King Kong

Peter Jackson az eddigiek alapján semmiképp sem hibáztatható azért, hogy új remake-et készített a klasszikus történetből. A speciális effektusok éppen eleget fejlődtek az utóbbi 30 évben ahhoz, hogy egy új King Kong ugyanakkora ugrást jelenthessen az előzőhöz képest, mint amilyet az 1976-os remake jelentett a 33-as eredetihez képest.

Ha Peter Jackson egy specialista, akkor az ő specialitása az, hogy egy-egy kultikus történetet nagyon profin tud vizuálisan megjeleníteni. E képességének, első hallásra úgy gondolhatjuk, nagy szerepe lehet King Kong újrateremtésében. A filmet látva mégis inkább úgy tűnik, hogy ez a tehetség Peter Jackson dolgát sokkal inkább nehezíthette, mint könnyítette, számára a legeslegjobb az lehetett volna, ha King Kong nem egy kultfilm, hanem egy kult-könyv lett volna.

Mellesleg a film újra-vizualizációjára igaziból nem nagyon volt szükség, hiszen a 76-os remake, amely a legendás '33-s eredeti után maga is kultfilmmé vált, már sokkal több, mint egyfajta vizuális vázlat. Egy olyan re-remake készítése, amely a 76-os verziót csupán csak "felújítja", idei trükkökkel, idei látványvilággal, egyszerűen nem lett volna megengedhető - bár Peter Jackson nyilvánvalóan ezzel járt volna jobban, vagyis azzal, ha ő készíthette volna el a '76-os verziót, amiről persze sok más rendezővel együtt ő is lemaradt.

Így jöhetett be a képbe az, hogy visszanyúljanak az eredeti forgatókönyv sztorijához, amiben a hajó-expedíciót olaj érdekében szervezik a lakatlan szigetre, és nem azért, mert egy filmrendező filmet akar forgatni ott. Így merülhetett fel az igény arra is, hogy az új film legyen hosszabb, hogy tartalmazzon olyan jeleneteket, vagy méginkább olyan részleteket, melyek a 76-os remake 134 percébe nem "fértek" bele. Egy "nagyobb, hosszabb, vágatlanabb .. ", vagyis látványosabb, hosszabb, hangosabb film készítése lehetett Peter Jackson-ék koncepciója.

Amit látunk, az újrafogalmazott képi világ nem tűnik rossznak, nem tűnik túlkapottnak, sőt, még a film elején és a végén lévő New York-i jelenetek műtermi jellegét is (nagyon okosan) megtartották. Láthatóan átgondolt koncepcióval van dolgunk, mégis az a benyomásunk, hogy ezúttal Peter Jackson vizuális tehetsége valóságos hátrányként jelentkezett.

Azt gondoljuk, hogy e filmben a speciális effektusok és a látványvilág a lehető legszolidabb kellett volna, hogy legyen, szinte annyira, hogy a néző úgy nézhesse, mintha az "eredeti mesét" látná, trükkök helyett "valóságos" jelenetekkel. Roppant fontos lett volna, hogy a film története legyen a főszereplő, és ne maga a látvány. Ezzel szemben úgy tűnik, Peter Jackson leginkább a látvány szintjén foglalkozott a filmmel, a történetre pedig szinte oda sem figyelt.

Maga a szerelmi szál, a lány és King Kong románca ennek ellenére meglehetősen jól sikerült, King Kong emberi mimikájának, gesztusainak köszönhetően egészen érzelemdús jeleneteknek lehetünk szemtanúi. Mindez azonban napjainkban nem nagy kunszt, hiszen a komputeres animáció már régóta képes emberi színészek mozgását, sőt, arckifejezéseit is egy-az-egyben ráültetni a komputer által létrehozott szereplőre (lásd a Sárkány Szívében Sean Connery-t). Másrészt ez az a komponens, ami már a '76-os verzióban megszületett, ami már akkor tökéletes volt, emiatt nem kellett volna egy új remake-et a piacra dobni.

Ezen túlmenően azonban Peter Jackson verziója számos kívánnivalót hagy maga után. Először is a néző gyakorlatilag 3 különböző filmet lát egymás után. Nem, nem arról van szó, hogy sok a 188 perc egy-ültő helyben (éppenséggel nem is nagyon tűnik hosszabbnak a film két óránál), hanem arról, hogy három különböző filmet kell egymás után megnéznünk, összesen 2 darab töréssel menetközben. Amikor például beköszönt a második rész, azért keletkezik szakadék, filmszakadás, mert sutba dobjuk mindazt, ami addig történt. Ezt a szakadást leginkább a karakterek inkonzekvens vezetése idézi elő, mindkét "váltásnál".

A film legelején adva van a filmrendező karakter (Jack Black), aki kezdetben abszolút pozitív figura, mellesleg az eredeti '33-as filmből jön, és a '76-os remake-ből hiányzik. A karrierje a tönk szélén, de ő mégis meg szeretné csinálni a "nagy mozit", ami egy ismeretlen szigeten játszódik, amihez véletlenül van is egy titkos térképe. E rendező folyamatosan pozitív karakter, mígnem egyszercsak, minden átmenet nélkül átvedlik negatív hőssé. Ugyanígy jár az expedíció hajóskapitánya, sőt, egy színész is, aki eredetileg rosszfej volt, de aztán szépít, és visszamegy a társaiért, hogy megmentse őket. Ezek a karakterek egyetlen szempillantás alatt válnak negatívvá, mi pedig nem értjük, mi van, talán valami altatót kevertek a popcornunkba, és elszundítottunk volna egy félórára, vagy mi? Ezzel szemben ott van az Adrian Brody által alakított pozitív hős, a nyamvadt fizikumú író, akiből oroszlánszívű akcióhős lesz, géppisztollyal a kezében - szinte már csak egy Rambo-fejkendő hiányzik róla. Egy szó, mint száz, szereplőinket ilyen hanyagul kezelik, és tényleg nem marad más, csak a kakaóscsiga közepe, a lány és King Kong sztorija, ami viszont ilyenformán egy meglehetősen nagy és híg körítést kapott.

A film mélypontja mindenképp egy, a film kellős közepébe beékelődött Jurrasic Park-epizód. Amikor legelésző dínókat pillantunk meg, még nem sejtjük, mi vár ránk. Kicsivel később elszabadul a pokol. Az addig még jó színvonalú vizuális effektekkel rendelkező film sec-perc alatt leereszkedik a határozottan gyenge vizuális effektek szintjére. A csúcspont az, amikor egy szikla-szorosban egy csorda dínó rohan, menekül észvesztve valami elől, a kis csapatnyi emberke pedig a lábuk alatt teszi ugyanazt. Főszereplőink hamar belejönnek, és berendezkednek erre a futása, ott futnak a dínólábak között és alatt, mintha csak vetített képek lennének. Közben beszélgetni, célozni, és lőni is tudnak, és persze tartják a dínók rohanásának sebességét is. Vicces dolog egy ilyen jelentéktelen "hitelességet" számon kérni, de biztos, hogy amit látunk, az abszolúte kizökkentőleg hat, ráadásul nagyon sokáig tart.



Ugyanebben a "Jurrasic Park"-fejezetben szerepel még egy harc King Kong és három dínó között, ami pedig azért kínos, mert a dínók szemlátomást erősebbek, különösen így hárman együtt, falkában támadva. Valahányszor beleharapnak Kong karjába, látszik, hogy ez a matt előtti sakk, innen egyrészt nincs menekvés, másrészt a további 2 harcos ősgyík másodperceken belül ugyanígy lecsaphat. Kong végül mindig megmenekül e halálos helyzetből, de ez egyre kevésbé hihető. Később, amikor egy ízben denevérek támadják meg, akik ugyancsak nagyra nőttek, de korántsem tűnnek veszélyesnek, Kong annyira sarokba szorul, hogy felvetődik bennünk a gyanú, hogy King Kong a hazájában nemhogy nem a dzsungel királya (innen jön a King előnév), de éppenséggel a tápláléklánc legalján tengeti életét.

Egy világot berendezni, konzekvensen kialakítani a viszonyokat, az arányokat, kidolgozni az összes részletet - ez az, amiben George Lucas nagyon erős, és ez az, amiben (e film tanulsága szerint) Peter Jackson nemigen jeleskedik.

Tovább súlyosbítja ezt a "Jurrasic Park"-os fejezetet egy egész kis rovar-fantázia rész, amelyben az ugyancsak nagyra nőtt rovarok támadják meg az expedíciót. A különlegesen rossz arányérzék itt sem marad leplezetlen, és végül sikerül olyan mennyiségű halálosan veszedelmes, és hatalmas méretű rovart felvonultatni, ami már nemcsak egy matt előtti sakkal ér fel, hanem egy "sakk, ma .. "-val. Még 1 másodperc, és végük, innen nincs menekvés - hacsak nem dobjuk be ismét a filmszakadás-effektet.

A film végén aztán, amikor visszatérünk a '76-os vágányra, varázsütésre helyrezökkennek a kedélyek, ekkor már csak az bánt minket, hogy a New York-i lányt itt direkt egy ausztrál színésznő játssza el (Naomi Watts), ami felér egy olyan gesztussal, mintha King Kong-ra kitűzték volna az ausztrál zászlót, ami ugye nem szép dolog, ha egy jó szellemű adaptációra vállalkozunk. Lényeg, hogy a film végén a néző nem érzi azt, hogy hosszú a film, de még azt sem, hogy el van rontva, csupán csak nem érti, mi volt az a "Jurrasic Park" ott a film közepébe beillesztve, illetve, hogy mi történt a film eleji történetünkkel menetközben.

Úgy tűnik, Peter Jackson King Kong-ja, amely ha 1 évet vár, akár a 76-os gyönyörű és kultikus remake 30. évfordulóján is megjelenthetett volna ( 2006 december 16-án), a vizuális effektekben merült el, ahelyett, hogy a sztori finom görgetését tartották volna szem előtt. A sztorit, ami a 76-os remake-et naggyá tette, végül ismét megkapjuk, de az emészthetetlen, tápértéket nem képviselő körítés túlontúl nagyra sikerült. Tudjuk, hogy marketing is van a világon, mindenesetre jobban örültünk volna egy elhivatottabb, jobb koncepcióval és működőképes dramaturgiával rendelkező re-remake-nek. Jobban ürültünk volna egy olyan filmnek, amit a 76-os és a '33-as mellé odatehettünk volna a polcra, illetve amit kedvünk lenne legalább még egyszer megtekinteni. Ez a Kong azonban nem az a Kong.