Interjú Gubás Gabival

Gubás Gabi portré (foto: Kalózok produkció)Milyen személyiség vagy az életben? 
Néha szégyenlõs, néha zárkózott, de tudom, hogy szeretem felszabadultnak és  szabadnak érezni magam. 
Ehhez képest Márta? (A lány akit Gabi a Kalózokban alakít)
Márta távolságtartó, bizalmatlan, (hisz  sérült), egy csaj, aki iszonyatosan kemény, akinek történt valami az életében, ezért olyan elérhetetlen, megközelíthetetlen. Nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy Márta figurájának van "mélysége", egybõl láttam benne fantáziát. Közel éreztem magamhoz. 

Hogyhogy, "amikor kiderült"?
A próbafelvételek két fordulóban történtek, elõször csak faxot kaptam, minden utalás, vagy elõzetes megbeszélés nélkül, tisztán a szöveget, hogy ebbõl készüljek fel.
Úgy kerültél a filmbe, hogy egyszercsak kaptál egy faxot?
Nem egészen. Dés László látott engem a Radnóti Színházban Caragaile Zûrzavaros éjszaka c. darabjának a próbáján. Elmondása szerint olyan hatással voltam rá, hogy azt mondta magában: "Na, megtaláltam a Mártát!". Ezután szólt a film rendezõjének, Sas Tamásnak, hogy nézzen meg engem egy próbafelvételen. Így kaptam meg faxon a Márta-monológot, hogy tanuljam meg a szereplõ-válogatásra. 
Melyik volt ez a jelenet?
Amikor Márta ül a hajón, és elmeséli a fiúknak, hogy mi történt vele, miért ilyen zárkózott. Szóval, amikor elolvastam, azt hittem, hogy Márta maga is  heroin-függõ, lecsúszott, züllött személy, akinél valamilyen szinten elfogadott dolog volt, amin keresztülment. Végülis nagyon tetszettem nekik, behívtak a második fordulóra, és megkaptam az egész forgatókönyvet, hogy olvassam el, és annak alapján készüljek fel. Ekkor derült ki számomra: Márta finom, érzékeny, érdekes fuvolista lány, aminek nagyon örültem. Ekkor már izgultam, izgatott ez a szerep, színészileg kihívásnak tartottam. 
Mert többrétû volt?
Igen, de persze az sem baj, ha egy figura egyszerû. Színpadon, például a Zûrzavaros éjszakában egy bajuszos, összenõtt szemöldökû, bõvérû, hosszú varkocsos, rettentõ csúnya lányt játszom, aki ráadásul köpköd is, tehát egy igazi román paraszt nõt. De imádom, mert szabadságot, felszabadulást ad nekem. Márta pedig azért jó, mert zárkózott, és titokzatos, és "nagyon meg kell tölteni", hogy ne csak egy szép lány legyen. 
stáb party (foto: Kalózok produkció)

És mennyi idõt igényelt részedrõl ez a film?
Gyakorlatilag az egész nyár a Kalózoké volt...

Azt hittem, egy számot fogsz mondani, hogy mondjuk 21 nap forgatás ...
Nem, hál’ istennek, elõször is kb. negyven napot forgattunk, de nem egyhuzamban, hanem elszórva, másrészt magát a forgatást rendes elõkészítési periódus elõzte meg. Nevezhetjük "együtt-élés" -nek is. A fõiskolán volt ilyen, még a felvételi utolsó rostájánál, beköltöztünk a kollégiumba, hogy ott egész nap együtt legyünk, és megismerjük egymást, ezt hívtuk "együtt-élés"-nek, innen jutott eszembe a szó. Sem Bodó Viktorral, sem Király Attilával nem dolgoztam korábban még együtt, Bodót még személyesen sem ismertem,  tehát nagyon hasznos volt ez az elõkészítés, mert így nem a forgatáson láttuk egymást elõször. 

Hogy "életetek együtt", felugrottatok valamelyikõtökhöz?
Nem, az Axis Plusz kft, aki a filmet gyártotta, a kongresszusi központban bérelt irodákat, ott dolgoztunk. Próbáltunk, elemeztünk, kamerával, kamera nélkül, beszélgettünk Sas Tamással, hogy ki hogy gondolja a jelenetet. De ugyanígy ezekhez az elõmunkálatokhoz tartozott, hogy alap szinten megtanuljak fuvolázni. Két hónapig jártam fuvola-tanárnõhöz, hogy a filmbeli játékom hiteles legyen.

interjú közben (foto: cspv)

Mindenesetre meglátszik a filmen a sok belefektetett munka, például nagyon közvetlenül tudtok egymással beszélni, mint akik tényleg közel vannak egymáshoz 
Igen, de ennél még sokkal felszabadultabb is lehetett volna 
A játék vagy a film ..?
A film. Mi jól éreztük magunkat, nagyon jó nyarunk volt, a nehézségek ellenére is, de az egy munkával együtt jár. Csak azért mondtam, hogy jobb is lehetett volna, mert kb.  háromszor annyi anyagot vettünk föl, mint ami a filmbe bekerült, és ha ennyit dolgoztál valamin, akkor biztos, hogy hiányérzeted lesz, de azért úgy látom, hogy egy abszolút vállalható film, ami  kerek történetet mesél el. Megérte, hogy az egész nyarad Márta bõrében töltötted el .. 
Ne is mondd! Volt egy hihetetlen történet. Márta, ugye heroint csempészik Bécsbe, a fuvolájában, a férjének, hogy aláírassa vele a válást. Szóval mentünk Bécsbe, a forgatásra, a vámosok pedig senkit sem állítottak meg, csak azt az autót, amelyikben én is ültem. Mindent kipakoltattak. Az egész stáb egybõl engem kezdett cukkolni, hogy ezek nagyon ügyes vámosok, még a képzeletbeli heroint is ki tudják szimatolni.  Ez abban a helyzetben valahogy nagyon vicces volt. 
Szóval bejött neked a filmezés ..
Nagyon szerettem csinálni, sok mindent tanulhattam belõle. 
Elmondanád nekem, laikusnak, hogy tényleg mi a különbség a film és a színház között, mármint a színész szempontjából? 

 A filmnél nem sorrendben vesszük fel a jeleneteket, egyszer a végérõl, egyszer az elejérõl, ennek fõ oka a pénz.  Sokkal gazdaságosabb, hogyha egy adott helyszínen az összes ott játszódó jelenetet egyszerre veszzük fel. Nagyon fontos, hogy pontosan tudjam, mikor milyen lelkiállapotban van a figurám. A színházban este héttõl tízig folyamatosan játszom végig a szerepem, estérõl estére a nézõvel személyes kontaktusom van, rögtön visszajelzést kapok, és nagyjából egyszemélyben felelek az alakításom minõségéért. A filmnél viszont egy egész stáb bábáskodik, hogy megszülessen a csoda. A forgatás után még mindig jön egy fontos momentum, a vágás, ami meghatározza a film jellegét. De a színész ebben a stádiumban már csak vár, gyakran hónapokig, amíg újra viszontlátja munkája eredményét. De ha megszületik a csoda, azt már nem kell estérõl estére újra megteremteni, az már örökre megmarad.
 Szoktál akció-filmeket nézni?
Nem szoktam. Nem szeretem az akciót. A "jó-fajta" akciót megnézem, például szeretem a Terminátort, de inkább Tarantino filmeket nézek, vagy a Semmi ágán-t, az Angyal szívet, vagy az Underground-ot ...  Inkább szakmai szempontból érdeklõdöm a film iránt, hogy megnézzek egy-egy jó alakítást. Például imádom De Niro-t, ezért megnézem a filmjeit..
Viszonylag gyakran jársz moziba ?
Dehogy, nincs idõm. Videón nézem a filmeket, vagy tv-ben ha leadnak valamit, moziba nagyon ritkán jutok el évközben. 
Miben játszol most?
Az Anconai szerelmesekben, a Zûrzavaros éjszakákban, amirõl már beszéltem, ebben vagyok a román nõ. Az Iphigeneia Auliszban, és a Rettegés és ínség c. hihetetlenül kemény darabban, ahol nem is színpadon, hanem kapaszkodókkal ellátott függõleges falon játszunk, de nem ettõl kemény. 
Említetted, hogy a rádióban is csinálsz valamit ..
Saár Tamás miénk a mikrofon c. sorozatában most én vagyok az alany, aki  hangjátékokat csinál, hogy megmutassa a színészetét.
Közép-távoli tervek?
Színház. Ja és pár hét pihenés, ami mindig jól jön, különösen, ha végigdolgoztad a nyarat is ..
Reméljük, idén is ez fog történni ...
Köszi ..
Mi köszönjük a beszélgetést. 
-jósvai péter-



oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16