Bódy Gábor és a videó-könyv (7. rész / 7)
::::: ma ismét: az új korszak határán
Ma mindenesetre egy posztmodern fázis után mintha ugyanott találnánk magunkat, ahol Bódy Gábor volt a '80-as évek legelején: egy új kulturális korszak, egy videó alapú kulturális korszak határán. Bódy alaposan megelőzte a korát, sőt, a mi korunkat is, ám fontos megjegyezni, hogy Bódy nem egy Leonardo volt, aki olyan dolgokat álmodott meg, melyeket a valóságban nem tudott még megpillantani. Mindent, amit kitalált, láthatott megvalósulva, működés közben. Bódy nem is egy Goethe volt, aki a Faust 2. részével úgy robbantotta szét az általa alkalmazott műfaj kereteit (túlterhelve, túltágítva azt :)), hogy nem állt módjában megtalálni, felfedezni az új műfajt, amelyet műve előfeltételezett - s ami nézetünk szerint a videó :) A videó, éspedig úgy, ahogyan azt Bódy Gábor a Psychotechnikum-ban alkalmazta, illetve a terveiből kiolvashatóan alkalmazta volna. (Ha belegondolunk, a Faust 2. a Psychotechnikum-ra minden egyéb műnél jobban hasonlít, lásd, miután elolvastuk a Psychotechnikumot, a Faust 2. vizualizálása sem okoz többé konfliktusokat).
A videó-könyv kultúra, a társas és értelmes videó-böngésző-befogadás, illetve a kreatív, gondolkodó videókészítés Bódy korában újdonság volt, művészek számára kommunikációs forradalom, a kultúra nézőpontjából egy elérhető kulturális luxus, egy vadiúj választható lehetőség. Nem úgy, mint ma.
Időközben az infrastruktúra kiépült, a technika megszületett, s az ember autentikus felszerelései közt, a ruha, a cipő és a telefon mellett megjelent a videó kamera is. Azaz már mindenki szájában ott van a "nyelv", csupán meg kell tanulni használni. A használat, a videókultúra kiépítése azonban többé nem egy választható plusz, hanem egy vitálisan szükséges minimum. A tömegmédia, a TV és web atomizálták a társadalmakat, abszolutisztikus befolyással bírnak, s az intellektuális egyensúlyhoz elengedhetetlen alternatív kultúra elsivatagosodott. Sürgősen meg kell tanulnunk kreatívan alkalmazni, saját kifejezések közlésére, terjesztésére, befogadására használni az eszközt és a nyelvet, amelyen az ipar most kizárólagosan és egyoldalúan kommunikál velünk (szemben). Egy globális korszakváltáson megyünk keresztül egyébként is, és nemcsak a kultúra alapját képező médium tekintetében. Egy intellektuális stratégiaváltás küszöbén állunk, amely során olyan decentralizáló átrendeződést kell végrehajtanunk, mint annak idején az amerikai hadsereg, amikor az internet ősét (ARPANET) létrehozta. Egymáshoz horizontálisan kapcsolódó, egymással nem kiegészítő üzemmódban, hanem párhuzamosan működő szellemi csomópontokra van szükség, hogy ha az egyik megfertőződik, a többi zavartalanul funkcionálhasson tovább. Ezek összességeként pedig egy alternatív kultúrára van szükség, arra, hogy az emberek mindig választhassanak TV (tömegmédia, web), vagy VIDEÓ (független média), piros kapszula vagy kék kapszula.
A videó helyzete egyáltalán nem reménytelen, gondoljunk mindjárt az Age of Stupid c. "filmre", amely valójában egy videó, és nemcsak a felvételi és vetítési technikája miatt, hanem a szerkesztése, sőt a sztorija révén is - miszerint amit látunk, az egy antológia, pont, mint az Axis-ban, kutatók böngésznek a múlt (valójában jelen) dokumentumai közt ... (az Age of Stupid-ban csak egy kutató van, Pete Postlethwaite).
Az Age of Stupid a mainstream filmgyártást, a kommerciális filmgyártás totálisan megkerülve, kihagyva, átugorva jött létre, ráadásul, egy intellektuális összefogás nyomán világraszóló globális premiert ünnepelhettünk, a tömegmédiát kihagyva több helyszínről élő közvetítéssel, és "sztárokkal" (Pete Postlethwaite, Thom Yorke). Az Age of Stupid forgalmazása is rendhagyó ... és láss csodát (nem először), amit Bódy Gábor kitalált, totálisan működik: a forgalmazás lemezen történik, és a mozikban való vetítése mellett abszolút támogatott a kiscsoportos közösségi, társas megtekintés is ...
still image - Age of Stupid (Pete Postlethwaite dokumentumok közt böngész)
Az Age of Stupid azért is érdekes, mert bár Bódy Gábor-i értelemben, Infermental-i értelemben abszolút videónak minősül (mi másnak?:)), mégis, mivel nem un. "art video", sokan inkább "dokumentumfilmként" tekintik ... tévesen ... ez azonban újabb tanulság, miszerint a videót rehabilitálni kell, vissza kell engedni a hétköznapok, a valóságértelmezés mezejére, hogy se a kommersz "videóklipek" (music videók), se a szigorú "art videók" ne sajátítsák ki, ne szűkítsék le a videó univerzális spektrumát ...
Végiggondolva kultúránk pillanatnyi helyzetét, elmondhatjuk, végül is minden adott, Bódy Gábor után immár mi is .. elérkeztünk a jövőbe, amely itt van, és remélhetőleg sosem lesz vége ... csupáncsak fel kell nőnünk - mind a valóság által produkált kihívásokhoz, mind pedig a technika által felkínált játékszerekben rejtő fantasztikus lehetőségekhez, melyek az ember szellemi felegyenesedéséhez vezethetnek :))
a cikk fejezetei: