Szívedbe Zárva Return to Me 2000

"David Duchovny és Minnie Driver filmje" - ilyen egyszerűen is fogalmazhatnánk. Mindig izgalmas párosításokat létrehozni, (szívesen megnéznénk például Aaliyah-t és Jet Li-t egy filmben, akármit csinálnak is), ezt a tulajdonságunkat teszi most próbára a Szívedbe Zárva.

Szívátültetésre legutóbb a Minden-t Anyámról-ban találhattunk példát, (akár örültünk neki, akár nem), korábban a Vészhelyzet-et nem számítva a Rakoncátlan Szív c. filmben, amikor is Christian Slater belsejében egy pávián szíve dobogott, amit egy nagyadag heg illusztrált a mellkasán, korábban pedig leginkább a Kómában.
A fenti előfilmekből azt tudtuk meg, hogy egyrészt, akivel ilyen történt, nagyon félénk, visszahúzódó természetűvé válik, és még ha fiú is, igyekszik egyberészes fürdőruhát hordani. Megtudtuk még, hogy a szívátültetésnek mindig két oldala van, és hogy csak az egyik fél örül, a másik jó esetben (nem úgy mint a Kómában) nem szomorkodik, és örökre elfogadja a gondolatot, hogy ő egy donor.

 Bob beilleszkedik a csapatba ..-
A Szívedbe Zárva nagyon szolidan kezdődik, egy "Till I return to you" c. szám megy, mint a Die Hard-ban, a "Let it Snow", csak kevésbé vidám hangulatban, pedig, tudva tudjuk, hogy itt vérnek kell majd folynia. Megismerkedünk a Duchovny-féle házaspárral, a feleség, Elizabeth szerepében Joely Richardson, akit mindig csak a Felhők Közül a Nap című Melanie Griffith-es, Michael Douglas-es, II. Világháborús kémfilm egyik német negatív karakterével azonosítunk. Elizabeth itt most nagyon jótékony, él-hal az állatokért, köztük is elsősorban a gorillákért, és azon fáradozik, hogy nagyobb téren lakhassanak az állatkerten beül.
Vannak az életben nehéz dolgok ..
Duchovny
, a férj szerepében, mint Bob, eközben szereti a közös kutyájukat, és építészként dolgozik. Ugyanekkor Grace (Minnie Driver) egy kórházban fekszik, halálosan elgyengült szívével, és egyetlen dologban bízhat a jövővel kapcsolatban, és ez az, hogy hamarosan akad egy donor a számára.

UIP-DUNA FILM 
a Driver - Duchovny páros ..
Itt, akiknek szerencséjük volt a Rakoncátlan Szívhez, arra gondolhatnak, hogy Grace problémája úgy fog megoldódni, hogy Bob valamit elszúr az új gorilla-otthon építkezésén, és az egyik haldokló gorilla szíve majd hozzá vándorol, és Bob-nak majd két nő közül kell választania, akik közül az egyik imádja a gorillákat, a másik viszont egyenesen egy gorilla szívével él a mellei alatt.

De ez nem egy ilyen film, és ezzel valószínűleg mi is jobban járunk, bár cserébe Bob feleségét el kel veszítenünk, mégpedig gyakorlatilag indokolatlan módon, bár egyből arra gondolunk, hogy "ezt most a Felhők Közül a Nap-ért kaptad!". Plusz az ember szinte arra is gondol, hogy mennyi potenciális szívdonor-t rohangál az akciófilmekben, és hogy mennyivel jobb lenne, ha a főnegatív hős megfelelő szerve vándorolna át Grace mellkasába, mint a Face / Off végén Travolta arca, vagy mint a Donorban a csontvelő, de ez nem is egy ilyen film. A váratlan halálesetre tényleg szükség van, hogy létrejöjjön az igazi konfliktus, a valakit valakiért.

A film tehát egyrészt szolidan, másrészt véresen indul, de ha már kihevertük, a többi része egy tejesen rendes romantikus vígjáték formáját ölti. Ott lesz Grace, és ott lesz Bob, mind a ketten zárkózottak, mind a ketten magányosak, és mind a ketten első látásra rokonszenveznek a másikkal.

Grace egy klasszikus olasz családban éldegél, nagyapja és nagybátyjai között, mint Hófehérke és a törpök, fiúkkal szinte nem is találkozik, hacsak nem itt a család éttermében, és már csak annak kell drukkolnunk, hogy ez bekövetkezzen, és akkor kezdődhet a szív hullámhosszán című adás, és egy csajozástól elszokott férfi és egy pasizástól szintén abszolút elszokott nő találkozását, valamint történetük fejleményeit kísérhetjük nyomon. És nem is csalódunk, mert a film bájos, köszönhetően a színészeknek, és a paródia határát súroló olasz környezet ábrázolásnak, valamint humoros, egyebek közt James Belushi (Joe) nagyon vicces dagi hastánca révén. Így kapunk egy egyszerű, de mindenképp kellemes filmet, aminek még tanulsága is van, hiszen itt és most kiélezve látjuk a helyzetet, hogy hogyan tud megakadályozni, vagy legalább is akadályt gördíteni egy új szerelem elé az, amikor a férfi részéről egy korábbi szerelem is becsúszik a képbe, akár egy Grace-be ágyazott szív formájában is. Oops, ha belegondolunk, kicsikét egyébként morbid a szitu, de a film ügyesen (a felület mentén) kezeli ezt a problémát, és ezzel megintcsak mi járunk jól.

-bob-

 

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18