet nézni, ha az ember kedveli a visszafogott dráma jellegű művészfilmeket, és/vagy Morgan Freeman-t. Vagy Virgina Madsen-t.

-lido-
2012-12-09

Címkék: Morgan Freeman, Virginia Madsen



:::::::
  LÁSD: Monte Wildhorn Csodálatos Nyara info-file
:::::::  (The Magic of Belle Isle 2012.)