Zabriskie Point (4. rész / 7)
::::: a film és az élet
Ami Antonioni-t illeti, a film és az élet átfedései egyáltalán nem véletlenek, Antonioni nyilvánvalóan arra törekedett, hogy a valóságból a lehető legtöbb szűrődjön be a filmjébe - ami a valóságról szól, az amerikai valóságról. Antonioni úgy forgatott, hogy a film elkészülte előtt azt sem hozta nyilvánosságra, hogy miről szól a film - számára és számunkra ez teljesen érthető, hiszen ha egy film elkészítése egy előhívási folyamat, amely során a rendező egy médium, akkor honnan is tudhatná, hogy a film miről szól, amíg el nem készül? Ez azonban az amerikaiaknak nagyon betett, és még évtizedekkel később, az Amerika Kedvenceiben is visszautaltak Antonioni-ra, mint az elröppent művészfilm rendezőre, aki semmit sem mutat a felvett anyagokból, és semmit sem közöl a sajtóval.
Antonioni tényleg médium volt. A filmet nem spontán forgatta, hanem óriási energiákkal, hihetetlen részletességgel tervezte meg, és készítette elő - hogy végül mindaz, amit látunk, a lehető legegyszerűbb, legtermészetesebb történetnek tűnjön, és közben egy roppant mély és szofisztikált filozófiai fogalmazványként, költeményként is funkcionáljon (amely utóbbiról a korabeli amerikai közönség érthető okokból lemaradt :)).
Antonioni olyan fiatalokat keresett a főszerepekre, akik autentikusak. Egy nagy költségvetésű nagyjátékfilm, egy nagy stúdió, az MGM filmje, és két amatőr a főszereplő. Ez önmagában is forradalom. Antonioni e filmje egy kutatás, és nem egy fixa idea kibontása. Nem a saját fix gondolatát igyekezett ráerőszakolni a valóságra, ez abból is látszik, hogy a lány neve a filmben Daria, ahogyan az életben is, sőt, ugyanúgy antropológus, ahogyan az életben is - az volt, amíg a film kedvéért ott nem hagyta az egyetemet. A Mark-ot alakító srác is a saját nevén fut, Mark Frechette. Antonioni pedig úgy szúrta ki, hogy az életben látták (asszisztensei) emocionálisan megnyilvánulni, káromkodni, ordítozni az utcán egy buszmegállóban. Mindez pedig nem egy laza produkció keretében történt, a szereposztás egy egész évig tartott(!) - ennek a csúcsa lett Mark Frechette megtalálása, aki el sem ment a válogatásra.
Daria és Mark az életben is összejönnek, Mark pedig az életben is agresszív, teljesen elnyomja a lányt, sőt, Antonioni-val szemben is lázad. Később Mark bankrablásért börtönbe kerül - a pisztolya nem volt töltve, ugyanúgy, ahogy a filmben sem. Tragikus halált hal fiatalon, a börtönben a nyakára esik a súlyzó - az egész a bankrablás következménye, 
ezért tragikus. Bár a film megbukik, 7 millióból készült és 1-nél is kevesebbet hozott be, Mark és Daria hónapokig a magazinok címlapján szerepeltek - valódi hősök lettek. Készül róluk híres fotósorozat is, a Zabriskie Point-on, ahova visszatértek - egy fotóstábbal.
A film bukása egyébiránt Mark Frechette-nek is köszönhető, aki egy nagy jelentőségű tévéinterjúban kifejezetten rossz véleményt mond a filmről és Antonioni-ról is. Mark büszkén mondja el az interjúban, hogy a forgatás során sokszor ellenséges összetűzésbe keveredett Antonioni-val, aki nem tekintette őt igazi partnernek (a rendezés, a film mondanivalója, a karakterek és dialógusok megkomponálása szintjén). Antonioni művészi őszinteségét ekkorra már rendesen félreértette az amerikai sajtó, egy 1961-ben filmszakos hallgatókkal folytatott vetítés utáni beszélgetése ekkora már bejárta a világot. Ebben egyebek közt elmagyarázza, hogy nem az a színész a jó, aki intellektuális, és a filmről a lehető legmélyebben gondolkodik, illetve, hogy nem gondolja, hogy jó ötlet a filmről, illetve arról, hogy milyen hatást akar elérni a filmjével, annak egyes jeleneteivel, a színészeivel társalogjon, hiszen nekik a feladatuk az, hogy benne legyenek a történetben, és nem az, hogy kívülről lássák, sőt, értelmezzék azt. Elmondta, hogy a színészek, ha megosztaná velük, hogy mi a terve a jelenettel, trójai falovakká válnának a jeleneten belül. Elmondta, hogy a színészek számára olyan elemei egy jelenetnek mint a fák, a felhők, vagy bármi. Nos, el tudjuk képzelni, hogy az USA-ban ez nem tette őt népszerűvé ...
Ennek ellenére Daria éppenséggel arról számol be, hogy nagyon jól megértették egymást Antonioni-val - de nem nagyon tudja kifejteni, mert Mark arrogáns módon átveszi a szót a lánytól (ismét). Ez az a pont, ahol ráébredünk, hogy a film hátterében milyen történet húzódik.
Antonioni a főszereplő lányt, Daria Halprin-t egy fotón pillantotta meg, és egyből lecsapott rá.
Utólag világos, hogy Antonioni plátói, illetve művészfilm-rendezői módon beleszeretett a lányba, aki filmje múzsája, ihletője lett. Így még érthetőbb Mark rivalizálása. Mellesleg Antonioni a fiú szerepére olyan valakit keresett, aki "tud gyűlölni" - hát Mark-ban megtalálta ezt is. Mark megkapta a lányt és a pillanatot, Antonioni pedig a filmet, és az örökkévalóságot ...
következő fejezet: cselekmény: a fiatalok és a rendszer
a cikk fejezetei: