Eyes Wide Shut - Tágra Zárt Szemek 1999

Ennek a filmnek a megtekintése egy nagyon érdekes szeánszra emlékeztet. Csak amikor lefutnak a reklámok, és megjelenik az első kép, akkor jössz rá, mibe is csöppentél. 
A helyzet merőben Agatha Chritie-s, emberek gyűlnek össze, hogy  egy halott ember üzenetét elolvassák, illetve megnézzék. Az üzenet pedig nem másról szól, mint a házasságokról, és párkapcsolatokról, és a főszerepben egy nagyon híres színészházaspár alakítja saját magát, szóval még azzal a "reménnyel" is kecsegtet, hogy bepillanthatunk abba, hogy hogyan csinálják a nagyok, miről maradunk le mi, hétköznapi emberek. Ismertek a film botrányvonatkozásai is, hogy Nicole Kidman és Tom Cruise a Star Magazin szerint külön leckéket vettek szexből, hogy ezt a filmet elkészíthessék, szóval, mindezeket egybevéve tényleg tágra nyitott szemekkel bámulunk a vászonra, hogy akkor most mi lesz a nagy kinyilatkoztatás. 
Mr. Harford
És elkezdődik a film, és máris a "Cruise házaspár" fürdőszobájában vagyunk. Partira készülnek, és tényleg azt hisszük, hogy valamibe belepillanthatunk, és azt is hisszük, hogy ez valami miatt jó nekünk, vagy legalább is tudunk majd mit kezdeni a szuperházaspár életéről kapott belső képpel. 
Aztán elmennek a partira, és ott egy pillanatra elválnak, amíg Tom elugrik kezet mosni. Kábé idáig tartott a film, amire befizettünk. Itt elkezdődik egy másik. Nicole felkap egy pezsgőspoharat, és azt a pár percet, amit a férje nélkül tölt olyan eredményesen használja ki italozás terén, hogy egy a partin lézengő bő középkorú fickónak, aki nagyon nyálas, (és sajnos magyar származású), máris alkalma nyílik megszólítani az egyik asztalt támogató Nicole-t. Perceken belül pedig már úgy táncolnak, mintha szeretkeznének. Nicole-nak még kábé annyi szerepe van, hogy elmeséli Tom-nak az egyik álmát, amiben lefeküdt egy idegen férfival, egy tengerésszel, aztán kész is volnánk. 
Itt egy harmadik film kezdődik, amely már szigorúan Tom Cruise-ról szól. Tom, alias Dr. William Harford valahogy elhatározza, hogy mindenáron megcsalja a feleségét, illetve legalább is nagyon fáj neki Nicole (Alice Harford) álma.  Rögtön találkozik is egy prostituálttal, akivel végül csak azért nem fekszik le, mert Nicole rácsörög a mobilján, hogy mi van már. Aztán, hazafelé beugrik egy bárba, ahol az egyik régnemlátott haverja zongorázik, és beül egy italra. A barátját sürgősen házhoz hívják, zongorázni, Tom is szeretne vele menni, de a barátja elmondja, hogy ez egy nagyon titkos és súlyos hely, nem fogadnak idegeneket. De Dr. Harford mégis oda akar menni. Ebből lesz a bonyodalom. 
Mr. Harford milliomos ismerőse
Ja, és ebből jön létre a film fokozott szexuális tartalma, ugyanis ez a hely egy orgia. 
hosszan elidőzünk az orgia részletein, amelyek kétség kívül nem gyerekeknek valóak, de a felnőttek, ha ilyesmire vágynak, simán leakaszthatnak egy videókazit valamely téka felső polcáról, és a maga nemében biztos még "érdekesebb" is lesz.
 
 
 
 INTERCOM 


Mrs. Harford
Egy álarcos nő figyelmeztetni próbálja, hogy le kell kopnia, mert ha felfedezik, hogy betolakodó, akkor az életével fizethet. Tom mégis marad, (persze, mint szemlélődő), és fel is fedezik, és már éppen meg akarják rajta torolni a bűntényt, amikor ez az álarcos nő azt mondja, hogy magára vállalja. 
Már csak az a kérdés, hogy kicsoda ez az álarcos nő, és hogy mi történt vele azután, hogy olyan teátrálisan magára vállalta a dolgot, és ez már megintcsak egy Agatha Christie cselekmény. Összesen öt darab nőszemély jöhet szóba, akikkel Dr. Harford a film alatt beszélgetett. Az egyik a prostituált nő, aztán a jelmezkölcsönzős ember kiskorú és szexuálisan veszélyeztetett lánya, akit a Bambanő -ből ismert szépséges Leelee Sobieski alakított a két darab rövid jelenetben. Volt még a partin két modell csaj, akikkel Tom Cruise karöltve tett meg vagy tizenöt métert, és volt még egy nő, aki rosszul lett kábítószer túladagolás miatt, a parti gazdájának (Sidney Pollack) a szobájában. Rajtuk kívül már csak egy a filmben nem bemutatott személy lehet. Adva van tehát egy ilyen rejtély, és ez minden. A film végén Tom Cruise és Nicole Kidman egy áruházban vásárolnak karácsony ajándékot a gyermekeknek, és eközben beszélik meg, hogy mi legyen a házasságuk sorsa, most, hogy Nicole tudja, Tom mit tett, miben vett részt, és hogy Tom továbbra is fejben tartja, hogy Nicole mit álmodott. 
Mr. Harford zenész barátja
A filmről napokkal később már csak az jut az ember eszébe, hogy a kábé öt darab hangból álló, direkt idegesítő zongora-zene mennyire fájt, és hogy a prostituált nőről biztosan azért derült ki, hogy HIV fertőzött, hogy a nézőket meggyőzze a film, nem szabad flörtölni, mert nem éri meg. És mindezt tette egy olyan film, amiről 100 méterről is lerí, hogy azért jött létre, hogy egy orgiajelenetet színrevigyen. 
Stanley Kubrick
A házasságokról szóló legmélyebb filmek között továbbra is a 69-es Les Choses de la vie (Az Élet Dolgai) alapján készült 94-es Intersection, (Vágyak Vonzásában), vagy az Andy Garcia és Meg Ryan féle When a Man Loves a Woman, (szintén 94-ből) vannak a csúcson. De a Tágra Zárt Szemeknél még egy egyszerű Culombo epizód is bármikor többet mond a házasságról, ha belegondolunk. Házasságos filmekből egyébként azért nincs olyan sok, mert a legtöbb filmben a házasság a végkifejlet, és nem az elejétől fogva adott állapot, ha pedig egy filmben valakinek az elejétől van férje-felesége, akkor leggyakrabban a házas felek egyike mellékszereplő, vagy esetleg a filmen belül kevésbé érintett dolog a házasság, mert mondjuk akciófilm, mint a Die Hard. 
-lyl-
oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19