007 - Skyfall

Az igazság az, hogy az ipar a sok-sok fogyasztói felmérés nyomán tulajdonképpen eléggé jó képet alkot arról, hogy éppen mi a szitu (még akkor is, ha nem értik, miért). Most például ráéreztek, hogy ez a posztmodern utáni időszak nem kedvez a Bond-filmeknek. Egyszerűen nem pálya már ez a modernizmus, kémek, nők, drága autók, martinik, szerencsejáték – ki az ördög szeretne így élni? A '70-es években: mindenki. Ez volt a luxus, a kiváltságosok luxusa. Olyan dolgok történtek e kiváltságosokkal, amiről a hétköznapi ember csak álmodott. S mindehhez eszméletlen finom angol elegancia, fantasztikus stílus – az élet-élvezet magas foka, tényleg. Ma azonban már másról álmodnak az emberek, és legfőképp másképp. Drága autó? Minek? Ha el lehet adni, és az árából lehet venni egy biciklit, plusz egy olcsó autót, és egy baromi nagy lakást, akkor minek? 220-szal száguldozni? Minek? Meg akarsz halni? Azt akarod, hogy megbüntessenek, és elvegyék a jogsid – és belerohanj egy másik autóba, vagy egy úthiba miatt legyen vége az életednek, és mindazoknak, akik a baleset során még az életüket veszítik? Minek?

Aztán ott van a szerencsejáték. Minek? Miért pazarolnál el akárcsak 100 dollárt is? Másrészt pedig miért akarnál nyerni akár csak 100 dollárt is? Nincs pénzed? Akkor ne akarj elveszíteni 100 dollárt. Sok a pénzed? Akkor ne akarj nyerni, és ne akarj veszíteni se. Inkább ülj be egy jó helyre, és hívd meg a barátaidat egy kakaóra, vagy adj valamelyik fantasztikus alapítványnak egy adomány-dózist (van pár szervezet!). Martini? Cigaretta? Minek?? A cigaretta egy ostoba és brutális drog, ami tönkrezúzza az egészséged, iszonyatos elvonási tüneteket okoz, ezért nehéz leszokni, ha pedig mégis sikerül, akkor meg azt hiszed, hogy bármikor le tudsz szokni ennyire, szóval nem gond, ha csak még egyszer rágyújtasz – és kezdődik elölről. A Martini helyett meg ott a sör vagy a fröccs vagy a vörös bor.

Kémkedés? For England, James? Minek? Ma már nem tekintjük pozitív hősnek a G8 kormányait, s ez áll az ügynökeikre is.

Szuperhős jelenetek? Autós üldözések, s a főhősnek minden sikerül, Bond mindent visz – nem unalmas? Ami azt illeti, ma már egyre kevésbé van rá igényünk, hogy ilyesmit nézzünk, aminek a valósághoz alig van köze. Bizony, kezdünk kinőni a '70-es évekből, és kezdünk felnőni egy új korszakhoz, remélhetőleg.

A producerek megérezhették, hogy valami váltásra lesz szükség, mert a régi Bond stílusú filmek már nem okvetlen állják meg a helyüket. A Bond-válság egyébként az utcsó Pierce Brosnan-es epizóddal kezdődött, a Jeges-Madonnás-Koreás résszel. Az már nem ment, nem működött igazán, a többi új rész pedig ezerrel távolodott a romantikus, angol Bond-tól, egy föld-közelibb, izzadtságszagúbb Bond felé, akinek akár baja is eshet (a Jeges-Madonnás Bond volt az első ilyen).

A váltás radikálisra sikerült. Szinte olyan lett, mint valami Bond paródia. Ellen-paródia. A híres kütyük helyett csak 2 db kis cuccot adnak neki, egy mini-rádiót meg egy pisztolyt. Ezt még hagyján, de ami szörnyű, az az, hogy úgy ejtették ki John Cleese-t, mintha ott sem lett volna. Annak idején, amikor ő ejtette ki az előző Q-t, egy gyönyörű, romantikus jelenettel búcsúzott az elődje. Most: Cleese fel sem bukkan, az utódja pedig semmiféle módon nem hasonlít rá, tehát nem is utód, hanem valaki más.

Hát igen, a romantika és az elegancia totál hiányzik. Az első lány, akivel Bond összejön, nem igazán bírja kifutni magát, nem forr ki a karaktere igazán, nem jön létre köztük semmi különös, és végül eszméletlen jelentéktelen módon végzi. A jelenet ráadásul egy műteremszerűen fényképezett városrészben van, ami óriási hiba. Túl mű az egész. Javier Bardem pedig, a film nagy dobása, igaziból csak azt tudja előadni félelemkeltésként, hogy meleg. Ez óriási hiba úgyszintén. A meleg, szőke Bardem, szemben a hetero Bonddal. Ez már csak azért is hiba, mert így Bond és a fő negatív nem ugyanúgy tekintenek egy-egy nőre. A melegség egyébként nincs kimondva, csak a stílusjegyek vannak úgy belőve (és azért nem tetszik, hogy ezt használják a karaktere megteremtéséhez, mert ugyebár egy durva, félelemkeltő negatív karakterről van szó egy olyan filmben, amit a fél nyugati világ meg fog nézni).

Bardem karaktere egyébként eléggé lapos: azért haragszik M-re, mert nem működött jól a ciánkapszula a szájában anno, amikor elkapták, s így csak annyi történt, hogy a fogai egy másodperc alatt tönkrementek, amit be is mutat nekünk (hogy még félelmetesebb legyen – illetve, hogy még jobban irtózzunk, mint betegestől … ami nem szép dolog, rengeteg ember van, akinek műfoga van, mért kellene őrájuk idegenkedve tekinteni?).

A film fő hibája az, hogy egyre jobban lelassul és kiüresedik. A műterem jelleg pedig nem akar szűnni. Második Bond-cica pedig nem bukkan fel, nincs is. Az egész film olyan, mint egy televíziós sorozat pilot-ja lenne. Átrendezik a terepet, a szereplőket, a stílust, felkészülve a tömeggyártásra. A film sikeres, de mit mondhatnánk, örülünk neki – hozzátéve azonban, hogy az üzlet és a film-élvezet itt durván elválnak (ugyanúgy, mint például a Terminátor 3 esetében). Ez a Bond csak a szem rágógumija, és tényleg semmi nincs benne abból, ami miatt a Bond filmeket valaha kedveltük.