Portugál

Vannak olyan filmek, melyek eredetileg színdarab formájában láttak világot, és a fura az, hogy szinte mindig érezni is rajtuk, hogy színdarabból lettek átírva filmvászonra.
A színdarabokból lett filmek jellemzői között élen jár, hogy kevés szereplő van bennük, másrészt a cselekményük is eléggé szigorú tud lenni, kevés fűszerrel, kevés mellékszállal, kevés autós üldözéssel, illetve általában kevés filmes akcióval, (futás, kerítésen átmászás, mentőautó szirénázás, hogy csak a legelemibbeket említsük).

A színdarabból készült filmek jellemzően koncentrált történetek, mint például a Szerelem Hálójában, Bronxi Mese, és jellemzően vannak bennük nagy változások, amiket a darabtól örököltek (ugyanis a felvonások között komoly változások szoktak lenni). Könnyű felismerni egy darabról, hogy megfilmesíthető-e vagy sem, mindenesetre az amerikaiaknak sokkal nagyobb választékból dolgozhatnak, hiszen odaát divat a Sztanyiszlavszkíj módszer, vagyis, hogy úgy mozognak a színpadon, mint az életben, ami eleve fontos a megfilmesítéshez. Sztanyiszlavszkíj nagy újító volt, neki köszönhetjük, hogy a színház mint olyan gyakorlatilag kicsit kihalt, ugyanakkor e halál utáni életét is neki köszönheti a színház.

Hazánkban nemcsak a színházban, de a filmekben, szappanoperákban is az anti-Sztanyiszlavkszkíj módszer dívik leginkább, a színész nem azt mutatja meg élesben, hogy mi történik a karakterével, hanem "csak" eljátssza azt. Eredményként pedig azt kapjuk, hogy minden csak emlékeztet minket arra, ami az életben történni szokott, vagy nem szokott, de megtörténhetne esetleg.

A Portugál szemmel láthatóan egy színdarabból készült, és kategóriáján belül is leginkább a Presszó c. Sas Tamás "filmre" emlékeztet. Amikor elkezdődik, vagy 2-3 percig csodálhatunk egy tántorgó részeget, aki persze nem filmesen részeg, hanem színpadiasan, és amikor az első vágás végre megtörténik, akkor is csak a pultig jut el a berendezett kocsmabelsőben, utána pedig visszatér az asztalához. Egyből arra gondol a néző, hogy a Presszó paródiáját látja, aminek biztos az a címe, hogy "A Kocsma". Isznak, isznak, isznak, és eközben újabb karaktereket vonultat fel a film, akik bekapcsolódnak az ivászatba, persze komoly szerepük, illetve funkciójuk nincs a történet szempontjából, leszámítva a kép színesítését.

Aztán, bla-bla-bla, és megjelenik egy fiatal városi srác, ami komoly feltűnést kelt, mivel ez egy eldugott, isten háta mögötti falu akar lenni, háromszázas lélekszámmal. A pesti srác egyből a figyelem középpontjába kerül, és a bő félóra alatt szerzett laza információkból (egy klasszikus darabban azt bevezetni, hogy van egy kocsmáros, egy lánya, meg egy kérő, aki nem jó fej, max. 8 percbe kerül), már kiderült, hogy ki kivel van, és hogy például Retek (egy ex-rendőr) be van indulva a Masni nevű kocsmáros lányra, és az apja habozik bár, de hajlana a dologra, (csak nyilván félti a fele királyságát).
Szóval megjelenik ez a pesti srác, és felkavarja a vizet, sőt Masnit is, mert totál beindulnak egymásra.

Van is itt valami eléggé kezdetleges filmtrükk, ami talán azt kívánta volna hangsúlyozni, hogy első látásra begerjedtek egymásra.

Ekkor elkezdenek kialakulni a dolgok, bejönnek különféle külső helyszínek, amiket pl. Masni és Bece románca tesz lehetővé. Néha el is felejtjük, hogy színdarabot nézünk, de persze csak percekre, mert akkora erőltetett gesztusok (ordítozások, mesterséges artikulálások) zökkentenek ki minket, hogy csak nézünk, és lehet, hogy ez színpadon működik, vagy megszokott, de a vásznon sok, illetve kevés.
Szóval van egy helyi lány, és egy vendég, akiről egy jobb színdarabban simán feltételezhetnénk, hogy a végére megeszik. A fiú, Bece szerepében Nagy Viktor egyébként sokáig egész jó alakítást nyújt, csak a vége felé kezd el erőltetet arckifejezéseket és artikulációt alkalmazni, (reméljük, hogy még egy-két év, és kimegy a divatból, hogy a filmekben is úgy beszéljenek a színészek, mint a színpadon). Pelsőczi Réka viszont, mint Masni végig egészen természetes formában adja elő magát, ami nagyon jót tesz a filmnek, illetve darabnak, sőt, azt is mondhatnánk, hogy ő viszi el az egészet. Ésd ha már itt tartunk, dicséret illeti az apa szerepében Csuja Imrét is, akit a színészi beszédtechnika vírusa nem fertőzött meg. A fiút, Becét persze senki nem akarja megenni, ő pedig egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki kicsit is fél valakitől, de közben megjelenik a felesége, mégpedig Ónodi Eszter előadásában. Ónodi Eszter is profi, ráadásul egyik kedvenc színésznőnk, de sajnos, neki is le kell rónia a tiszteletadást a színház műfaja előtt, és vagy fél percen keresztül úgy kell ordítania, hogy kidagadnak az erek az arcán, csak azt nem tudjuk, hogy mért, (színpadon az ordítozást az unalmasabb előadások felpezsdítésére szokás alkalmazni, egy amolyan "kérjük a jegyeket", "reméljük, senki nem alszik" meggondolásból).
A film, illetve színdarab legnagyobb hibája egyébként pont Ónodi Eszter, mint feleség megérkezésével köszönt be, illetve lát napvilágot. Gazdag és csinos lányt alakít, aki veszekszik és kérlel, hogy a férje, Bece menjen vissza hozzá, és hiába próbál meg az író, Egressy Zoltán átlátszó módon korrigálni azzal, hogy a feleség ilyet szól, hogy nem is tudom, "miért nem járok mással, amióta veled vagyok, senkivel sem vagyok", akkor is kilóg a lóláb, az intellektuális macho lóláb, miszerint ..

Miszerint van a csávó, aki folyton csak esszéket ír, és azokat senki más nem olvassa, csak a feleség, és ez a csávó mint Thelma és Louise elkezdi letépni magáról a "rabláncait", és úgy dönt, hogy lekopik otthonról, a feleségétől, és elmegy Portugáliába, és nem hiszi, hogy valamivel is tartozna a nőnek, és nem érti, hogy az mit akar tőle. Ez az intellektuális macho lóláb még a 80-as évekből származik minálunk, amikor minden intellektuális fej zseniként gondolt magára, és háziasszonyként, múzsaként anyaként és bulizós kiscsajként a barátnőjére. Remek paródiát láthatunk az ebből az időből származó Kutya Éji dalában, ahol egy csaj szerelmével üldözi a punk-zenész csillagászt, hogy "Attila, hu-uuú", aki négykézlábra állítja, és befekteti egy gödörbe. Ezzel együtt kultúránkban tisztelik a csajokat, és küzdenek értük, és amikor végre megszerezték, kiérdemelték a barátságukat, élvezik és alkalmazzák az együttlét kínálta lehetőségeket a hétköznapok és az élet egésze terén. Ilyen Bece magatartást csak súlyos identitásproblémával küzdő fejek engednek meg maguknak, na nem mintha megengedhetnék, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy egy darab főszereplőjét ruházzák fel ilyen tulajdonságokkal.

Innentől kezdve a darab el is kezd pályát változtatni, és elindul szépen a vígjáték irányába, több, kevesebb sikerrel. Végül pedig a nagy Masni románccal kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy Bece ugye el akarja venni a lányt, és vele akar Portugáliába menni, és nem áruljuk el, hogy igen, vagy nem, hogy legalább ennyi izgulnivaló maradjon. Portugália egyébként úgy csúszik be a képbe, mint egy egzotikus hely, ahol nagyon jó lenni, mert pl. van nagy tenger, sőt egy egész óceán, amit a film elején és végén egy nem is rossz betétdalocska szó szerint az eszünkbe vés. A helyi kocsmában direkt erőltetik a set designerek, hogy légypapírokat lássunk, mint az egy hülye helyen való leragadás allegóriáját, amin csak mosolyogni tudunk, mert megintcsak a 80-as évek un. "elvágyódásával" találkozunk, hiszen akkoriban minden filmben (Megáll az Idő, Eszkimó Asszony Fázik, Kutya Éji Dala) elutaztak külföldre, mint ahogy az amerikai filmhősök mindig Mexikó felé tartanak, de akkor ennek oka volt, pl. a vasfüggöny, amíg ma ugyanilyen okként leginkább az szerepelhetne, hogy valaki ott talál egy remek melót.

Nem kell azonban nagyon megijedni, vannak ennek az amúgy nagyon uncsi filmnek határozottan szellemes részletei is, tehát ha jól csináljuk, pártucat nevetést simán kikaphatunk magunknak, és egy pár jó "megoldást is", mint pl. ahogy a veszekedő Ónodi Eszter lendületből odapattan egy asztalhoz és lekezdi enni a Sátán nevű figura kajáját.