cspv logo
cspv szám: 62 / 04 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím Fülke-reklámok, reklámfülkék cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 07 00594
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2004-05-06

Az 50 Első Randi

First 50 Dates 2004.

A szerelmes Sandler
Adam Sandler egy született vígjátéki színész, akinek srácos vigyora és ovis humora igazi védjeggyé vált az idők során. Nem minden filmje sikerült jól, de mindegyiknek megvan az a sajátos stílusa, ami miatt nem hagynánk ki egy Sandler-filmet sem. Most éppen azzal a Drew Barrymore-ral szövetkezett a legújabb filmjére, aki legutóbb Ben Stiller mellett bénázott a Duplex c. filmben.

Az 50 első randi sztorija leginkább az Idétlen Időkig c. korszakos Bill Murray-vígjátékra emlékeztet (egy időjós ott ragad egy azon napon, egy azon városkában, és mindig ugyanazt a napot kell újra végigélnie), és egy kicsit pedig a Christopher Nolan-féle Memento-ra, amiben a főhősnek csakis egy napig tartott az emlékezőképessége. Ezt a Memento-vonalat viszont kár lenne erőltetnünk, már csak azért is, mert az 50 Első nem az intellektuális szórakoztatásra hajt, hanem a romantikus viccelődésre.

A romantikus vígjáték alapban az egyik legjobb filmes műfaj, bár az az igazság, hogy Adam Sandlertől kicsit idegen ez a stílus. Ő az eddigi filmjeiben mindig a humorra és az idétlenkedésre hajlott, nem pedig egy sírig tartó szerelem férfitagjának a bemutatására, és éppen ezért kicsit furcsa őt most egy hősszerelmesként látnunk.

A történet amúgy egyszerű, de frappáns ötletét egy első-könyves forgatókönyvíró, George Wing találta ki, eredetileg a szülővárosába, Seattle-be képzelve a cselekményt. A filmben már Hawaii-ba áttett sztori szerint egy fiatal lány (Lucy/Drew Barrymore) emlékezőképessége súlyosan megsérül egy balesetben, és onnantól kezdve csak 24 órában tud emlékezni, ráadásul ez a 24 óra éppen a baleset utáni napot jelenti, vagyis a lány már hosszú idő óta mindig ezt az egyetlen napot éli meg folyton. Ami így, leírva kicsit nehézkesnek hangzik, az a filmben gördülékenyen és többször elég viccesen néz ki, kezdve azzal a vonallal, ami arról szól, hogy Lucy bátyja és papája megpróbálják titkolni előtte, hogy mindig egyazon napnál van leakadva a lány, és így minden nap úgy tesznek, mintha újdonság lenne számukra a nap eseményei. Így jókat szórakozhatunk a Hatodik Érzék poénját előrelátó családtagokon, vagy a (videókaziról megnézett) meccs eredményét már előre megjósoló bátyon. Ezek jó jelenetek, amit meg is kell becsülnünk, mivel a jól ismert Sandler-komikumnak amúgy nem adódik sok kifutása a filmben. Sandler pajtás ezúttal egy állatorvost játszik (Henry), aki Hawaii-on él, és ott tölti a dolgos hétköznapjait, vagyis játszik a fókájával, és gyógyítja a pingvin-haverját. A Hawaii-i környezet azért jó ötlet, mert egyrészt nagyon jól néz a borult, szürke felhőjű, párás égbolt, másrészt pedig a helyi sajátosságok feldobják a történetet, és néha még humorforrásként is szolgálnak.

Henry-t úgy ismerjük meg a film elején, mint egy mindenre elszánt szuper-macsót, aki csakis egyéjszakás kalandokban tud gondolkodni, bár ekkor már sejthető, hogy ebből a helyzetből a másik végletbe megy majd át. A sziget szinte egyetlen éttermében megismerkedik Lucyvel, aki valami miatt az "igazinak" tűnik számára, és miután kiderül, hogy a lány speciális módon éli az életét, Henry még inkább ragaszkodni kezd a meghódításához. Innentől kezdve egy normál szerelmes film alakját kezdi ölteni a film, azzal a különbséggel, hogy itt minden nap újra meg kell ismerniük (és szeretniük) egymást a főhősöknek, miközben úgy tűnik, Lucy részéről nem minden nap működik a "szimpátia első látásra"-effekt. Henry tehát erőlködik, ami elvileg vicces lehetne, de valahogy mégsem az, mivel utólag visszagondolva sokkal kevesebbet nevettünk a film szépen elhelyezett poénjain, mintsem az jogos lenne egy Adam Sandler-filmnél.

A Sandler-filmeknek van néhány, általában jól működő, mindig visszatérő sajátos elemük, ilyen például az infantilis, de nagyon jófej főhős (Billy Madison, Happy, a flúgos golfos, Apafej, Nászok Ásza), a filmenként felbukkanó, baráti szereplők (mint pl. Steve Buscemi, aki most éppen nem, de eddig szinte mindegyik Sandler-filmben szerepelt, vagy Allen Covert, John Turtorro, Peter Dante, nem is szólva az örök barát Rob Schneiderről, aki az állandó "vicces figura" Sandlernél), a mindenféle állatok szerepeltetése, kitüntetett szerepkörben, illetve a nem-intellektuális (vagyis nem Ben Stiller-féle), hanem kölykös és laza humor.

Ezekből az elemekből látunk néhányat a filmben (az állatok és Rob Schneider), de a humor és a romantika versengéséből végül a romantika került ki győztesen, vagyis több megható jelenetet láthattunk Sandler és Barrymore között, mint a jól bevált idióta Sandler-féle helyzetkomikumokat.

Néhányszor úgy érezzük a film közben, mintha éppen egy szabályosan elhelyezett poén-helyhez érkeznénk, ami nem lehet más, mint vicces, de talán éppen az átlátszó akarat miatt van az, hogy végül nem tudunk nevetni az adott humoron.

Azt mindenképp értékeljük, hogy a történet kiszámíthatósága és főhőseink napjának monoton ismétlődése ellenére sem lett unalmas a film, sőt, a kisebb szüneteket leszámítva egészen simán haladt előre a cselekmény, azzal együtt, hogy vígjáték létére egészen keveset nevethettünk rajta.

Az amerikai közönség mindezek ellenére imádta, a belefektetett pénzt már a tengerentúli mozikban jócskán kitermelte, és hát az is igaz, hogy Sandler legutóbbi filmjénél, a szörnyű Ki Nevel a Végén (Anger Management)-nél -minden hibájával együtt is- sokkal-sokkal élvezetesebb és szórakoztatóbb ez a Hawaii-i Love Story.

-lee tábornok-
2004-05-06
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18