Lekopott a pasim .. Január, Február, Március, hétfõ, kedd, szerda, ..., rendes esetben szinte hibátlanul halad elõre az ember lányának  élete, de sajna, vannak olyan napok, hetek, esetleg kõkemény hónapok, amikor kavics kerül a kerekek közé, és úgy érzi, nincs értelme folytatni ezt az egészet, és ez az egysoros graffiti száguldozik a fejében, hogy: Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! Ne is találgassatok tovább, kedves fiúk-lányok,  ilyen súlyos helyzet egyedül akkor áll elõ, amikor szegény csajt (hogy is mondjam) ott hagyják.

Elsõ fázis:
Az eddigi menetrend felborul, és egy újabb lép életbe, ami egybõl egy gonosz kis állomással kezdõdik, úgy hívják, hogy „pánik és mélabú". 
Az elsõ gondolat, ami átvillan a fejeden, hogy az ördögbe fogok errõl beszámolni a többieknek? Miért éppen velem történik meg az ilyesmi? Pedig már olyan jól elterveztem mindent, a jövõ szerdát, meg a csütörtököt is. Most akkor mi lesz? És két hiszti között beindul a telefonálgatás. A legjobb barátnõd végre rákérdez, hogy mi van „veletek", mert érzi a hangodból, és innentõl viszonylag „simán" megy. Estére megbeszéltek egy találkozót, papírzsebkendõvel felszerelkezve. Te magad fogod okolni, õ pedig az exedet. A végén, a negyedik kör után, még azt a kérdést is elsütöd, hogy „mi van, ha mégis én vagyok a hibás, hiszen lehettem volna kicsit megértõbb is .." Ez az este csúcspontja, a barátnõd végre megmutathatja, mennyire kedvel téged, a végén még majd neked kell védeni szegény exedet, hogy azért mégsem volt olyan rossz fej. Mondjuk úgy, voltak jó napjai, kábé itt a vége, fizettek, egy taxi, és ilyenkor általában nálad fog aludni. 
Második fázis: a „puritán életmód". Mindenbõl a minimumot, ez lesz a jelszavad, feltünõen keveset nevetsz, a munkádon, és a legjobb barátnõdön kívûl a tv-távirányító lesz a legjobb barátod. No smink, többször is átrendezed a szekrényt, ez a fázis õsszel , meg télen a regrosszabb, tavasszal és nyáron nagyon rövid tud lenni. Gyakorlatilag sztrájkolsz, senkinek nem akarod a régi arcodat mutatni, akkor inkább már a semmit, vagy egy elképzelt puritán csaj arcát. A „közös emlékek" azonban, mint a pattogatott kukorica-szemek, sorozatban jelentkeznek, leginkább, amikor úgy csinálsz, mintha tévéznél. És elkezdõdik a felkészülés az elsõ találkozásra, amirõl már elõre sejted, hogy nem lesz kellemes. 

Negyedik: „szürke hétköznapok"
Nagynehezen kialakul egy a régihez hasonló menetrend megint, csak mínusz „õ". Mindent teljes erõbedobással csinálsz, csak az a baj, hogy arra is gondolsz, hogy amikor majd megint minden jó lesz, majd hogyan fogod elmesélni neki, tök skizofrén szitu, amolyan befelé fordulós maratoni futás, nem lehet tudni, hol lesz a vége, „csak csinálni kell". Kémjeid révén értesülsz róla, hogy itt meg ott felbukkant, sört vedelt, és nem nézett ki valami vidáman. Néha valami csajjal van, de nem lehet tudni semmit. Leesik neked a tantusz, megtanultátok kölcsönösen kerülni egymást. 

Negyedik: „új project"
Aztán egyszercsak ott áll veled szemben, teljesen a semmibõl bukkant elõ.  Olyan zavarban vagy, hogy azt sem tudod pontosan, miket beszélsz össze, csak az a lényeg, hogy ne hallgass. És jön, hogy „hogy vagy", meg az, hogy „örülök", és végül az, hogy „akkor szia". És vagy ott rögtön a háttérben várakozó barátnõdtõl, vagy az exedtõl pár év múlva tudod meg, vagy magadtól kitalálod, hogy miközben te halálos zavarban voltál, csacsogásoddal egy életre összetörted a szivét. De már rég késõ, mert te már egy új projectben mozogsz, ahogy kell. 

Ezektõl a köröktõl, persze megkímélheted magad, ha te szakítasz, de akár így, akár úgy, a vége ugyanaz, mindenki kacagva tekint vissza elõzõ pasijaira. 
                           (TJ)
 
 

A fotókon: Törzsök Kata,
Jósvai Szilvia & Vándor Tibor