csapnivalóhome




 
Õsz '98

A jó madarász együtt vonul a fecskékkel. Május közepén kitör a nyár, és az emberek másodpercek alatt átrendezik az életüket, hogy csak a legeslegegyszerûbbet vegyük, akik addig szerda este 9-kor éppen a tv elõtt ültek,  azok elõtt most habzó sörök, coca-colák, meg teraszok lesznek. Azt mondtuk, „most", pedig ennek a mostnak épp most van tényleg vége. A nagyközönség, a potenciális fogyasztók most térnek „vissza" szokásos helyeikre, ahol ha valaki akarja, el tudja õket érni. Az õszi reklámkampányok mindig finoman lekövetik ezt a mozgást, és ezen felül azért is mindig izgalmasak, mert ilyenkor indul az új szezon, gyakorlatilag az új év.

Az idei nyár elég szolid volt,  talán az egy Amstel kampányon kívül, amikor a virgonc csaj engedi le az üveg Amstelt, nem sok reklám hagyott komoly filmélmény-szerû nyomot.  Tavaly több ilyen ütõs darab volt, például a fanta, amikor buliznak a Jenõéknél, majd beindulnak a fantától, meg a Crispy rolls, amibõl az egyik a húgodé lehet, de nem most, és ott visít a kicsike. Ráadásul kicsit mintha hamarabb köszöntött volna be a reklám- meteorológiai nyár, és így  sajna, a „Rock star still missing" Balantines reklámot nem láthattuk eleget a tv-ben, talán mert a rock-szárnak az elején, mielõtt leugrik a hídról a viharban, hatalmas szõrme bundája van. 


Õsszel, már ha csak az utcán mászkálsz, akkor is érzed, hogy átalakult a város, elõször is a szabadtéri (outdoors) farmer poszterek révén, amik közül is a Dever-go nyitott talán leghamarabb, x aktákon alapuló ufós kampányával, majd követte „õt" a Replay két finom csajjal, és egy sráccal, talpig replay-ben, ahogy kell, ja, és a Thomas jeans, a "hordd el magad"-al, az ilyen kellemes fotók teszik olyanná az utcákat, tereket, mintha egy jó kis magazin belsejében járnál. A mizo leginkább hanggal együtt érvényesül, de akkor is szinfolt, kár talán, hogy a vámpír ilyen középkorira van véve, de akkor is komoly teljesítmény. 


Mostani fõ kedvencünket egy outdoors-ban tisztelhetjük, mégpedig az Onyx poszter személyében. Gyönyörû és cool egyszerre, a kép magáért beszél. Persze, nem felejtjük el, hogy a reklámozók célja nyilván nem a szép filmek és poszterek létrehozása, hanem a hatás.

 A Sisley is emlékezetes, persze, ez könnyebb feladat, és a Sixteen is nagyon moziszerû, és ami nem hátrány, távolról is egyértelmûen olvasható.

Vannak sima „rendes" kampányok is, melyek ugyanúgy figyelmet érdemelnek, mert éles elmék munkája áll mögötte, és jelentõs hatást is fejtenek ki. A "Befutottak" RTL club kampányra gondolunk például, amely azon felül, hogy roppant nagy mennyiségben van behelyezve a nagy térbe, nagyon profin „meredek" is,  Stallone ET, Friderikusz és Frei együtt azért mégiscsak eredeti koktélt jelentenek. Mellesleg nem is rossz ötlet decemberben megnézni az ET - t, mindenki csak beszél róla, de utoljára ki tudja, ki mikor látta.

Az RTL klub egyébként Okt 27. én egyéves, valójában pedig már Okt 7. -e óta, amikor a régi magyar filmeket nyomták, a kezdet kezdetén, hiszen gyakorlatilag nem is lehettek felkészülve, hogy megnyerik a nagy pályázatot az adott frekvenciára, és egy televízió-csatornát azért nem kis munka összedobni. Mindezt azért kellett megemlítenünk, mert hiszen maga, az egész magyar „duális média- rendszer" az, ami egyéves, az hogy közszolgálati és kereskedelmi tv-adók egyaránt mûködnek. mi ez elõtt volt, az valami egészen más, a kábelhálózatok, és mûhold sávok teljesen más kategóriát jelentenek, mint a földi frekvenciák, a bárhol, bárki által csak úgy fogható adások csatornái. A Frekvencia egyébként konkrétan nemzeti kincs, és az államtól elidegeníthetetlen, az új tv2 és az RTL club is „csak" bérlik. Ráadásul ezek a frekvenciák, amiken az új  tv2 és az RTL club üzemel Magyarország összes két darab kereskedelmi frekvenciáját jelentik. Azt, hogy egy országnak hány darab kereskedelmi tv-frekvenciája van, nemzetközi szerzõdések döntik el, (döntötték), és most már olyan adottságot jelentenek, mint a Balaton, vagy a Kékes-tetõ. Utolsóként még egy jubileumi mondatot a frekvenciákról, nekünk igaziból fel sem tûnik, honnan és hogyan kerülnek be az adások a házba, és ez a két új csati nem is tûnt olyan borzasztó nagy változásnak, hiszen addig is volt több csatorna, de például a szív tévé-nek, amely nem mûhold, hanem kábelhálózat, motoros futárok segítségével kellett eljuttatni az adást tartalmazó videó-kazikat a „leány-adókhoz", hogy országosan megjelenhessen ugyanaz, ugyanakkor. 
oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12