cspv logo
cspv szám: 57 / 03 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 08 00389
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2003-12-08

Grazia Szigete

Respiro 2002.

Az olasz anya
Mivel elég ritkán látunk olasz filmeket, főként olyanokat, amelyek egy csodás szigeten játszódnak, a Grazia Szigete pompásan startolt nálunk. Ahhoz, hogy a folytatás is ilyen derűs legyen, szükségünk volt némi elrugaszkodásra, elröppenésre, és hasonlókra, de végülis jól landoltunk, és ez a lényeg.

A történet egy Szicília közeli szigeten játszódik, bár ebből mi csak annyit érzékelünk, hogy egy szépséges tengerpart övezte faluban élnek a hőseink, érdekes olasz akcentust beszélve, és a múlt század '50-es éveire emlékeztető szokásokkal és erkölccsel együttélve.

A főszereplő, mint ahogy már a filmcím is sejteni engedi, egy Grazia nevű fiatal nő, akinek van egy nála néhány évvel fiatalabbnak tűnő tinilánya, és két fia, a 13 éves Pasquale, és az örökmozgó Filippo. A film nem sokat várat Grazia bemutatására, rögtön látunk egy olyan jelenetet, ami már az első percekben megragadja az ő furcsaságát és különcségét. Miközben a nagyobb fia tesz-vesz, intézkedik, Grazia egy kissé szétbomló ruhával és szétszórt hangulattal hallgatja a rádiót, énekli a benne hallható dalt, és nem foglalkozik semmivel. Láthatóan egy álomvilágban él, ami, ha a mi szemünkben nem is, a szigetlakók szemében egyfajta bolondságnak tűnik, egy olyan betegségnek, amit kordában kell tartani.

És már ott is vagyunk a film gócpontjánál: azt próbálja érzékeltetni, hogy egy klasszikusan tradicionális mediterrán faluban, ahol a nők szerepe nem változott az utóbbi 100 évben, hogyan tud boldogulni egy virgonc családanya, akinél nem léteznek konvenciók, csakis boldog lavírozás "az élet tengerén". Ez a tenger-motívum nem véletlenül bukkant fel, a szigetet körülvevő áttetszően tiszta tenger fontos szerepet tölt be Grazia, illetve a film életében: Grazia ott talál megnyugvást a falusiak megrögzöttségeitől, a film pedig a mélyzöld tengert használja klipszerű jeleneteihez.

A történet maga nem igazán érdekfeszítő, de talán a mediterrán környezet teszi, hogy ettől függetlenül is jól elvagyunk a filmmel. Mint ahogy egy sziget is behatárolt lehetőségeket nyújt az ottlakóknak, a filmnek is megvannak a maga korlátai, de ettől még nem lesz kevésbé érdekes. Az apró történetszálak jól simulnak egymáshoz, majd mindegyik Graziától indul ki, és hozzá tér vissza. Ezek közül a szálak közül a legélénkebb a Filippo-hoz, Grazia legkisebb fiához kötődik, ő az a kiskölyök, aki meg nem áll az egész film alatt, jön-megy, szervezkedik, és igazi déli macsó módjára széles gesztusokkal utasítja rendre a nagyanyját, és a többi nőrokonát. Vicces, és egyben elgondolkodtató, ahogy a kis Filippo beül a nővére és annak rendőr udvarlója közé, és megtiltja a lánynak, hogy randevúzzon a fiúval.

A kis törtető mellett a bátyja, Pasquale egy sokkal érzékenyebb gyerek, ő képez hidat az anyja és a többi ember között, és az ő ötlete lesz az is, hogy az anyja rejtőzzön el egy sziklahasadékba, nehogy beutalja a falu egy milánói ideggyógyintézetbe. Ennél a pontnál adódik némi kis izgalom is, hiszen abból ritkán sül ki valami jó, ha csak egy valaki ismeri a főszereplő rejtekhelyét, még az is felmerül bennünk, hogy Pasquale csak magának akarja az anyját, és ezért örökre eltemeti mások elől. Nem véletlen egy ilyen nézői gondolat, mivel a film folyamatosan játszik azzal a sejtetéssel, miszerint az anya és a fiai között egyfajta szexuális feszültség is van, többek közt. Ezt a vonalat mi simán a művészfilmes rendezői szemlélet rovására írjuk, mint olyat, amit elnézhetünk egy New York-ban élő olasz filmes nőnek (Emanuele Crialese), aki egymaga írja a forgatókönyvet, és egymaga rendezi is azt, vagyis láthatóan egy személyes projektként kezeli a filmjét.

Egy egyszerű filmmel állunk szemben, egy olyannal, ami bár képes hangulatokat rendesen bemutatni, nem tökéletes a szerkesztése, nem kiegyenlített a tempója, és néha a tenger csodás látványát használja a dramaturgia kitöltésére. Ezekkel a hibáival együtt is azért egy jó film a Grazia Szigete, a művészfilmek egyik normális darabja, aminek a hatására jobban megkívánjuk a tengert és a napfényt, mint valaha.

-ming li-
2003-12-08
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13