Elhagyatva
A film egy végzős egyetemista lány, Katie (Katie Holmes) utolsó iskolai napjait mutatja be, amikor összesűrűsödnek a tennivalói, az egyik állásinterjúról a másikra rohangál, és perceken belül el kell döntenie, mihez is kezd a következő 40 évben. Ez egy izgalmas és újszerű történet-indítás, látszik, hogy a forgatókönyvíró-rendező Traffic-szintű sztorikon edződött. Katie Holmes - a néha kissé arrogáns stílusa ellenére- ismét nagyon jól játszik, diáklányként amúgyis verhetetlen, ahogy ezt már a Wonder Boys-ban, vagy a Bosszúból Jeles-ben is bebizonyította. Katie-ről megtudjuk, hogy fejben ki tudja számolni, hogy hány húszcentes férne el egy szobában, ha négyen ülnek benne (tehát szuperokos), nagyon jó fej a barátaival (tehát kedves), és nagyon nehéz körülmények közt nevelkedett (tehát ő lehet a legkisebb királylány, aki a tehetségével csinálja meg a szerencséjét).
Az is kiderül, hogy még mindig nem heverte ki a nagy szerelme (Embry/Charlie Hunnam) eltűnését, és ezért nem is lesz meglepő számunkra, amikor Embry egy idő után "kísérteni" kezdi a lányt. Felbukkan az elhagyatott könyvtárban, levelet küld Katie-nek, ott mászkál az iskolájukban, de mindezalatt úgy tűnik, mintha egyedül csak Katie látná őt. Rossz reflex, hogy ilyenkor rögtön a Hatodik Érzék jut eszünkbe, bár hozzá kell tennünk, hogy egy csomó film (Másvilág, Jelek) eljátszik az ötlettel, hogy amúgy "hatodik érzékesen" oldja meg a problémáit, hogy aztán később úgy tegyen, mintha ez fel sem merült volna. Szerencsére az Elhagyatva nem akar minket félrevezetni, egyelőre annyi a célja, hogy egyrészt ránk hozza frászt Embry hirtelen felbukkanásaival, másrészt pedig elindítson bennünk egy rejtvényfejtő gondolkodást, amit majd be kell fejeznünk a film végére. A jó szándék ellenére a film közepe táján elkezd gyengülni a történet, és ahogy Katie és csoporttársai karrierizmusáról egyre inkább eltolódik a hangsúly az eltűnt/felbukkant Embry-re, és Katie-vel való múltbeli kapcsolatára, mi egyre kevésbé érezzük lekötve magunkat.
El-eltűnődünk a filmhez annyira szorosan nem tartozó dolgokról, mint Katie Holmes eddigi filmjei, Benjamin Bratt (a másik főszereplő) antipatikus személyisége, és hasonlók, vagyis a film egyre kevésbé tűnik izgalmasnak, érdekesnek. A történet gyengélkedése közben egyedül a képek hangulatossága tartja bennünk a lelket, ami azt jelenti, hogy bár effektíve nem sok minden történik a filmvásznon, a mi gondolatainkat ideig-óráig el tudják téríteni a sokat sejtető képek, amelyek a thriller-vonalat voltak hivatni kifejezni.
Aztán ennek is vége lesz egyszer, de ez már a film vége is egyben, a rejtélyek megoldódnak, mi pedig felmérhetjük, milyen élményekkel gazdagodtunk. Nos, a mérleg: egy jól kezdődő történet, ami a közepére elgyengül, hangulatos képek, és ügyes szereplők, a legvégén pedig a világ legszimplább befejezése. Katie Holmes jó, a barátnőjét játszó Zooey Deschanel még jobb, Benjamin Bratt minden igyekezete ellenére még mindig antipatikus, a rendezés tehetséges, a film viszont csak kicsit lett jobb, mint egy nagyon átlagos thriller.