"mtv is music television"

1981 Augusztus 1. elég komoly dátum, ekkor kezdte meg az adást a Music Television. Az esemény Bob Pittman nevéhez és a Warner Communications Inc. -hez kötõdik. Pittman pár évvel korábban beindított egy egyórás tv-mûsort az NBC-n, Album Tracks volt a címe, és elképesztõ nagy nézettséggel futott, már az elején. A mûsorban természetesen zenék és klipek kombinációját lehetett látni. Az NBC másfél év után ejtette ezt a mûsort, de az alapötlet Pittmannél maradt, aki eladta azt a Warner Communications-nak, aki 30 millió Dollárból be is indította az MTV-t. Pittman ötletének a profizmusa abban rejlett, hogy közönség-orientált volt, vagyis a kérdésre, hogy „De BoB, és kik lennének a nézõi egy ilyen csatornának," helybõl vághatta a választ, hogy „közép ameriakiak, 13 és 35 között". Ez pedig nem egy szûk réteget jelentett, és nem is egy egyéb médiákon keresztül könnyen elérhetõt! A Pepsi Cola és a  Ford Motor Company voltak az elsõ év legnagyobb hírdetõi. Ráadásul  Vagyis minden stimmelt, és beindult az MTV. 
1985-ben a Warner Communications eladta az MTV Network-öt a Viacom-nak, 
VIACOM (info)
Igen,  MTV már nem egyetlen csatornát jelent, hanem az MTV Networks -t, amelynek részei az



info az IPAM oldala
Az MTV - India és Mandarin wboldalak az MTV Ázsia részei





  (amit nálunk a TV3-on lehet látni, este).
Az MTV azonban, akárhol is vagy a világon, mindig ugyanazt fogja jelenteni, „music-television". És akárhány zenei tv-csatorna is jön létre, mindegyik az MTV l eszármazottja lesz. Vagyis olyan a helyzet, hogy noha gyakorlatilag nincs monopol-helyzetben, eredetisége alapján mégis monopolium, hiszenmagát a „music television" ötletett egy életre le stipi-stopizta magának. 
 
A Klipek, „music- video"-k,
vagy csak simán videó-k tulajdonképpen reklámfilmek, amiknek az a rendeltetésük, hogy eladják a CD-t,  növeljék a forgalmat, népszerûsítsék a zenekart, stb. Amikor egy lemezkiadó piacra dob egy lemezt, ugyanúgy, ahogy egy „perfume-kiadó" megtervezi a termék kampányát, és elkészíttet pl. egy reklámfilmet, szépen csináltat egy videó-t a CD-hez, hiszen anélkül sokkal kevésbé lenne versenyképes. Szédületes dolog elképzelni is, hogy az egész világ zenei termése gyakorlatilag keresztülmegy az MTV Networks valamelyik csatornáján. Éppen úgy, ahogy hazánkban a hazai forgalom a ZTV-n. 


 
Az azonban, hogy az MTV
 ilyen giga média birodalommá nõtte ki magát, nem csak a kitûnõ ötletnek köszönhetõ, hanem a nagyon cool szerkesztésének is. 
Itt vannak ezek a „Spot-ok", az MTV „önreklámjai", a különféle, nagyon  animációk az MTV logó-jával, amilyeneket máshol nem is igazán látsz. A létezõ összes grafikust és legkülönbözõbb mûvészeket felkérték kezdetben, hogy „csináljanak valamit az M-betûvel", és meg is lett az eredménye. Egyfelõl létrejött az MTV-stílus, ami szabad, végtelenül friss, és cool, de közben „tudatos" is. 
ULRIKE, a select videos műsorvezetője, 98 aug.
Az MTV stílusában az a legérdekesebb, hogy sosem avulhat el, hiszen az MTV maga a stílus fejlesztõ-mûhelye, illetve bemutató-terme, vagyis hivatalból mindig a top-ot fogja képviselni.Azonfelül, hogy a fiatalokat napi 24-órában elhalmozza zenékkel, még neveli is õket, mégpedig úgy, hogy egyszerûen odafigyel rájuk, és megérti õket. A safe-sex kampányok mindig itt vannak a legnagyobb mennyiségben, ráadásul a leg-coolabb formában. De arra is nevel, hogy figyelj oda a környezetedre, (ezeket is a klipek közt lepergõ kis animációkkal), egész „take a minute to think about it" kampányt láthattunk pl. tavaly. Itt megtudtuk, hogy nem szabad halat vásárolni, mert delfinek pusztulnak el halászat közben, hogy meg kell becsülni az ivóvizet, stb. szóval globális-tudat fejlesztõ hatást is gyakorol. De van olyan is, hogy arra figyelmeztetnek, biztos tudnál valami hasznosabbat is csinálni, mint computeres játékokkal szórakozni egész nap, sõt, olyanra is láttunk példát, hogy megjelent egy üzenet, hogy „nem kéne kitakarítanod a lakást, most?". Szóval elég komoly, és messzemenõkig közvetlen. Szinte elképzelni is nehéz, hogy hogyan fér bele ennyi minden abba, hogy „zene, 0-24 ig". A mûsorszerkezete is, „hiába" annyira változatos, attól még mindig ugyanúgy , ugyanazt érzékeled, hogy „be van kapcsolva az MTV-d, és folyamatosan jönnek a jobbnál jobb zenék."
 
„i want my mtv"
Januártól minimum (!) duplázódik a magyar mtv-nézõk száma
A 90-es évek eleje Magyarországon eléggé eufórikus idõszak volt, akkoriban nyitotta rá kapuit a nyugati civilizációra, és mellesleg, szinte minden háztartásban volt MTV, „csak úgy".
Aztán egyszer csak eltûnt az MTV, „lekódolták", (94 junius), ... folyt.
MTV are Trade Marks of MTV Networks, 
a division of Viacom International Inc. All rights reserved
oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12