DVD - a technika
Be vagyok kábelezve. De úgy rendesen. Már csak 1-esekben és 0-ákban beszélek a haverokkal, e-mail-ben levelezek anyámmal, a főnökömmel, discman-t hallgatok az utcán, a WC-n ülve a mobilomon beszélek, és egy teherautó méretű TV előtt ülve lazítok, vagy az Interneten vadászom a Sexy Chicken for ingyé site-okat, ha éppen nem ér rá a barátnőm. Súlyosan és nyomasztóan közeledik felénk az Y2K és a Mátrix kora, az eltechnologizálódó, a Prodigy vezette neo-punk, és itt a cyber-punk is meg minden ilyen atom jól hangzó mókásság, aminek a lényege az adat és az információ.  A méretes bakelitek kicsi csillogó korongokká váltak, majd maga után rántott mindent a számítógépkorszak, jött az MP3 és a mozgóképet és hangot (nem a mozgó hangot, csak most így jött ki a szövegezés, na) egybe gyúró DVD. Azt hiszem itt az ideje egy kicsit nekem is korral haladni, meg kereskedő haverom most akart rámtukmálni, majdnem ingyen egy plazma tévét elfogadható 2 millió Forintos áron. Én meg nem tartok sehol. Bebattyogok a szobába és a jóságos Halász Jutka kazettákat a sarokba vágom. Irány az internet, vagy vicces nevén az "Elektronikus szupersztráda" fogom magam és jól körbenézek, hogy hol is tart a digitális technika, mert úgy tűnik én valahol elmaradtam.

Gyorsan meghackkelem az egyik bankot, közben berakom a Massive Attack Mezzanine című albumát akárcsak Neo a Mátrixban, (Dissolved Girl télleg ott van, de nagyon) átutalok a számlámra egy raklapnyi pénzt, megpróbálom elkerülni, hogy halálra ítéljenek, mint azt a kínai hacker fiút, körbenézek kicsit aztán bevásárlok. Irány a Mátrix! 
Mindenképpen mozizni akarok, bazi nagy képernyőt akarok, olyan hangerővel, hogy a tüdőm is remegjen a belsőmben. Pénz nem számít ez úgyis csak virtuális valóság. Na lássuk csak: a tuti műélvezethez kell egy plazma kijelző, egy DVD (egyáltalán, mit is az a DVD, ennek is utánanézünk) házimozi rendszer, aztán ha már itt tartunk kukkantsunk be abba is, hogy mit tud a szórakoztató elektronika. Elég sokat hallani MP3-ról.
 Tehát beleengedem a delejt a telefonvonalba, nyikorognak a 0-ák és az 1-esek a digitális vadászmező harcosai. Login name: Dude, Password:007. Kezdő lépésként: location: http://www.panasonic.hu. Egy szép áttekinthető homepage tárul elém, amiből megtudom, hogy van plazma kijelzőjük, rémképeim szerint olyan 2-4 millió Forint között mozognak ezek a csodás berendezések gyártótól függően. Képük tökéletesebb, mint a való világ látványa, és inkább festmény vastagságúak, mintsem monstrumok. Ilyen nekem kell! Úgyhogy location: http://www.sony.hu, meg Panaszkodik, meg Philips. A Philips is tud már mindent (http://www.philips.hu) sőt, ők még ki is rukkoltak ezzel a CD másoló berendezéssel. Naccerű! De úgy látom el fogok kalandozni, és ez így nem is megy igazán. Hát most mi alapján válasszak? Méret, ár vagy hogy megy-e a macskám színéhez? Ez egyszerűen képtelenség! Majd minden gyártónál ugyanaz a szórakoztató elektronikai termék-választék. A Samsung is hasonló cuccokkal van a piacon, és otthonuk nyitólapján arcomba harsogják az MP3 lejátszójukat is (http://www.samsung.hu) Kezdek elsüllyedni az információ tengerben. Valami megoldást kell találnom, gyorsan és hatékonyan. Cigarettára gyújtok. Utálok vásárolni.

"Amikor a helyzet kilátástalan a Szamurájnak akkor sem szabad kerülőutakon törni a fejét." - mondana valami hasonló most Forest Whitaker a Szellemkutyából. Mondjuk location: http://www.dvd.hu. És igen! Itt van minden amit tudni akarok! Elmosolyodom, majd lázas tekintettel belemászok a dolgok mélyébe. Tehát a DVD forradalmasítja a video piacot, kb. 1980 környékén merült fel egy új adattároló technológia kérdése. Ezt is megtudtam most már. Nincsenek elnyúló VHS szalagok, minden tökéletes, a hang és a zene több csatornán szól CD minőségben, egy DVD lemezen képesek több nyelven is tárolni a szinkront, feliratot, a képminőség pedig tökéletes, bla-bla-bla. Megtudtam azt is, hogy a DVD lemez kapacitása a CD lemez 25,4 szerese és 17,4 GB adat fér el rajta. Király! Tehát kb. 25-ször vehetném fel rá a Portishead Dummy című albumát. Maximálisan négy rétegen tárolhatók rajta az adatok a hagyományos CD-vel szemben. Ráadásul ez is írható PC-be építhető eszközökkel valamint a Pioneer új asztali kütyüjével, amit most dobtak piacra. Na ez egyre jobban hangzik. A lejátszók között van asztali és PC-be gyömöszölhető, és hogy jelenleg kb. 200 film szerezhető be a hazai piacon. Ilyenek, mint például a 8 MM amiben ugye együtt keressük az "ölős filmek" szekértőjét Nicolas Cage bácsival, a Halálos Fegyver 1. és... Hohó! 3600-szor nézhetem meg a Szemtől szemben zseniális 20 perces lövöldözős-kitörős jelenetét anélkül hogy elkopna a VHS szalag! A másfél óra tökéletes minőségű moziélmény 5000-7500 (plusz 450 postaköltség) Froncsiba fog kerülni. Hmm-hmm.
 

Akkor nézzük meg pontosan, hogy mely gyártók között válogathatok. Hirtelen masszírozni kezdem az egeret: click ball egérgomb, hardver, azon belül is: asztali lejátszók. (Mer' egy ilyen asztali megy a lakás design-hoz és a fikuszom is jobban néz ki mellette, mint egy zümmögő PC társaságában.) Van ugye Sony, Onkyo (félprofesszionális szórakoztató elektronikát csinálnak akárcsak a Marantz) Yamaha, Pioneer, Thomson, Denon, Panasonic, Philips, Sharp, stb a teljesség igénye nélkül. Jóformán mindenkinek van már DVD készüléke, valószínű, hogy azért mert tuti kaszálás mindenkinek. Az árak 130- és 300 000 HE (Helyi Egység) között mozognak, a tesztek alapján a legjobbnak a SONY DVP-S 725 D fantázianevű (végre értem miért R2D2 a neve a robotnak a Star Wars-ból, és miért nem Kis József háztartási robot) készülékét tartották. Asszem mos' má' mindent tudok. 

Nyomok egy reboot-ot, és főzök egy jó kávét magamnak. Néhány perc erejéig ügyetlenkedem egy kicsit a való világban és figyelem hogy fő le a sűrű serkentőszer. A barna lötty kortyolgatása közben azon gondolkodom, hogy vajon mire lehet még szüksége egy cyber-gyereknek. Mozizni most már tudok, meg a plazma kijelzőhöz adják a 800 hangfalat is, hogy letépje a fejem a hangerő. A DVD lemez-választékban találhatók koncertfilmek is úgyhogy némi zene is kerül az életembe. De mi van ha a virtuális kocogás közben akarok muzsikát hallgatni? Vagy ha csak egyszerűen nem bírom elviselni, hogy ne lógjon rajtam valami elektronikus zajgenerátor? Na nézzük ezt az MP3 mizériát. Ugye ez a jövő, mer' ugye: nincsenek mozgó alkatrészek, minimális méret, jó hangminőség (azért egy rendes audio CD lemeztől rosszabb, bár a különbség alig hallható és függ a tömörítés mértékétől is. Izmosabb tömörítés - gagyibb hangzás, gizda tömörítés - majdnem észre sem veszem a különbséget. Nem ugrál még kosarazás közben sem és nem kezd nyávogásbam, ha fogytán a power, másként: battery low, és még csak be sem gyűri a kilométeres szalagot! Egyetlen bajom van a dologgal, jelenleg a kis tárolókapacitású (ez is relatív ahogy fejlődik a technológia) memóriakártyák miatt, 30-60 perc közötti lehet egy memórialapka zenei anyaga. Az időtartam pedig a minőség rovására megy. Az MP3-ról röviden annyit érdemes tudni, hogy egy speciális tömörítési eljárással egy audio CD tartalmát közel tizedére lehet csökkenteni, így lesz belőle MP3. Azaz, egy üres CD lemezre, olyan 10-12 CD tartalmát lehet felzúzni, de eddig csak számítógép közbeiktatásával lehetett visszanyerni a féltve őrzött Zorán összest. Jelenleg a Samsung nyomul leginkább Yepp nevű kütyüjével, aztán ott van a Rio család a Diamond Multimedia-tól vagy a Thomson Lyra-ja, de az általam ismertek közül a legbabásabb design a Creativ cég Nomad II nevű lejátszóját jellemzi. Aki infomániában szenved a témával kapcsolatban, az kalapálja be a keresőbe: http://www.mpeg.org/mpeg/mp3.php vagy ha hazai pályán szeretne maradni, ajánlom mindenki figyelmébe a http://mp3.index.hu címet.

És még mennyi minden van, amit nem is néztem meg! Gyorsan leküldök egy  andaxint víz nélkül, mert az is időt vesz el tőlem, szóval aminek nem jártam utána pedig nyakunkon a számítógép, az elektronika kora, a digitális mizéria és most még aggódhatok ezért a nem installálódó Mars-szondáért is. Szegény nagyanyám a parabola antennát is csak esernyőnek hívta most mindezt hogy magyaráznám el neki? Moziba akarok menni! Könyörgöm, moziba! Sok szék között kavarni, a fél sort felállítani, anyázni, hogy jobb oldal, vagy bal oldal, mert az csak így az igazi, kukoricát gyömöszölni az arcomba a Sikoly alatt, küzdeni a jegyért a pénztárnál és érezni, hogy ott van körülöttem a jóságosan halláskárosító Didzsital Dolbi Szörráund... 
...vagy most vegyek egy házimozi rendszert?

-Dude-

oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19