A Lé Meg A Lola - Lola Rennt 1998

Lola rohan. Le a lépcsőn, végig az utcán, keresztül az autók előtt, át a hídon - és a néző csak tátott szájjal lesi, hogy hogyan bírja ez a piros hajú lány szusszal. De hát Lola inkább tizenkilenc, mint huszonegy, sportos és fontos ügyben szalad. Életbevágóan fontos. A barátja, Manni életébe kerülhet, ha nem szerez húsz perc alatt százezer márkát!

Az is lehet, hogy Lola hozzá van szokva a futáshoz, mert nem erős oldala a pontosság. Legutóbb is elkésett a randevúról Mannival, és így a kezdő maffiózó fiatalember kénytelen volt egyedül, tömegközlekedési eszközökkel útnak indulni - kezében egy szatyor pénzzel, amit rettegett főnökének kellett volna eljuttatnia. A metrón azonban megijedt két rendőrtől és a szatyrot, százezer márkával együtt, egy hajléktalan férfi mellett hagyva elmenekült. Kétségbeesésében, öngyilkosságot vagy rablótámadást fontolgatva hívja fel Lolát, aki bár még maga sem tudja mit fog csinálni, ráveszi Mannit, hogy húsz percet várjon rá és addig ne tegyen semmit.

Míg a telefon kagylója lassításban visszaesik a helyére, Lola előtt képek villannak fel: ismerősei közül kitől lehetne ezt a nem kis összeget megszerezni. Végül apja mellett dönt. Elindul a visszaszámlálás és a történet. Lola rohan. Ebben a filmben nem a sztori a lényeg, nem is lehet az, mert az elbeszélés módja eleve kizárja a történet lekerekítését, bezárását. Egy olyan újszerű és meglepő koncepcióval találjuk szembe magunkat, ami a történetmondás alapvető szabályait hágja át. Ha a történet mindig újra kezdhető, ha minden lehetséges verzió kipróbálható, és még az emberi élet határai sem érvényesek, akkor a történetet nem lehet többé komolyan venni. Akkor az játék, amelynek lényege a cselekvés maga.

Tom Tykwer rendező radikális elbeszélői stratégiája megszünteti azt a hagyományos egyezséget, hogy a film fiktív valóságát realitásként fogadjuk el. Ez önmagában nem új, ilyenek a börleszkfilmek. Senkinek nem jut eszébe valósághűséget számonkérni akár Chaplin akár Leslie Nielsen hülyéskedésén. De legalább a filmen belül szokott lenni valamilyen érvényes realitás. Tykwer továbbmegy, felbontja az elbeszélés lineáris vonalát, műfajokat kever és nem valamit parodizál, hanem maga a film válik játékká. Animációs betétek, klipszerű összeállítások, megosztott kép, pörgő ritmus és dübörgő zene - és húsz percnyi cselekmény három változata. Ez a XX. század végi komputerjátékok világa, ahol a virtuális valóság megismételhető, megváltoztatható, tetszés szerint újraindítható. Vagy az emberi fantáziáé, amikor lehetőségeket latolgat.

Nem egy hagyományos értelemben vett történetet látunk, hanem lehetséges történetek sorozatát. Nem csak Lola és Manni sorsa alakul mindig másképp, hanem a mellékszereplőké is, akiknek félperces klippek vetítik előre (?) a jövendő életét. Az idő, éppúgy mint a valóság relatívvá válik. Lola másodpercekért küzd, ugyanakkor belepislantunk a jövőbe. Tykwer a véresen komoly élet és a felelőtlen játék keverékét borítja ránk - aztán most találjuk ki, hogy miről is szól ez az egész.

A börleszknek, a paródiának mindig van egy tárgya, amit karikíroz, amit nevetségessé tesz. A "Lola Rennt"-en is nevetünk, de inkább a váratlan fordulatokon, az ismétlődéseken, a helyzetkomikumokon. A nevetés a játék kísérője. Ugyanakkor a játék elemei véresen komolyak. Életről és halálról, családról, szeretetről van szó. És arról, mennyiben határozhatja meg valaki a saját életét. Lola hisz abban, hogy minden helyzetet meg tud oldani, mindig talál megoldást - sőt, ha nem tetszik neki a végeredmény, újrakezdheti a futamot.

Ugyanakkor a "Lola Rennt" nem fejlődésről, bölcsességről és tapasztalatokról szól. A szereplők nem viszik tovább megszerzett ismereteiket a következő epizódba, illetve verzióba. Az is kétséges, hogy mennyire irányíthatják sorsukat. Bár Lola a rázós helyzetekben előszeretettel hallatja üvegrepesztő sikolyát - és ez néha talán használ is - inkább a véletlen és a vakszerencse határozza meg sikerét és/vagy kudarcát. A legjobb megoldásra akkor lel rá, amikor behunyt szemmel, céltalanul rohan az utcán. A véletlen egy filmben persze a rendezőt (írót - aki esetünkben ugyanaz) jelenti, és Tykwer élvezettel mozgatja szereplőit, játszik műfajokkal, sorsokkal és filmekkel. A mai divatnak megfelelően megvannak a filmes utalások is: Schlöndorff "Bádogdobjában" a főhős szintén nem akarja elfogadni a valóságot és sikít, ha nagyon akar valamit, az áruházi rablás pedig a "Ponyvaregény" gengszterpárocskáját, Lola vörösre festett haja, az Ötödik Elem Milla Jovovich-ának narancsszínű haját, (Leeloo-nak is megmentői szerepe volt), és maga a történet pedig az Idétlen Időkig c. remekbeszabott vígjátékot juttatja eszünkbe. Az Idétlen Időkig, (The Groundhog Day) arról szól, hogy a tévé-időjós leutazik egy kisvárosba, hogy onnan közvetítse a mormota napját, hogy előbújik-e a kicsi állat, vagy nem, mert Amerikában a mormota az, ami nálunk a medve, aki megijedhet az árnyékától, és akkor hosszú lesz a tél. Bill Murray, az időjós, annyira cinikus és rosszfej, amennyire csak lehet valaki, Andie MacDowell, a kis forgatócsoport producere pedig annyira szende, hogy az már aranyos. Bill Murray a következő nap arra ébred, hogy megint ugyanaz a nap van, mint tegnap, és rájön, hogy erről csak ő tud, és senki más. Bill Murray egy idő után már kívülről tudja a napját, és unja. Azt viszont nem unja, hogy amit előző nap megtudott Andie MacDowell-ről, azt következő nap hasznosíthatja. Andie szereti a zenét, Bill Murray pedig (minden nap) beiratkozik zongoratanárnőhöz, és egyre jobban fejlődik, hogy csak egy példát említsünk. Bill Murray bevallottan arra gyúr, (és mivel egyetlen egy nap foglya, nincs is más esélye), hogy a megközelíthetetlen Andie-t egy nap alatt vegye le a lábáról annyira, hogy végre lefeküdjenek egymással. Közben Bill Murray egyre jobb fej lesz, és egyébként is nagyon remek vígjáték, egyike a legjobbaknak. A Lé Meg A Lola elsősorban ennek a filmnek a leszármazottja. A klasszikus amerikai történet itt az európai kísérletező filmes látásmódjával keveredik, és a Lé Meg A Lola szinte olyan, mint egy 81 perces Roarsch, és hiába jobb a Roarsch, vagy az Idétlen Időkig, azért örülünk neki, és jól érezzük magunkat, amikor a moziból kijövünk. A film tele van steadycam felvételekkel, és ráadásul nagyon is ügyes felvételek ezek, és általában egészen pompásan van fényképezve.

A látásmód és a történet tökéletes összhangban vannak, a versenyfutás és a bűnügyi motívumok jól illenek a játékos, lehetőségeket felvonultató koncepcióhoz, amibe beleférnek komoly gondolatok is. De csak villanásnyi időre, háttérként, mint Lola családjának felbomlása. Hosszabb elmélkedések, mint a két epizód, ahol Lola és Manni a szerelemről és a felejtésről beszélgetnek - bár lazán kapcsolható a cselekményhez - idegenek maradnak a film egészétől, a saját maga által diktált tempótól.

A "Lola Rennt" remek szórakozás azoknak, akik szeretik a mai pörgős filmeket, a humort és az izgalmat és nyitottak egy szokatlan látásmód elfogadására. Azután ha végig izgulták - nevették Lola és Manni történetét elgondolkodhatnak azon, hogy mi is lenne, ha tényleg újrakezdhetnénk néha az életet. Hiszen az emberi fantázia is úgy működik, mint Tykwer filmje: lehetséges forgatókönyvek peregnek le (lelki) szemeink előtt ...

-zita-