cspv logo
cspv szám: 46 / 02 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 05 00230
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2002-12-19

Halj Meg Máskor!

James Bond - Die Another Day 2002.

Perfekt Bond
Karácsonyi szezon ide, vagy oda, mindig ünnepi az a pillanat, amikor az ember beül a legfrissebb James Bond-ra, és alig várja, hogy a remek főcím-zenével és a bombázó női alakokkal elkezdődjön a brit titkosügynök legújabb akciója.

A legújabb Bond-film olyat tud, amit filmsorozatok darabjai ritkán szoktak tudni: magába olvasztja az eddigi 007-es filmek erényeit, hibátlanul folytatja a megkezdett stílust, végül még rátesz egy lapáttal, és ha már ott van, az eddigi leglátványosabb és legélvezetesebb James Bond-filmet produkálja.

Meglepő nyugalommal készülünk megnézni a filmet, ami arról szól, hogy bár semmi erre vonatkozó információnk nincs, egyszerűen tudjuk, érezzük, hogy egy ritka jó filmmel állunk szemben, olyannal, ami a moziból kijövet rögtön második megnézésért kiált. A jó érzésünkhöz hozzájárul még, hogy Bond ismét Pierce Brosnan alakját ölti magára, immáron negyedik alkalommal, és az eddigi legjobb formában. Brosnan ebben a filmben beteljesíti mindazokat az elvárásokat, amik az idők során a Bond-figurára rakódtak: nemcsak elegáns, udvarias és agyafúrt, gyors reflexekkel és erős férfias kisugárzással megáldva, hanem olyan megfoghatatlanabb jegyek is a sajátjai, mint amilyen a stílus és a jellemesség. A csúcsformában levő főszereplőhöz egy pontosan megírt és izgalmas forgatókönyv társul, benne megint egy, az egész világot fenyegető veszéllyel, egy főgonosszal (és a segítőjével, a mellékgonosszal), Bond küldetésével, Q ketyeréivel, amik a legjobb pillanatban vannak kéznél, egy csodaautóval, M hűvösségével, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Bond-cicákkal, amikből ezúttal 2 -vagy inkább másfél- is van. (Egyébként ezúttal a "Bond-cicaság" is új értelmet nyer, hiszen például a Halle Berry által alakított Jinx a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető cicának, sőt, még a vadmacskákon is túltesz.)

Nehéz eldönteni, hogy mi inkább a film erőssége: a látvány vagy az eredeti történet. Hajlunk rá, hogy ezek pont fele-fele arányban veszik ki a részüket a munkából, vagyis abból a küldetésből, hogy nemcsak egy pompás moziestét, hanem egy évekig (vagy legalábbis a következő filmig) emlékezetes Bond-élményt szolgáltassanak számunkra. A történet indítása élből meglepő, mert Bond percek alatt fogságba kerül, ami kicsit földközelibbé teszi a 007-es ügynök életét, és jól kizökkent minket abból a tudatból, hogy főszereplőnknek a haja szála sem görbülhet meg a film alatt, a saját sorozatában. Ügyes kezdés, illik a 2000-es évtizedhez, amellett kellőképpen fel is csigázza a kíváncsiságunkat a folytatást illetően.

A helyszín ezúttal Észak-és Dél-Korea határvidéke, pontosabban a kettő közötti demilitarizált övezet, ahol Bondnak egy gyémántszállítmányt kell megszereznie. Az akció nem sikerül, sőt, azonkívül, hogy fogságba esik, még egy-két komoly ellenséget is szerez magának. Aztán ugrunk egyet az időben (ilyen sem fordult elő még a Bond-portán), és elkezdődik a sűrű akciófolyam: Hongkong, Kuba, Izland és London lesz Bond nyomozásának helyszíne. A film fő eleme a jég, ami több látványos akciónak adja majd a hátterét, és mivel komoly színvonalú filmmel állunk szemben, nem meglepő, hogy az egyik női főszereplő is "zúzmara" névre hallgat: a Miranda Frost nevű szépséget egy számunkra eddig ismeretlen színésznő, Rosamund Pike játssza. Miss Frost elefántcsontszínű bőre, világos haja és szikrázó pillantásai egy igazi jégkirálynőt formáznak, és ha számításba vesszük, hogy ő csupán egy mellékszereplő - ő a fél Bond-cica-, akkor el tudjuk képzelni azt a gondosságot, amivel a főszereplőket (gonoszokat és jókat egyaránt) mutatja be a film. Jinx, Bond későbbi igazi társa Halle Berry alakjában bukkan fel a habokból, bikinijén kívül csupán egy övet és egy búvárkést viselve.

A jelenet megemlékezés az első Bond-filmre, a Dr. No-ban Ursula Andress annak idején pontosan így lépett színre, fürtjeiből hasonlóan lassított felvételben rázta ki a vizet, mint most Jinx. Halle Berry a forgatás idején kapta meg az idei legjobb női színésznőnek járó Oscart ( a Monster's Ball-ban nyújtott alakításáért), de játékában nyoma sincs elszálltságnak, vagy túlzott önbizalomnak, az ő értelmezésében Jinx egy vicces, kemény, de azért sebezhető nő, aki nagyon profi, viszont nem bánja, ha a kellő pillanatban megmenti a 007-es ügynök. Berry teljes átéléssel játssza Jinxet, és Brosnannel nagyon jól kiegészítik egymást. A sötét oldal is eléggé kimunkált a filmben: a Gustav Graves-t játszó 33 éves Toby Stephens-t eddig csak az Anyegin Lenszkijeként (illetve a '92-es Orlando egy kisebb szereplőjeként) ismerhettük, most viszont emlékezetes főgonosz lett, már csak azért is, mert ritka, hogy egy angol úrifiú kinézetű színész játssza a negatív főhőst.

Minden együtt van tehát, ami egy jó Bond-filmhez szükséges: profi főszereplő, bombázó Bond-cica, izgalmas történet, sok különleges helyszín és egy karakteres filmzene. Ezeken túl jelen vannak még olyan elemek is, amik kifejezetten egy 2000-es Bond-filmre jellemzőek, úgy mint a sebezhető James Bond, a kemény Bond-lány, az angol-amerikai összefogás a gyémántcsempészek ellen, és végül Madonna, aki nemcsak egy tökéletes címadó dalt készített, de a kb. félperces vívómesternő-szerepében is megállta a helyét. Amit külön kell értékelnünk, az az, hogy az alkotók nem vitték túlzásba a Bond-"modernizálást", nem tettek direkt napi utalásokat a világpolitikai helyzetre, hanem megmaradtak az olyan klasszikus bűnténynél, mint a gyémántcsempészet, és az egész Földet megváltoztatni tudó csodafegyver sem lett egy igazi sci-fi eszköz.

A 20-ik James Bond sorozatának kedvenc gyerekeként tarolt az USA-ban és az Egyesült Királyságban, a kritikusok szerették, a nézők odavannak érte, Pierce Brosnan büszke, a rendező Lee Tamahori boldog, hogy jó filmet rendezett, a sorozat ős producerei, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson elégedettek. Mi pedig csatlakozunk az előttünk szólókhoz, és elégedetten, boldogan és jóllakottan dűlünk hátra a fotelünkben, mert megkaptuk a filmes karácsonyi ajándékunkat, és tetszik nekünk, amit látunk.

Utólagos megjegyzés:

Ez a cikk a film egyszeri megtekintése után íródott. Később, miután ismét megnéztük a filmet, már nem találtuk annyira jónak és tökéletesnek, mint előtte. Az igazság az, hogy másodszorra már zavaró volt Halle Berry amerikai kommandós stílusa, a történet egyszerűsége, a romantikus szál kihagyása, stb. Több komoly hibája is van a filmnek, ami csak lassan esett le nekünk, de így, utólag ezért már nem gondolunk rá úgy, mint egy igazán jó filmre.



-lidocka_2002-
2002-12-19
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12