A Pleasantville határozottan kedves, noha patetikus film. Kicsit uncsi, és a napnál világosabb, hogy a Truman Show leszármazottja. 
Ezzel a rokoni vonallal nincs egyedül, az ED TV és valami miatt az eXistenZ is Truman gyerekei közé tartoznak. A Pleasantville a Truman Show és a Vissza a jövőbe találkozása, (Truman Show "meets" Vissza a jövőbe). A Pleasantville -ben az a történet, hogy két fiatal visszaröppen a múltba, mégpedig nemcsak a múltba, hanem a múltban egy tévésorozatba. Tehát egyrészt 1958-at írunk, másrészt egy műsoron belül vagyunk. Truman-  A különbség annyi, hogy a Trumannál egyedül Truman nem tudta, hogy tévében van, itt meg egyedül a skacok tudják, hogy tévében vannak, és a többiek nem. 
A film legjobb része az eleje, amikor egy rendes és hosszú tévéreklámot látunk, amiben a Pleasantville c. műsort hirdetik a kilencvenes években megszokott formában, (bevágnak részleteket a jelenetekből, összefoglalják a történetet, képek, hang zene, és narráció, a végén pedig a felirat, és hogy péntek este lesz látható, mint nosztalgia adás. Kevin Connors, a srác, (Bud) nagyon kedveli ezt a show-t, és kívülről tudja az összes részt, meg a részleteket, így alig várja, hogy részt vehessen a sorozattal kapcsolatos vetélkedő műsorban, és megnyerje. Van egy húga is, Mary Sue, (Natalie Ramsey), hatalmas mellekkel. Szőke, és eléggé "egyszerű",  valószínűleg csak átbukdácsol majd az isin, felszed valami súlyos arcot, és hamburgert fog árulni. 
Péntek este viszont minden megváltozik, mert -egyszercsak- bent találják magukat a sorozatban. 
Külön érdekes, hogy a srác, Bud, nem éppen egy nagyon népszerű dologra van beindulva, tehát mondjuk nem a Melrose Place-re, amiről mindenki beszél, hanem egy kicsit magányos, "gyűjtő" jellegű hobbiról van szó esetében, hogy mindent tud a sorozatról. Ez mindenképp romantikussá teszi a filmet, hiszen nem a jelenbe, vagy a jövőbe, hanem a múltba vágyódik, és azon belül  a tévébe. Mary Sue pont az ellenkezője, egyetlen dolog köti le az agyát, hogy valahogy összejöjjön a státusz szimbólumot jelentő arccal az isiben, ami nem egy drága isi, hanem határozottan proli. 
És akkor bekerülnek Pleasantville -be. Pleasantville, mint "kellemeség-város", vagy városka, az a hely, ahol minden pont tökéletesen ... "kellemes".  Papa hazajön a munkából, mama gurítja a kaját, gyerekek tanulnak, civakodnak, vacsiznak, majd minden kezdődik elölről. Ilyen című tévésorozat valójában sohasem létezett, a cím az ötvenes évek "all happy" mosópor reklámos világának tévésorozatait foglalja össze egybe. 
A Truman show nagy fogása az volt, hogy csak Truman feje felett esett az eső, a Pleasantville dobása pedig az, hogy a fiatalok, az isi kosárcsapata akárhova, akárhogyan dobja a labdát, mindig kosarat dobnak, csont nélkül. Amikor először mellémegy egy labda, a tanár, mintha valami titkos ufó-elhárító lenne, felkiált: "Don’t touch it!" . 

FLAMEX

Mary Sue, amikor első nap megy az iskolába, mivel nem ismeri a sorozatot, így a bátyjától kérdi meg, kik a barátnői, meg úgy általában mi a felállás. Bud rámutat három bután vihogó lányra, és ekkor Mary Sue azt kérdi "Csak ők vannak?", majd teljes magabiztossággal odasétál, mert tudja, hogy jobb náluk, nem úgy, mint az 90-es években, ahonnan ideérkezett. Aztán egyből lenyúlja a legjobb pasit tényleg, a kosárcsapat kapitányát, és el is veszi tőle a szüzességét. 

Ettől a film, illetve bocs, a tévésorozat elkezd részlegesen kiszíneződni. Mary Sue nagyon könnyen kiismeri a viszonyokat, olyanon, hogy a toilet nem tartalmaz effektív wc-csészéket már nem is lepődik meg, azt mondja, gondolhattam volna. Aztán a pasizás is kezd uncsivá válni, és egyre többet marad otthon tanulni, és olvasni. Egyik este felteszi a szemüvegét, amit a sorozat szerint eleve hordania kellene az okos és "kellemes" Mary Sue-nak, és akkor támad a nézőnek az az érzése, hogy esetleg nem is akar hazamenni. 

Komoly digitális effekteket vetettek be, (színezés terén) hogy ez a film így valósulhasson meg, plusz korhű díszleteket és világítási technikákat. Tényleg nem lepődik meg az ember, hogy a Pleasantville elnyerte a Bostoni Filmkritikusok Társaságának, a Televíziós Filmkritikusok, és a Golden Satellite, valamint a Los Angeles-i Filmkritikusok Társaságának különböző díjait. Ezzel együtt, maga a történet elmondva sokkal jobb, mint amit végülis látunk, mert az tényleg patetikus és uncsi, különösen a Truman-hoz képest. 
William H. Macy-t mindenki ismeri a Fargo-ból, a Pleasantville-ben ugyanolyan szinvonalas alakítást láthatunk tőle, nagyon jól csinálja, amit csinál. Partnere, a "Mama" (Joan Allen), aki a jó-travolta felesége volt a Face/Off-ban, valamint Nixon felesége a Nixon-ban, és szintén jó volt. Az ő karaktere révén a film egy feminizmus-gellert is kapott. Véleményünk szerint akkor lehetett volna jó film, ha nem keverik bele a tv-műsort, a Pleasantville-t, hanem csak simán visszautaznak az ötvenes évekbe. Igen, ha így belegondolunk, az tudott volna valamit ....