Moziünnep 2006.
Éljenek a filmek, sok boldogságot a moziknak!
Jövő csütörtökön kezdődik a harmadik Moziünnep, ami hagyományosan egy hosszú hétvége, amellyel a mozizás élményét és a filmeket ünnepeljük, országszerte. Idén több, mint 200 filmet nézhetünk meg augusztus 31 és szeptember 3-a között, max. 350 ft-os jegyáron.
Három évvel ezelőtt indult el az Upperstúdió szervezésében a Moziünnep, amit eredetileg a francia mozisok, filmesek találtak ki, de ami azóta már több európai városban is sikert aratott. Nálunk is ez történt, tavalyelőtt, az első Moziünnepen 3-szor többen mentek el moziba, mint 2003 azonos időszakában. Az
A jövő heti programból csak 2 film nem került be a Moziünnep-szórásba, a Távkapcs és a Miami Vice c. filmek, ezeket a szokásos árakon nézhetjük meg a Moziünnep alatt is.
Ebben az évben 44 város veszt rész a Moziünnep-ben, 74 mozival (tavaly ez a szám 42 város volt, és 76 mozi).
A Moziünnep nemcsak a filmeket ünnepli, hanem kifejezetten a mozizás élményét is, azt a semmi mással nem összehasonlítható
szórakozást, ami a film kiválasztásával, a jegyvásárlással, a frissítők beszerzésével, a mozi előcsarnokában való álldogálás-várakozással együtt egy különleges hangulatot jelent, és amit nem képes pótolni egy otthoni filmnézés. A mozibajárás nemcsak a szélesvásznú, térhatású kép-és hanghatások miatt jó mulatság, hanem amiatt is, hogy (bár a film alatt nem szokás beszélgetni), előtte és utána remek szociális érintkezést jelent a filmről való beszélgetés, barátok közös mozizása, hogy a csajozás/pasizás vonalról ne is beszéljünk ("mozi, pizza?"). Nagyon kevesen szeretnek egyedül moziba menni, talán nem is véletlenül, hiszen akkor van értelme a filmélménynek, ha van kivel megosztani. (Az elmúlt 2 év felmerései szerint a Moziünnep látogatóinak fele barátokkal, negyede a kedvesével, és kb. 12 %-a a családjával együtt néz filmeket a Moziünnep alatt.)
Az idei 350 ft-os jegyár (ami egy átlag budapesti mozi átlag jegyárának kb. a harmada) több film megtekintését is lehetővé teszi azoknak, akik a drága mozijegyek miatt nem járnak annyira gyakran moziba.
A mostani Moziünnepen 6 film nyit, a Vadászpilóták, a Mrs. Henderson Bemutatja, a Románc és Cigaretta, a Trisztán + Izolda, az Egyetleneim
és az Aaltra. Ezeken a premier-filmeken kívül természetesen a régebben megjelent filmek is szerepelnek a Moziünnep programjában, így pl. megnézhetjük a Facér Jimmy-t, a Velencei Kalmár-t, a kultfilmmé vált Donnie Darko-t, az Anthony Zimmer-t, és egyéb jó filmeket, amiket esetleg kihagytunk a megjelenésük idejében.
Két premier előtti filmet is vetítenek a Moziünnepen, Almodovar Volver c. filmjét, illetve a Kellemetlen Igazság c. dokumentumfilmet.
-lido-
2006-08-23















