Az a megoldás, hogy nincs kiírva az egyes filmdarabok előtt a rendező neve, számunkra éppen jól jön, mert így legalább nem működhetnek az elfogultságaink és fenntartásaink az alkotókkal szemben, amelyeket az eddigi munkáik alakítottak ki bennünk. Schilling Árpád (Nexxt) és Mundruczó Kornél (Nincsen Nekem Vágyam Semmi) "balról", Török Ferenc (Moszkva Tér), Bodó Viktor (Citromfej) és Pálffi György (Hukkle) a mi szemünkben "jobbról" érkezett erre a megmérettetésre, ami egy igazán fura mérleggel zárul majd.

Az első film nagyon rövid, de cserébe ez kötődik legszorosabban a "főtémához", a buszjárathoz. A 8 perces darab Schilling Árpád műve, és a sokatmondó "No Comment" címet viseli. A rendező fontosnak érezte, hogy kis filmjében egy ismert pornósztár tűnjön fel, név szerint Michelle Wild, aki az adott keretek között mutatja be képességeit, egy buszmegállóban való szeretkezés közben. A történet maga egyszerű: egy srác áll a buszmegállóban, megérkezik egy busz, amiben akkora buli van (a zene Vajdai Vilmosé, és elég jó), hogy nem fér fel rá, ezért végignézi a buszmegállóban egy pár szeretkezését, aztán azt, ahogy a fiú összeesik, és elkezd habzani a szája. Később még látunk egy másik buszt is, de igazából nem tudjuk meg, mi is lett a lemaradt főhősünkkel.
--------------------------------------------------------------------------------------------------

A következő film kevésbé a buszokkal, mint inkább a cipőkkel foglalkozik, talán ezért is hallgat a "Cipők" névre. Török Ferenc kissé szabadon asszociál a 78-asra, filmjében kimerítő mennyiségben láthatunk cipőket jönni-menni (amolyan Kizökkent Világ-os stílusban is), ezenkívül egy nőt, ahogy cipőt vásárol, egy szobalányt, akit kukkol egy ipari alpinista, aki emiatt le is zuhan, és szörnyet is hal. Ezt a filmet sem tudjuk igazából mire vélni, a 17 perces időtartama alatt nem állt össze bennünk egy röpke történet sem, semmi, amitől egy ennyire rövidfilm is kerek mű tudna lenni. Ez után a film után már kicsit elkezd lanyhulni a figyelmünk, ami utal a szkeccsfilmek egyik beépített veszélyére is, arra, hogy nehéz éberen tartani a néző érdeklődését egy minden szempontból hullámz

ó filmfolyammal.

A következő film egy Superman-es történet, ami az Ikarosz-mitológiát és az Ikarus busz egyezését dolgozza fel, Pálffi György keze alatt. A meglehetősen zavaros történetben láthatjuk Gálffi Lászlót elköszönni este a családjától, azzal, hogy dolga van még, aztán hip-hop, átvedlik egy kigyúrt Supermanné, vagyis itt Táltosemberré (Horváth Csaba), hogy megállítsa a Dűne-kosztümben gonoszkodó Haumann Pétert. A nagyon eredeti Hukkle után meglepő számunkra, hogy Pálffi egy ilyen egyszerű történettel állt elő, és ennyire egy-az-egyben ültette át a képregény-figurát a filmjébe.

Negyedóra
Ekkor már tényleg kezdjük elveszíteni a szkeccsfilmekbe vetett (egyébként nem létező) bizalmunkat, és a harmadik film után már kissé fásultan várjuk a további buszos darabokat. De negyedszerre már nem csalódunk. Bár továbbra sem tudjuk, éppen kinek a filmjét látjuk, a Negyedóra tetszik nekünk. Egy kényszeres fickóról szól (Gyula/Gazsó György), aki másodpercről másodpercre dokumentálja kedvenc terének, a Gutenberg térnek az eseményeit, illetve azon belül kiszemelt alanyának, Tibinek a mozgását. Fotókat készít róla, kiszámolja a haladási sebességét, és egy naplót vezet a megfigyeléseiről. Vicces a folyamat, ahogy a néző rájön, miben is él főhősünk, és az is humoros, ahogy Gyula felhasználja a saját céljaira az összegyűjtött tudását. Közben még sok egyéb dolog is történik, de ami a legjobb, az az, hogy a 19 perces film egy kerek egészként áll elénk, amit az eddigiek után nem tudunk eléggé értékelni. Mindennek, még az olyan "elröppentnek" tűnő jeleneteknek is van helyük és súlyuk, mint amilyen az, amiben fentről szárnyas férfialakokat lógatnak ki a egy házból (talán egy forgatás kedvéért?). Utólag megtudjuk, hogy a Negyedóra Bodó Viktor utolsó éves filmrendező szakos színész-rendező munkája, és így már "nevesítve" tudjuk kiemelni ezt a filmet a többi közül, megjegyezve, hogy ez a darab a teljes idejét érdekesen tudta kitölteni, humoros volt, és ráadásul jól "beforgatta" a 78-as buszt is.

Az utolsó film érdekesen kezdődik, felütésszerűen egy tömegbaleset közepén találjuk magunkat, az Erzsébet-híd budai hídfőjénél felborult egy busz (vajon melyik?), és a tűzoltók elkezdik kimenteni a sérülteket. A Vészhelyzeten edződött nézőknek szeme sem rebben a sok vér láttán, annál inkább meglepődünk, amikor egyrészt kiderül, hogy a sérültek csak statiszták, másrészt amikor az is nyilvánvalóvá válik, hogy egy operafilmben vagyunk. Az egyik lány dalra fakad (később kiderül róla, hogy ő filmecske főszereplője), és onnantól "elszabadul a pokol", esetünkben az unalom pokla. Még mielőtt elveszítenénk teljesen a fonalat, előtte még megrökönyödünk azon a jeleneten, ahol a lány magába nyom egy kemény drogot, miközben azt magyarázza, hogy ez az anyag "nem az anyja", de azért jó lesz neki. Nem teljesen értjük, miért kell reklámozni egy kemény drogot a filmben, főképp, hogy később a "betépett Jeanne d'Arc"-ként emlegetik a lányt. Ez a film Mundruczó Kornél-é, 27 perces, bár már az 5-ik perc környékén elveszítjük minden érdeklődésünket az addig látottak után.

A filmeket egyébként Igor Lazinnak, a Kistehén figura társszerzőjének az animációja köti össze, és mind az öt filmben szerepel egy buszsofőr, akit Csuja Imre játszik. A fiatalok projektjét Jancsó Miklós támogatta, aki fel is tűnik az animációs betétek közt, és természetesen a stáblistán is, mindenféle szerepmegjelölés nélkül. A filmet egyébként a nemrég elhunyt rendező, filmművészeti tanár Simó Sándor emlékének szánták az alkotók.

A Jött 1 Busz egészében véve nem működött rendesen, a sok kisebb film nem állt össze valamiképpen egy egésszé, de ugyanezt elmondhatjuk a legtöbb filmre egyenként is. A Bodó Viktor Negyedóráján kívül a többi filmet nem néznénk meg még többször, és az is igaz, hogy a Jött 1 Busz nem szeretette meg velünk a szkeccsfilmek műfaját. Nem baj, majd legközelebb.