cspv logo
cspv szám: 72 / 05 tartalom
keresés

Oscar 2005 cikk cím cikk cím cikk cím Closer cikk cím A Por A Por Vejedre ütök Éjfél Után Bújócska cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 12 00715
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-03-02

Bújócska

Hide and Seek 2005.

A terrorizált kislány
Dakota Fanning, a most 10 éves korosztály legtehetségesebb színésznőjének a kedvéért szinte bármilyen filmet hajlamosak vagyunk megnézni, ezt bizonyította legutóbb, ahogy átverekedtük magunkat a Tűzben Edzett Férfi-n. Dakota nemcsak egy gyönyörű kislány, de egy fantasztikus színésznő is, már 6 éves kora óta, és éppen ezért fájt nekünk különösen a Bújócska, ami egy csöppet sem hozzá- és nekivaló film, sem műfajban, sem színvonalban.

A kicsi Dakotát mi a Nevem: Sam c. romantikus drámában ismertük, és szerettük meg, amiben az értelmi fogyatékost játsszó Sean Penn egészséges és okos kislányát alakította, olyan tökéletesen, ami már akkor is felfoghatatlan teljesítménynek tűnt egy 7 éves kislánytól. Ezután a film után végleg felfedezte magának a filmszakma, ami nem volt nehéz, hiszen a szőke kislányból süt a

színészi magabiztosság, átélés és tehetség. Láthatóan mindent el tud játszani, amilyen szerepet csak egy gyerekre írni tudnak a forgatókönyvírók, sőt, most a Bújócska példája azt bizonyítja, hogy még egy, gyerekektől elrugaszkodott szerepet is képes eljátszani, ha úgy adódik.

A Bújócska egy horrorfilm, vagy hívhatjuk inkább egy különösen véres pszicho-thrillernek is, bár ezek között a műfajok között ezúttal nem látunk sok különbséget. A története tulajdonképpen végtelenül egyszerű, bár ez nem jelenti azt, hogy előre kiszámítható lenne a cselekmény menete. Nem, a film cselekménye nem a kiszámíthatóságáról híres, de nem is az ötletességéről. A sztori szerint egy labilis idegzetű anya öngyilkos lesz az egyik nap, ami után a pszichiáter foglalkozású apa (Robert De Niro) vidékre költözik a kislányával (Emily/Dakota Fanning), hogy ott új életet kezdjenek. Ott aztán Emily az első nap összeismerkedik egy ismeretlen valakivel, akiről csak annyit árul el, hogy Charlie-nak hívják, és hogy "nagyon vicces". Innentől kezdve Robert De Niro és mi, nézők is csak abban élünk, arra vagyunk kíváncsiak, ki lehet ez a titokzatos Charlie, vajon tényleg nem is létezik, ahogyan a pszichológus apa gondolja, vagy inkább mégis, ahogy velünk, nézőkkel igyekszik a film elhitetni?

Nem mondhatnánk, hogy egy felemelő foglalatosság szinte végig ezen a kérdésen morfondíroznunk, és az az igazság, hogy annyira nem is számít, él-e, vagy sem ez a Charlie, és ha igen, hogy néz ki, miközben ez a film bizony csakis erről szól.

Ami számít, az, hogy ez egy nagyon egyszerű film, ami semmi másból nem tudja "nyerni" a thrilleres-idegesítő-izgalmat gerjesztő mivoltát, mintsem abból, hogy egy védtelen kislány a főszereplője, akin "keresztül" jelenik meg ez a félelmetes Charlie, csaknem a film legvégéig. A "keresztül" itt nem egy ördögűzéses sztorit takar, hanem azt, hogy Dakota lesz az egyetlen, aki mesél erről a lényről, aki egyáltalán látja, ő lesz az, aki eleinte viccesnek találja, aztán lassan (szerintünk túl lassan is) elkezd félni tőle, hogy végül már az ő életét is fenyegesse ez a gyilkos ámokfutó.

Nehezen hisszük el, hogy egy ilyen, a főszereplő gyereket ijesztgető, a végén véres horrorba fulladó történet lenne az, ami "mindenképp" megfilmesítésre lenne érdemes, bár az eredmény ezt mutatja, mi mégis sokatmondónak tartjuk a tényt, hogy az európai forgalmazásban kétféle végkifejlettel került be a film. Kétféle végét forgatták le a filmnek, úgyhogy nálunk nem tudhatják előre a mozinézők, melyiket "kapják ki" az adott moziban, az adott estén, a kétféle alternatív befejezés közül. Ez számunkra nem jelent mást, minthogy láthatóan nem boldogultak a forgatókönyvvel az alkotók, sem a producerek, és még a tesztvetítések után sem tudták eldönteni, hogyan is lenne jó befejezni ezt a (szerintünk alapjaiban elrontott) filmet.

Érdekes, hogy ahogyan elkezdődik a film, és látjuk az anyát, ahogy betakargatja Emilyt, rögtön az jut eszünkbe, hogy ő egy "hullajelölt" a filmben, és tényleg, két perc múlva már vérben fagyva is fekszik a nő. Nem jó jel, ha ilyen könnyen adódik egy fordulat, rögtön az elején, és valóban, később is az egyszerűség mentén halad a forgatókönyv. Van egy idegen lény, ami ijesztő, és amit csak Emily lát, no, akkor nosza, hintsünk el egy olyan gyanút a film közepén, hogy ez a Charlie már megölt egy kislányt a környéken. Régen rossz, ha csak egy elképzelt gyerek-gyilkossággal tud hatni egy thriller, most pedig kézenfekvően ez történik. Miután másfél óráig nem izgulhatunk azon, tényleg létezik-e valaki, és gyilkos-e, vagy sem, a történet mindenféle gyenge mellékszálakkal "próbálkozik be", mintegy időhúzásképp. Ezek persze hamar kipukkannak, bár, amit végül megoldásként és főszálként kapunk, az is szörnyű.

Nincs semmi ebben a filmben, ami miatt érdemes lenne megnézni, sőt, hiszen itt a rejtély, a feszültség fokozása, és egyéb, jobb thrillerekhez méltó eszközök (az erőszakos és/vagy véres vonaltól most eltekintve) ezúttal egy gyereket vesznek körül, amik miután önmagukban nem riasztanának vagy "izgatnának", ezért egy kislányt vesznek célba, őt teszik idegileg és lelkileg kimerültté, és az ő sminkje érzékelteti azt, mintha szegény Emily/Dakota már legalább egy halálközeli élményen lenne túl. Míg a Hatodik Érzék (ami konkrétan egy horrorfilm volt) műfajilag jól kezelte a gyerek főszereplő és az erőszakos halálesetek közti kapcsolatot, addig ez a film "jobb híján", vagyis inkább azt mondanánk, rendes forgatókönyvi ötlet híján "használ" egy kislány figurát, és teszi meg Dakota Fanninget az erőszak és a kiszámíthatatlan veszély közvetítőjévé, látójává.

A film egyébként úgy tűnik, olyan félelmetes szeretne lenni, mint amilyen Shyamalan Falu-ja volt, legalábbis akkor, amikor még nem mutatja meg Charlie-t (vagyis a film kb. 2/3-ig), például amikor az erdő egy zugára téved hangsúlyosan Emily és a kamera tekintete, hogy onnan, egy odvas falyukból gyaníthassuk a gyilkos ellenséget. Ennek a filmnek nem sikerült az a profi feszültségkeltés, ami a Falunak összejött, ott nem láttunk semmi igazán félelmetest, mégis meghűlt bennünk a vér párszor, itt viszont épp ellenkezőleg, amíg nem látjuk a gyilkost, illetve a gyilkosságot, addig csak idegesítőnek, de nem izgalmasnak találjuk Emily Charlie-ügyét. (Ez egyébként a film végére sem változik meg).

Egy egyszerű, de durva filmnek tartjuk a Bújócskát, aminek nincs egy rendesen megírt forgatókönyve, és ami csak egy gyerek főszereplővel tud nézőt-rémiszteni, mert amúgy képtelen feszültségkeltésre és fokozásra. A filmet egy másodfilmes rendező, John Polson rendezte (aki egyébként fő állású színész is), valljuk be, csöppet sem jól. (Azzal együtt, hogy a film az US-ban sikernek számít, mivel már csaknem 50 millió dollárt termelt, sőt, világszerte jelen pillanatban összesen 71.3 millió dolláros jegybevételt könyvelhet el magának a film, arról nem is beszélve, hogy a bemutatása hetében az Egyesült Királyságban a filmes toplista első helyén áll, mint a legnépszerűbb film ehéten). Szerintünk ez a film méltatlan Robert de Niro-hoz és Dakota Fanninghez egyaránt, amit jó lett volna kihagyniuk. Ha visszamehetnénk az időben, mi is pontosan ezt tennénk...

-lee tábornok-
2005-03-02
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19