Bódy Gábor és a videó-könyv (6. rész / 7)
::::: videó-könyv: az alternatív kultúrák médiuma
A videó-könyv egy praktikusan keresztülvihető futurisztikumból mára könnyedén elérhető, bármikor megvalósítható potenciális valósággá vált, ugyanakkor sem az alkotói, sem a befogadói oldalon nem honosodott meg a használata - ma még. Miközben a videókészítés gyakorlata az általános műveltség része lett, s például a youtube HD felbontásban bármilyen hosszúságú videók megosztását lehetővé teszi (azaz egy HDMI kimenettel rendelkező PC és egy TV vagy projektor segítségével bárhol és bármikor helyben és percek alatt megrendezhető egy film- ill. videófesztivál, és ingyen!), a videóművek szigorúan megmaradnak a múzeumok értékgaranciát jelentő falai között, s gyakran műtárgyként értékesítik őket, monitorral együtt, mintha azok monitor-vászonra festett festmények lennének (ahelyett, hogy a festményeket is inkább LCD képernyőkön "sokszorosítanánk", s juttatnánk el emberekhez, egyfajta "adás" vagy "szimultán show" formájában - lásd a Wahorn tűzvész c. cikkünket).
Ma, 30 évvel azután, hogy Bódy kitalálta a videó magazint (Infermental), majd utána a videó-könyvet (Axis), és kidolgozta, hogyan szervezzük meg értelmesen a könyvnyomtatás kora utáni videó korszakot, úgy tűnik, a technikát kipipálhatjuk. Ma végre megérthetjük Bódy eredeti gondolatát, amelyben az egész kulcsa, az érdeklődés, az, amit Bódy (mint a világ egyik legértelmesebb fiatalembere) adottnak tekintett, és amiből akkor még bőven volt. A videó-könyvnél nem a hordozó számít, és nem is a mellékelt füzet (tehát az eredeti videó-könyv formátum) - hanem a tartalom célba juttatása, úgy, hogy azt a befogadók ne passzív végfelhasználókként fogadják be, hanem aktívan és kreatívan.
Mára az írás alapú kultúránk funkcionális válságba került, kezdve egy új típusú diszlexiával, az emberek szövegértési, jelentéstulajdonítási zavaraival, s folytatva azzal, hogy ma már a szövegeket is kezdjük non-lineárisan, böngészve olvasni (ezért nagyszerű, hogy rendelkezünk a HTML nyelvvel, amely leköveti és kiszolgálja a strukturált, böngésző jellegű, nem-lineáris olvasást és írást). A lineáris szövegolvasás kora lejárt (alkalmanként bármikor lehetséges, de az ember személyes kommunikáció forgalmának már csak törékeny kis hányadát teszi ki).
Regények, versek, novellák, esszék, színház, performance - egy letűnt kor édességei, mint a klasszikus zene. A művészet és dokumentarizmus (és Hrabal-i Tigris kultúra) nélkül nincs érdemi valóságértelmezés, és amíg a tömegmédia, a társadalmakat felülről koordináló ipari info dealerek 24/7 alkalmazzák a videó technikát- és nyelvet, az ember egyfajta őskorba került. Őskori állapotba kerültünk, hiszen nincs meg a nyelv, nem alkalmazzuk a médiumot, amelyen egymással kommunikálni lennénk képesek, nem nőttünk fel (vagy túl felnőttek, túl merevek vagyunk) a videóhoz, s ez óriási aránytalansághoz vezet.
Kultúr-termék fogyasztásunk zömét ipari termékek teszik ki, és amíg nincs olyan átütő kortárs művészetünk, alternatív kultúránk, valóságkutatás projektünk, amely valódi alternatívát kínál az ipari kultúrtermékekkel szemben, addig egy süllyedő kultúrában utazunk, kiszolgáltatott helyzetben.
A televíziót persze felfoghatjuk úgy is, hogy a videónyelv primitív formában totálisan elterjedt, "mindenkinél be van kötve", ami bármikor alapot kínál a szofisztikált kifejezések létrehozáshoz, befogadásához. Csak rajtunk áll, hogy hajlamosak s képesek vagyunk-e a valóságunk értelmezésére, hogy élünk-e a videó kínálta fantasztikus lehetőséggel vagy meghúzzuk magunkat itt, ebben a hirtelen keletkezett őskorban, amíg jönnek más generációk, akik már nem lesznek ilyen bumfordik :)
Az emberek máig sem értik, hogy annak idején miért a VHS terjedt el, és nem a nagyságrendekkel komolyabb minőséget képviselő Betamax (az Axis természetesen Betamax-on jelent meg :)). Lehetett volna másképp is, s ez az egész videóműfajra igaz. Lehetett volna úgy például, hogy 5 évvel megelőzve a web létrejöttét, a kábeltévék egy nemzetközi hálózatából egy nemzetközi videó network jön létre, az Infermental szerkesztőségéhez hasonló diszlokalizált nemzetközi szerkesztőség által szerkesztett videócsomagokat cirkulálva (Bódy stratégiai tervbe vette a kábeltévékkel való kooperáció kidolgozását). Egy art-video, illetve videó network (Bódy nem nagyon használta az ART előtagot, hiszen számára nyilván evidens volt, hogy művészetről beszél, plusz a videót nem is mint egy elit műfajt, hanem mint népszerű, köznyelven íródott "olvasnivalók", néznivalók szekularizált műfaját tekintette) természetesen nem tudott volna annyi anyagot termelni, mint a music industry az MTV képernyője számára. Ezzel együtt a kommersz music videók ("a videóklipek") elterjedése mellett minden további nélkül kialakulhatott és megkapaszkodhatott volna egy művészeti videócsatorna, egy low key nemzetközi videó network.
Mindez persze csak spekuláció, ugyanakkor biztosra vehetjük, hogy ha Bódy Gábor tovább dolgozhatott volna, a történelemnek, illetve a vizuális kultúránknak ez a cselekményszála a lehető legteljesebb mértékben kibontakozott volna.
következő fejezet: ma ismét: az új korszak határán
a cikk fejezetei: