cspv logo
cspv szám: 72 / 05 tartalom
keresés

Oscar 2005 cikk cím cikk cím cikk cím Closer cikk cím A Por A Por Vejedre ütök Éjfél Után Bújócska cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 13 00699
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-02-07

Dear Daughter

Dear Daughter 2005.

A kislány, az apa, meg a háziállatok
Szirtes András filmprojektjeinek egyik mélypontja volt A Kisbaba Reggelije, amely pontosan arról szólt, amire a címe is utalt. Ez a mostani filmje ahhoz képest mindenképp jobb, hiszen a kislány közben megtanult beszélni, és így a film aktív főszereplőjévé vált.

Szirtes András mindig is önéletrajzi "ihletésű" filmekben gondolkodott, és ez alól még az egész estés nagyjátékfilmje, a Lenz sem kivétel abban a tekintetben, hogy ott is leginkább azt látjuk, ahogy Szirtes András egyedül mászkál egy kamerával, még akkor is, ha ott éppen Jacob Michael Reinhold Lenz-et alakítja. A Lenz számos tekintetben egy jó filmnek tekinthető, a maga nemében pedig amúgyis egyedülálló - nem sok hasonló film készült, vagy nem sok hasonló jutott le a mozikba, mint színes, egészestés nagyjátékfilm. Másik nagy filmje, a Forradalom Után már az új, illetve azóta régi-jó, vagy mondhatjuk azt is, a végleges Szirtes András stílusát idézte. A Forradalom Után laza adaptációja akart lenni a Mester és Margarita c. remek regénynek, s ehhez Szirtes András dokumentum-felvételeket, fikciós jeleneteket kevert hozzá lazán, valamint a 100%-ig ön-dokumentum jellegű felvételeit, melyeket élete mélypontján forgatott egyedül, egy New York-i apartmanban. Szerintünk ez a filmje egy minden tekintetben csúcsminőségű film, tetejébe mindennek, még a regény is remekül megjelent benne, mint egy fotó sötétebb részletei, melyek csak az előhívás legvégén jönnek elő.

A Forradalom Után nagyon jó film volt (illetve még most is az), benne olyan jelenetekkel, melyekben Szirtes egymaga ül szemközt saját kamerájával. Akkor még nem sejthettük, hogy ez lesz az a motívum, amely végül teljesen eluralkodik a Szirtes életművön. Később foglalkozott még egy Sade Márki-adaptációval, melyet eredetileg rendes szereplőkkel akart megcsinálni, a Tilos az A falán olvasni is lehetett szereplőválogatásra felhívó plakátjait. Aztán úgy volt, hogy emberek helyett patkányokkal forgatja le ugyanazt, később egy egy-szereplős (Halász Péter), több kamerás verzió is felmerült, de a végeredmény egy egy-szereplős, egykamerás film lett, egyetlen beállításban, egy 100 dolláros kamera segítségével, egy kisebb játékfilm költségvetéséből. Akármit is láttunk A Kisbaba Reggelijében, illetve most, hogy a kisbaba megnőtt, a Dear Daughter c. filmben, azt mindenképp ennek az útnak, tegyük hozzá, lefelé vezető útnak a tükrében érdemes nézni.

A "Dear Daughter" jellemző módon nem a "My Dear Daughter" címet viseli, hiszen ez így kifejezi egy egoista ember, egy apa furcsa távolságtartását. Amit a filmben látunk, az tulajdonképpen egészen kellemes, hiszen egy nagydumás kisgyerkőc a főszereplője, és ő beszél mindenféle édes csacskaságokat másfél órán keresztül, amihez lepattant, papucsban és kabátban mászkáló apukája csak szekundál.

A film két vonalon fut, egyrészt a környező élővilág bemutatása a gyerek számára, a házban és a környékén felelhető élőlényekkel kapcsolatos jelenetek, pókok, csigák, macskák, halak, rákok, szamarak, lovak, minden, ami él és mozog. A jelenetek úgy jönnek létre, hogy apja és lánya épp valami élőlényt vizsgál kamerán keresztül, majd közben a kislány elkezd saját fantáziavilágából mindenféle történeteket előadni. Ez az egyik vonal, illetve a felszín, amit Szirtes András bizonyára eltervezett.

A másik vonal sokkal komolyabb, és ez az alkoholizmus vonala. A film legelején látjuk egy pillanatra Szirtes András feleségét, meg még egyszer egy pillanatra, később, a csigás jelenetben, de amúgy zéró, csak utalások formájában van jelen. Kiderül, hogy "anyu" dolgozik a városban, amíg apu és a kislány otthon dekkolnak, hogy eladhatóvá tegyék a filmjüket. Ezt az önmagában is drámai szituációt az teszi igazán drámaivá, hogy a filmből konkrétan ki is derül, hogy Szirtes András alkoholista. A legdurvább mindig az, ahogyan a családtagokkal szembesítik az alkoholistákat, akkor, amikor józanok, és a "filmben" van is egy ilyen jelenet, amikor a kislány megtiltja az apjának, hogy még egyszer alkoholt igyon.

Már ezelőtt is eléggé durva, amikor Szirtes próbálja lazán bekonferálni, hogy tegnap este ünnepelt, és a kocsmában megivott fél liter .. kis szünet .. pálinkát. Basszus! Hiába törekedett a mondatot úgy kanyarítani, hogy elbagatellizálódjon a drámai tartalma, nem jött össze. Hiába nevezte "amolyan igazi kerítésszaggató házi pálinkának", akkor is mindenki érti, mennyire súlyos a helyzet. Ezek után a "film" egyik legdrámaibb jelenete a kislánnyal, amikor megtiltja neki, hogy igyon, már nem ér minket akkora meglepetésként.

Később a falu orvosa felveszi a stoppoló Szirtest, és közben arról beszélnek, hogy Szirtes nem iszik már 8 hónapja, és az orvos a szemébe mondja, hogy nagyon jót tett neki ez az "apró" változás, most valóságos "szuperlény" ahhoz képest, ami akkor volt, amikor még ivott - mondja az orvos, és próbálja rábeszélni, hogy adasson be magának valami injekciót, ami miatt képtelen lesz inni. Szirtes az mondja, á, minek az, de az orvos szerint az alkoholizmus nagyon komoly dolog, és jól jönne az az injekció.

A film legeslegnagyobb hibája egyébként pont az, hogy amikor a film végén van egy jelenet (amely elé kiírhatták volna, hogy "egy év múlva"), amiből megtudjuk, hogy a kislány és az anyja már elhagyták Szirtest, egyetlen szó sem esik arról, hogy az alkohollal mi volt a helyzet, pedig akár visszaesett, akár nem, kötelessége lett volna ezt tudatni a nézőkkel - lévén, hogy ez a film fő vonala, plusz a nézők, akik végigülték a másfél órás magánshow-t, úgy tekintettek Szirtesre, mint az önmarcangoló őszinteségű művészre, és nem mint egy információt elsikkasztó hiú alkoholistára.

A filmben szereplő jelenetek egyébként néha viccesek, néha kedvesek, de leginkább drámaiak, köszönhetően Szirtes alkoholizmusának. Képzeljünk el egy jelenetet, amikor Szirtes egyedül van otthon, és meglátja, hogy a cicát elárasztották a böglyök (vagy darazsak), úgy hemzsegnek rajta, mint egy horrorfilmben (vicc nélkül), Szirtes pedig csak áll, és bámulja a kamerán keresztül, és a cicát kérdi, hogy mit csináljon most vele. Végül berakja egy vödörbe (!), hogy ne találják meg a rovarok (!), majd ezt is jól lefilmezi - őrület. Máskor csak kivesz egy halat a vödör vízből, ahol szerencsétlen állat a sorsára vár, és azt mutatja a kislánynak, hogy hogyan tátog, mert nem kap levegőt. A kislánynak minden állatról az jut az eszébe, azt javasolja, hogy "engedjük el", "dobjuk vissza", de ezeket a felhívásokat apja módszeresen elengedi a füle mellett. A hal tátogásához hasonló, de milliószor durvább jelenet, amikor a kislány cicája elpusztul, ő pedig felemeli, és jól megmutatja, hogy látod, ez már megdöglött. Szerintünk egy gyereknek nem pontosan erre van szüksége, úgyhogy a "film" alatt bizsergő ujjbegyeinkkel hol az állat- hol pedig a gyermekvédők tárcsázását fontolgatjuk. A kislánynak olyan nyílt "egyszerűséggel" beszél a közösülésről, beleértve a technikai részleteket, hogy durva. Ami pedig a macskát illeti, amikor Szirtes rátalált, hogy ott fetrengett teljesen megmérgezett állapotban, akkor is a kamerájával volt elfoglalva, és csak tehetetlenkedett, később pedig meg is jegyezte, hogy lehet, hogy túl későn kapta meg a cica a gyógyszert. Azt mindenesetre sikerült felvennie, ahogy szerencsétlen állat az utolsókat rúgta - szó szerint. Ezután emelte fel nyakánál fogva, és kvázi dörgölte a gyerek orra alá, hogy "látod, megdöglött".

Máskor egy fotót mutat a kislánynak, kérdi, hogy emlékszik-e a képen látható nőre. A kislány nem emlékszik, aztán Szirtes módszeresen elkezdi emlékeztetni, hogy "Tudod, minden nyáron találkoztunk velük, játszottál a gyerekeivel is." A végén a kislány örömmel közli, hogy most már emlékszik, erre Szirtes megkérdi, hogy tuja-e, hogy milyen alkalomból kapták ezt a fotót az illető nőről? A kislány nem tudja, de gyermekien kíváncsi, mire Szirtes tök durván közli, hogy hát azért, mert meghalt, nincs többé. A kislány részéről néma csend.

Folyamatosan annak lehetünk tanúi amúgy is, ahogyan Szirtes durva hangulatváltozásai folyamatosan stresszben tartják a gyereket, és a nézőt. Állandóan lavírozik, valahányszor valamire durván reagál, utána próbálja kimagyarázni, vagy enyhébb színben feltüntetni spontán kitörését. Egyik alkalommal, tél közepén papucsban igyekszik a padlásszobába, hogy "dolgozzon", mert folytatni kell a filmezést. Közben lentről halljuk, hogy a felesége azt kéri, jöjjön le - hogy felvágja a tortát (!). Szirtes káromkodni kezd - aztán persze próbál szépíteni, de akkor is túl nyilvánvaló, micsoda kreténség otthagyni egy szülinapot, és felvonulni a tetőtérbe "dolgozni".

Ugyancsak az alkoholizmus tárgykörébe tartozik a filmet végig átitató nagyfokú önsajnálat. Az egész filmet úgy vezeti be, hogy ezt neked adom, kislányom, mégpedig abból a célból, hogy ha majd meghalok, akkor .. kis kitartás a hatás kedvéért, velem együtt temesd el ezeket a felvételeket is. Igazán kedves.

A film tehát érdekes, bár nem az átlagnéző (amilyenek mi mind vagyunk) számára, hanem inkább azok számára, akiket direkt érdekel, hogyan küszködik magával, a apasággal, és a filmezéssel szimultán egy jobb napokat is megélt filmes. Valójában egy nagyon komoly drámát látunk, és több szempontból is úgy vagyunk vele, hogy örülünk, hogy látjuk. Örülünk, hogy olyan odaadó barátja van Szirtesnek, mint Szeredás, aki profi dramaturg (forgatókönyv-specialista), és Szirtest még a Lenz idejéről ismeri, és azóta is, valahányszor sor kerül rá, segít Szirtesnek, mint a barátjának, és mint a művésznek, akit benne lát és tisztel. Szeredás 120 órányi anyagon kellett, hogy keresztülrágja magát, ráadásul anélkül, hogy mondjuk teljesen szabad kezet kapott volna. Ehelyett milliónyi jegyzettel, javaslattal, ötlettel állt elő a több hónapos hálátlan munka után, így jött létre egy 33 órás sorozat-verzió, amit végül egy reklámfilmes dramaturg lány (script supervisor) egyenesített ki másfél órásra. Szirtes nevében is köszönjük nekik az áldozatos munkát.

Egyébként Szirtes egyik közeli barátjától tudjuk, hogy ami az alkoholt illeti, nem esett vissza, továbbra is, immár X-éve folyamatosan józan, ami önmagában is felér egy happy-enddel. Ráadásul az egész film nyomán az a benyomásunk támad, hogy Szirtes túl van a mélyponton, elérte az örvény legmélyét (kb. A kisbaba reggelije), filmesként és emberként egyaránt, és ahogyan Goethe is élete során több drasztikus megújuláson ment keresztül (ahogyan Richard Friedenthal írja, több "kígyóbőrt levetett"), úgy tűnik, Szirtes számára is egy új periódus kezdődik, ami a film alapján ítélve, rá is fér, és meg is érdemli.

-jepe-
2005-02-07
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19