Az Élet Csodái

Az Élet Csodái Á la verticale de l'été 2000

Karl Marx remek közgazdász volt, ő találta ki, hogy a mennyiség gyakran átcsap minőségbe, valahogy így lavírozik ez a film is, ahelyett, hogy egy történetet mutatna be, inkább körképet próbál adni három nővér életéről.

Hogy hol játszódik, az nem is kérdezzétek, mert teljesen fiktív az egész, mintha valami meseországban, vagy művészfilmben volnánk (így utólag ez utóbbi látszik a legvalószínűbbnek). Az egész film mintha nem is helyszínen, hanem valami közegben játszódna, és magában a néző már a harmadik percben elkereszteli ezt a lelassult világot "szieszta-falvának".

Gyönyörűen fényképezett film, de nem nagyon lehet vele mit kezdeni, mert történet nem igazán indul be. Három vietnámi nő életét követjük nyomon, meg körülbelül ugyanennyi férfiét is, akik e nők pasijai. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Akár csigát esznek, akár rizst, akár hajat mosnak, akár csirkét készítenek, az mind olyan, mintha nem is ezen a földön készült volna, hanem valami vietnámi fantázia-világban. Gyönyörű fények, selymesen csillogó fekete haj, fénylő bőr, a nők részéről, elgondolkodtató, válsággal növelt értékű önvallomások a férfiak részéről. Például egyikük fotós, és hol növényeket, hol pedig arcokat fotóz, de sohasem keveri a kettőt (értsd: nem igen látni embert és növényt egy fotón). A másik férfi egy regényen dolgozik, egész jól halad, már csak tizenhét oldal hiányzik belőle, ami egyben a végkifejlet is. Ebben a végkifejletben a "hős" összejön egy nővel, legalább is ezt ígéri nekünk az író.

Nagyon unalmas film, nagyon szép képekkel, ha valaki eddig úgy gondolta volna, hogy első a fényképezés, és utána jön a történet, hát az most lehet, hogy kiáll a hitvallásából. A jelenetek rém-lassúak és rém valótlanok. Néha arra gondol a néző, hogy ezt a 15-20 sort más filmekben 15-20 másodperc alatt lenyomják, itt meg ugyanennyi percbe telik, szóval kellemetlen arány, mintha autóval lakó-üdülő övezetbe ért volna az ember, és 20-szal kellene vánszorognia, vagy mintha altatót kevertek volna az italába, és most tehetetlenül nézné, hogy minden hogy le van lassulva. Nincs mit tenni.

Egyébként mindez nem feltétlenül idegesítő, rá is lehet hangolódni, és akkor, ha nem is tök izgi, de legalább olyan "fura-kellemes" élmény lesz. Van például olyan jelenet is benne, amikor két nővér elalvás előtt beszélget egymással, arról, hogy egyikük egyszer majdnem megcsalta a férjét. A kép mesterkélten tökéletesre van megvilágítva, bekomponálva meg minden, tényleg le a kalappal, a két nő pedig behunyt szemmel, és olyan 5-10 szó/perc sebességgel nyomja végig a két oldalas dialógot. Elképesztő, de tényleg nem idegesítő, inkább "érdekes".

A szépen fényképezett / unalmas jelenetek között is akad különleges, van ugyanis egy egész blokk a filmben, amikor végig esik az eső. Mármint ömlik. Ennek elképesztően jó atmoszférája van, egyszer majd biztosan viszont látjuk még egy jól sikerült filmben is, itt most ez demóként marad meg az emlékeinkben, de tényleg pazar. Ébredés esős reggelen, csodás. Aztán mászkálás a városban (vagy faluban?), esernyővel, esőkabátban. Az emberek bokáig, térdig gázolnak a vízben, csodás. Mindehhez folyamatosan a főszereplő lány-testvért Lien-t képzeljük el, aki rendesen modell-szépségű, és teljesen francia-lány stílusban öltözködik.

Egyébként a film legjobb pihenő-jeleneteit is pont neki köszönhetjük. Lien együtt lakik a fiú-testvérével, és a film szinte sportot űz az ő ébredéseikből. Rögtön a film elején is egy ilyen ébredést látunk, és meg kell hagyni, ezen a pontos úgy tűnik, hogy egy nagyon jó kis filmnek nézünk elébe, mert tökéletes kis jelenet ez. Pittyeg az ébresztőóra, a srác bekapcsol egy zenét, az elején Velvet Underground (Linger On), és nekilátnak az ébredés mozikban ritkán megcsodált műveletének lebonyolításához.

Mindketten elkezdenek nyújtózkodni, de nem akárhogy, a lány például (ha valaki lefotózta volna) egyből mehetett volna a Vogue címlapjára. Hosszú percekig nyújtózkodnak, a fiú közben tornázik, egészen változatos módon, a néző meg csak néz, hogy most hova csöppent. A film során összesen öt ébredést tekinthetünk meg, egyik jobb, mint a másik, sőt, valószínűleg önállóan is fogyaszthatóak lenének, ha a rendező egy napon úgy döntene, hogy csinál egy ilyen best-of-ot.

A filmben végig franciául beszélnek, de nem igaziból, hanem az van, hogy a vietnámi nyelvet leszinkronizálták franciára, és azt látjuk-halljuk magyar felirattal. Gyönyörű a francia nyelv, de az eredeti biztos sokkal jobb lett volna, vagy ha már szinkron, miért nem valami egzotikusabb nyelv, például izlandi?

Aki ezt a filmet írta, az nem egy filmet írt, hanem képeket, és bizonyos típusú művészfilmek hagyományainak megfelelően azt várja tőlünk, hogy miután sok-sok képet egymás után megtekintettünk, összeálljon bennünk valami történetféleség, lecsapódjon, ülepedjen, stb. Szerintünk azonban mindenki jobban járt volna, ha egy kis humor is bekerül a kritikusok kegyeiért folytatott erőfeszítés fogaskerekei közé.

-vrae-