Vatel
Vatel francia-angol film 2000

A legújabb Gérard Depardieu-film, ami a hazai mozikba került, a Vatel, ami egy 17-ik századbeli francia intéző (konyhamester) egyik dolgos hétvégéjét mutatja be nekünk.

A címszereplő, Vatel (Gérard Depardieu) -a források alapján egy valóban létezett személy- a Napkirály (XIV. Lajos) idején élt, és Condé herceg udvartartását felügyelte. A film azt a három napot mutatja be nekünk kimerítő részletességgel, amikor (a fikció szerint) a király ellátogatott a herceghez, és politikailag fontos volt, hogy tökéletes pompa és kényeztetés fogadja őt a hercegségben, úgyhogy Vatel intézőre nagy felelősség nehezedett.

Nagy szabású filmprodukcióról van szó, dollárban 36 milliót költöttek rá, de ezt nem is lehetett volna megúszni olcsóbban, elvégre mégiscsak a fényűzéséről ismert XIV. Lajosról szól a film, és ehhez pazar kosztümök és látványos lakomák szükségesek.

A film cselekménye meglehetősen egyszerű, a hangsúly mindvégig Vatel személyének bemutatásán nyugszik, úgyhogy csak apró kis fordulatokkal próbálja meg a film - mérsékelt sikerrel - fenntartani a nézői érdeklődést. Condé herceg várja a királyt, bár a film végéig nem derül ki, hogy politikailag miért jelentős esemény a királyi látogatás, mindenesetre Vatel és csapata lázban ég, és káprázatos ételkülönlegességekkel készülnek a fogadásra. Depardieu az egyetlen a férfi szereplők közül, aki paróka nélkül mászkál a filmben, rövid tüsi haja van, és így nagyon furcsán mutat a 17-ik századi alakok között, persze ezzel is alátámasztható Vatel kívülállása és "a szegény sorból a tehetségével magasra jutott"-lényegű figurája.

Amúgy a francia színészkirály a szokásos mackós formáját hozza, meg is lepődünk kissé, amikor úgy tűnik, hogy az Uma Thurman által alakított Anne de Montausier (a király egyik ágyasa) beleszeret Vatelbe. Ebben a filmben nem kell túlságosan aktivizálnia Depardieu-nek a színészi képességeit, elég az, hogy Vatelként a konyha-és látványművészetben járatos, felvilágosult és demokratikus szellemű szereplőt játszik, aki becsületesen teszi a dolgát, és nem esik hasra a társadalmi rangoktól. A történet szerint e miatt az egyenes jelleme és finomsága miatt szeret bele a gyönyörű Anne de Montausier is. Mivel a francia történelem utólag nem nagyon rajongott az abszolutikus uralkodókért, ezért - értelemszerűen - a film is negatív képet fest a Napkirályról, az önkényes politikájáról és a fellengzős mindennapjairól.
 

XIV. Lajos (Julian Sands) egy gyenge és hiú uralkodó, akinek pompázatos környezetét az egyszerű emberek nélkülözése teszi lehetővé, ez az, amit Vatel nem állhat. A király öccse homoszexuális, s miután ezt megtudjuk, majdnem a film végéig perverzként és gátlástalanként mutatja be a film a homoszexuálisokat, a király öccsét, és a barátait. Vatel és Anne de Montausier képviseli a filmben az erkölcsi jót, mindenki más üres, idétlen vagy csak buta figura, a fő intrikus, Le Marquis de Lauzun (Tim Roth) viszont még gonosz is, az ő mesterkedései elvileg veszélyt jelenthetnek a két főszereplő számára, gyakorlatilag azonban Lauzun is csak egy unalmas alak a filmben. Tim Roth hajlamos elvállalni olyan szerepeket is, amelyek - a külső megfigyelő szemével nézve - nem tesznek jót a karrierjének. Ezt a Lauzun-szerepet is kihagyhatta volna, de aztán később arra gondolunk, valószínűleg Tom Stoppardnak köszönhető Roth filmbeli szereplése: Stoppard rendezte a "Rosencrantz és Guildenstern halott" c. 1990-es angol filmet, amiben Tim Roth volt az egyik címszereplő, a Vatelben pedig Stoppard volt az egyik forgatókönyvíró, szóval olyan, mintha a "Rosencrantz"-ból került volna át egyenesen Roth, ugyanabból a korból, ugyanolyan parókával, és ez eléggé lehangoló érzés. A Vatelnek nincsenek nagyon erényei, hacsak az nem, hogy majdnem két órán keresztül gyönyörködhetünk Uma Thurman-ben, akinek kifejezetten jól állnak a középkori ruhák, ezen kívül nem sok mindennel kápráztat el minket a film, a cselekmény lassan folydogál, a mellékszereplők érdektelenek, az intrikák unalmasak, és akkor még nem szóltunk a film végéről, aminek nincs nagyon sok értelme.

Ha valakit érdekel a 17-ik századi látványkonyha-művészet, ne mulassza el a Vatelt, ha valaki rajongója Depardieu-nek, az úgysem fogja kihagyni ezt a filmet, ezen kívül ne várjunk fordulatos cselekményt, erős szerelmi szálat, izgalmat, vagy ilyesféléket: Depardieu játékát fogjuk látni, szép képeket és kosztümöket, és nagyon jól kinéző ételeket, királyi látványosságokat. Végülis, lehet, hogy egy történelmi filmnek ilyennek kell lennie, mert például a film korhűségébe nem lehet belekötni, nagy figyelmet fordítottak a korabeli környezet, ruhák és ennivalók történelmileg hiteles bemutatására, és még néhány középkori mesterfogást is elleshetünk a piskótakészítést illetően.

A Vatel volt az 53.-ik Cannes-i fesztivál nyitófilmje.

-junior-