Blur: Coffee & Tv 

A nyár legcoolabb klipje. Alig hiszel a szemednek, hogy hogy lehet ennyire cool fej egy  dobozos tej. Csodás történet. Reggeliző asztal, papa és mama nagyon szomorúak, és étvágytalanok. Hugi szintén ilyen levert állapotban van, de nem csoda, hiszen eltűnt a fiuk, rajta van a tejesdobozon is a képe, hogy "Missing". Az eltűnt gyerekek tejesdobozon hirdetése bevett szokás, mást, úgy tudjuk nem is szoktak hirdetni rajtuk, a Segítség Felnőttem-ben is van egy ilyen. Dobozos barátunk tánccal próbálja felvidítani a fejeket, de nem sikerül neki. Erre gondol egyet, és útnak indul, hogy megkeresse az eltűnt fiút, hogy végre pontot tegyen a rossz hangulat végére. Kiugrik az ablakon, és már úton is van. Találkozik egy fűnyírós nénivel, megijed a géptől. Aztán majdnem elüti egy motoros, de idejében fékez, és a végén még fel is veszi, és beviszi a városba. A városban mindenkitől kérdezősködik, és közben figyeli, milyen furák ezek a fejek. Nem is csak furák, de veszélyesek. Valóságos kaland köztük mozogni. És ha már kaland, a sors úgy hozza, hogy összefut egy epres tej-csajjal, vidáman integetnek egymásnak, még táncolnak is az út két oldaláról. Szerelem első látásra, és egyben ez az utolsó látás is, mert szegény eprestej-csajt eltapossák, amitől kipurcan. Szomorúan folytatódik a kaland, majd leszáll az éj, és higgyétek el, nem kellemes dolog egy ártatlan dobozos tejnek az éjszakában kóborolni. Sikátorban energiaital-dobozokból folyik a vér, repedt ásványvizes palackok cápafogakkal ijesztgetik. Végül csodával határos módon megtalálja azt a helyet, ahol az eltűnt fiú tartózkodik. Egy lepattant szuterénben próbálnak, mármint a zenekar, a Blur. Vadul nyomják a zenét, dobozos tej barátunk megilletődve szemléli az ablakon keresztül. De nagyon rozoga az épület és az ablak is, és ahogy nekitámaszkodik, bedől, és ő is beesik. Az eltűnt srác észreveszi a dobozos tejet, rajta a fotóval, és gondol egyet, és lekopik, hogy ne aggódjanak már annyira az otthoniak. A többiek észre sem veszik, elborultan szólózgatnak tovább. A srác hazabuszozik, és útközben, a hajnali feelingnek megfelelően megissza dobozos tej barátunkat. És akkor hazaér, és mindenki örül. Még dobozos barátunk is, vidáman integet egy kukából, csakhogy mozdulatai kicsit belassultak, mert már nem él, mert megitták, és elkezd szépen mennybemenni. Emelkedik, emelkedik, és útközben összefut eprestej-barátnőjével, és együtt emelkednek tovább. Hát nem szép? Mellesleg a zene is csúcs, a Kegyetlen Játékok soundtrackjén is megtalálható a Virgin Records gondozásában.
  lásd a videót itt

 Jennifer Lopez : If you had my love 

A Csapnivaló nehezen felejt, legalább is a jó dolgokat. Ilyen volt a Mint a Kámfor, és benne Jennifer Lopez nagyszerű alakítása. 
Aggódva tekintettünk az If you had my love c. videóra, féltünk, hogy béna lesz. De Jennifer alaposan kitett magáért, mert egy tök jó kis számot hozott össze, a klipje pedig nagyon elegáns. 
Egy virtuális Jennifer Lopez home-page van a központban. Egy csávó rákattint, és belép. Ott van Jennifer, ott lakik ezen a home-on beül. Körbe van véve kamerákkal, és énekel, meg ami kell. Ha rákattintasz, hogy Jennifer táncol, akkor táncolni fog. Úgy él ott ezen a site-on belül, mint a régi mesekönyvek kihajló figurái. Nagyon ötletes, és tök szép képek vannak benne. Amikor pedig a zene átmegy latin ritmusba,  és Jennifer táncol, hirtelen leesik neked a tantusz, ő a női Will Smith. 


 
 
 
 
 Lauryn Hill: Everything is everything. 

Ez a klip egészen látványos, NY City-t látjuk, de úgy, hogy egy híd egy lemezjátszó karjának van kiképezve, és a hangszedő szépen sorban játssza le az utcákat. Vizuális igényesség, mind az ötletben, mind a kivitelezésben, ez jellemzi a klipet. A hangszedőn kívül nagyon jól néz ki az is, hogy Lauryn zömmel homályosan van felvéve, maga elé néz, és úgy énekel, egy plexiüveg van közte, és valami ügyfél között, aki, mint a MÁV jegypénztárainál, az üveg másik oldaláról akar valamit Lauryn-től, aki csak énekel. A legjobb rész az, amikor a pick-up egy ujságot felszed, amikor recsegős a hang, majd amikor a zenében elmúlik a recsegés, az újság is lekopik a tűről. 
 
 
 Red Hot Chili Peppers: Scar Tissue 


Világszerte örömmel üdvözlik az RHCP visszatérését. Ebben  az új klipben autózik a zenekar. Tulajdonképpen minden hétköznapi lenne, ha nem tűnne fel a nézőnek, hogy "de hisz a srácok tele vannak sebhelyekkel".  Scar Tissue egy sebhelyek elfedésére szolgáló kendőt jelent. Ez a sebhely dolog határozottan izgivé teszi a klipet, plusz a profi beállítások, és a szép fények. Lepattant vidékeken kirándulnak keresztül, a végén a gitár-szólót pedig egy törött nyakú gitáron követik el. 
 
 
 Alex Gopher: THe Child 

Igazán egyszerű történet, minden második filmben van ilyen, egy nő azt mondja egy taxiban, hogy "jön a baba" , és akkor hajtani kell, gyorsan. Ebben a videóban azonban kicsit másképp néznek ki a dolgok, minden feliratból van, az egész város. 
A taxit egy "taxi" felirat képviseli, ugyanúgy lassít, gyorsít, fékez, vagy előz, de nem autót, hanem egy feliratot látunk. A többi autó is feliratból van, a gyalogosok is, és a házak, és a hidak is. Igaz komoly vizuális élmény, és művészeti alkotásnak sem semmi. És ha már minden felirat, az autó belsejében folytatott beszélgetés résztvevői is ugyanúgy feliratok, pl. raszta-hajú taxis. Ja, és a zene is tök okés.
 
 Liquido: Narcotics 

Ez a videó viszonylag régóta rója a zenei tévék képernyőin a pályáját, mindenki bírja a számot, és csípi a klipet. Német, színes stílusú klip, egy nagy bérház udvarán játszik a zenekar, az emberek pedig, 
(a szomszédok),  az ablakaikban gondozzák a növényeket. 
Különböző stílusú emberek, és mind nagyon jó fejek, és mind élvezik a zenét. Annyira jó a hangulat, hogy a klip végén a zenekar egyszerűen felemelkedik, és elrepül.
 
 


 -in-

 

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17