Final Fantasy: A Harc Szelleme
A Final Fantasy c. videó-játék a kilencedik folytatását érte meg 2000 végén, a teljes eladása világszerte elérte a 33 millió darabot, vagyis szinte mindent elért, amit egy videó-játék elérhetett, ez a film most mintegy hab a tortán, pont az i-n. Négy teljes év alatt készült el, és a játékot gyártó Square LTd. hozta létre. Honolulun, Hawaii-on egy jó kis felhőkarcolóban dolgozott a világ minden tájáról (mint valami Agatha Christie-ben) összehívott programozó és 3D animátor.
És akkor beülünk a moziba, látunk valami demonstrációs célokra kitenyésztett gyakorló-történetet,
meg egy pikáns nőalakot, aki olyan helyesen pöszén mozgatja az ajkait beszéd közben, és olyan finomakat rándul járás közben, hogy a nézőben felmerül az igény, hogy ilyet lásson igazi szereplőktől is, mert ez szexibb, mint a valóság, amiáltal egyből egy Crying Game 2-be csöppentünk.
De, mint annyiszor, most se dőljünk be a látszatnak, mert amit látunk, az csak egy hatalmas jéghegy csúcsa, és ahogyan a rendesen kiképzett fogyasztó torkán ma már nem megy le jóízűen egy pohár víz sem, ha nem látja, hogy melyik gyártó palackjából töltötték ki, talán ugyanígy nem lenne szabad lenyelnünk egy egész jéghegyet, ha csak a csúcsát láttuk. Szóval mielőtt bármi történne, előbb vessünk egy pillantást a jéghegy többi részére.
Mondjuk, színtisztán filozófiai kérdés, de vicces, hogy az emberek mindig attól hidalnak le, ami korábban nem volt lehetséges, most meg végre 
összejött, és nem attól, ami egy ideje már lehetséges, és most végre valaki művészi fokon alkalmazta. Vagyis a technikai fejlődés előnyt élvez azzal szemben, amire a technikát használjuk. Tehát a médiát nézzük, és nem azt, amit az közvetít, vagyis a nyúl viszi a puskát, mi pedig azt nézzük, ahol a pénz van, mint valami itt a piros, hol a piros játék esetén.
Egy David Attenborough kis-film jut az ember eszébe, melyben a természettudós feltérképezi, hogy hol tart a mesterséges intelligencia, az ember, a robotok gyártásában. Egyébként tényleg elképesztő, milyen jó egy robot, ami aknákat keres és hatástalanít, az ember jelenlétét szükségtelenné téve, vagyis az irány jó, de miközben el vagyunk halva azon, hogy egy robot mi mindent tud, érdemes megnézni, hogyan közlekedik egy csótány, javasolja Attenborough, csak a miheztartás végett. A különbség elképesztő, és arra is felhívja a figyelmet, hogy egy kifinomult mozdulatokra, kommunikációkra képes méh agya akkora csupán, mint egyetlen kristálycukor-szem. Szóval van mit fejlődni az embernek ahhoz, hogy alkalma lehessen ünnepelnie magát, de ma már senki nem akar az utókornak élni, és inkább jól elmagyarázza az embereknek, hogy amit most létrehozott, az csúcstechnológia, és ezért tapsot érdemel (már most).
Ez a film feltétlenül kimagasló teljesítmény a háromdimenziós computer-grafikában, de csak azért, mert mozifilm-terjedelmű, kvázi a mennyisége, és nem a minősége miatt. Ez egy demo-film, mint a mozi hőskorában, amikor azt kellett nézni a jegy áráért, hogy ott jön szemben egy mozdony. Itt valósághű rajzolt emberkék rohangálnak, és van hozzá egy kis háttértörténet, hogy ne sírjon a szánk. A South Park nagyon jó rajzfilm, ráadásul roppant kreatív is, de az a lényeg, hogy ott a "rajzfilmségnek" jó kis oka van, ott a rajzokat nem a valóság helyett mutogatják, mint a Final Fantasy-ban.
A dolog szépsége egyébként az,
hogy nem is a technika fejlődött nagyot, hanem a nézők szeme romlott meghatározó mértékben. A sok-sok videó-játék miatt ugyanis a - többségükben fiatal- nézők szeme "hozzászokott a sötétséghez", és ezeket a fél-valóságos alakokat képes valóságosként értékelni. Tehát nemcsak a technika okosodott, de a befogadók is butultak a cél érdekében. A film, persze nem véletlenül ábrázol egy katasztrófa utáni, kihalt New York City-t, a szereplők sem véletlenül járnak kicsit matt felületű űrruhában, mindezekre azért van szükség, mert ezeket lehet jó eredménnyel ábrázolni, egy 3D animációs Bay Watch ehhez képest feltehetően nagyságrendekkel komolyabb kihívást jelentene a napfénnyel, meztelen bőrfelületekkel, esetleg Los Angeles-i belvárosi képekkel. Vagyis a helyszínt és a történetet alakították a jelenleg rendelkezésre álló technikához, ahogy az egy "demó-film" esetében természetes is. Már csak az a kérdés, hogy mit demonstrál ez a film, minek a demója?
Kétségtelen, hogy a PC-ké. Kezdetben, a nyolcvanas évek elején az Apple és az IBM piacra dobták a gépeiket, és a gazdagabb emberek be is lelkesedtek, hogy "de jó!", és aztán, amikor partikat adtak, megmutatták, hogy és ott van "a gép". Izgalmasan hangzott az is, amikor megmutatták, hogyan rajzolhat az ember komputer segítségével "például egy autót", ami két kerékből, meg pár háromszögből és négyzetből áll, nem nézett ki olyan jól, mint egy kézzel rajzolt, nem is volt olyan könnyű megrajzolni, és a végeredmény sem annyira volt olyan, mint amilyent akart az ember, mint a kézzel rajzolt esetében, de ezt legalább "komputer segítségével" rajzolták. Aztán a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, és a vásárlókban felmerült a gyanakvó kérdés, hogy "de mire is használjam tulajdonképpen az én házi komputeremet?". 
Erre jött az első válasz, amikor az IBM és az Apple leszerződtek az egyetemekkel, hogy tegyék kötelezővé a gépeik használatát, amiért cserébe jó sok ingyen és kedvezményes gépet adnak. Azóta már nem kérdés, hogy mire használja az ember a gépét, már csak az a kérdés, hogy miért volna szüksége újabb gépre a régi helyett? Természetesen azért, hogy az újabb és újabb verziójú videó-játékokat le lehessen játszani. Mert vegyük észre, hogy a fejlődés nem feltétlenül a mi érdekünk, hanem a gyáraké, gyártóké, akik nem örülnének, ha a három éve (!) vásárolt "gép" a három éves operációs rendszerrel ugyanolyan jó lenne, mint a legújabb kínálat, mert akkor kik fognak újakat vásárolni?
Vagyis, akár úgy is tekinthetjük, mintha egy ipar fejlődéséhez szükséges folyamatos tápanyagforrást az biztosítaná, hogy videó-játékok segítségével embereket, mint folyamatosan tejelő teheneket kötnének rá a kis komputer-ipar palántára. Mi vagyunk az az elejtett rovar, amiből ez az ipar most, lárva állapotában táplálkozik, és amiből végül kikel majd, mint a Alien 1-ben (a csávó hasából ..).
Vegyük észre, az egészben csak ott van a probléma, hogy kb. 10-szer gyakrabban vásárolunk gépeket, mint ahogy szükségünk lenne rá. Az ipar fejlődése, és nem a szükségleteink (tehát a felhasználói oldal fejlődése) diktálja a vásárlási parancsokat. Mindennek az eredménye pedig az, hogy emberek milliói vagy kihasználatlanul járatják az aktuális (lényegében pár hónap alatt elöregedő) csúcsgépeiket, vagy (és ez még rosszabb) súlyos videó-játékok szippantják ki belőlük a legkomolyabb dolgot, az időt, amit természetesen soha, semmilyen formában nem fognak visszakapni. És akkor azt, hogy ezek a játékok kemény-drogok, még nem is említettük.
Nos, körülbelül ez az a jéghegy, aminek a csúcsa a Final Fantasy. A kritikák zömét úgy szoktuk befejezni, 
hogy a végén összefoglaljuk, hogy milyen ez "a film", és egyébként is végig úgy hivatkozunk arra, amiről írunk, hogy "a film", de itt ezt abszolút nem tehetjük, és összefoglalásként is csak egyetlen jó tanácsot adhatunk.
Ne hagyd magad lenullázni. Ne hagyd, hogy egy a rajzolt csaj, aki természetesen max. 15 évesnek néz ki, kizökkentsen, nézd meg inkább (ha már mégis bent vagy a moziban) a szemeit, és a szempilláit, és vedd észre, hogy ez nem szépség, hanem hulladék, és csak a pénzed kell neki. Ha igazi bombázó csajokat akarsz látni, utazz villamossal, járjál isibe, kávézókba, szórakozóhelyekre, szóval, hogy is mondjuk, a komputer-képernyőknek ezen az oldalán keresd őket. Ha pedig a fantázia-világ vonzana ebben a rajzolt filmben, akkor is tudunk egy sokkal jobbat: olvass könyveket, ott mindent te magad rajzolsz (és ezáltal minden kábé milliószor gazdagabb).
-zé-
| Intercom |
