nyomtatóbarát verzió






















 

Kellemes Karácsonyt (3)
A piacvezető USA Karácsony

A karácsony, ahogyan mi azt ismerjük, a nyugat civilizáció terméke, de ezen belül is leginkább a Második Világháború utáni USA fejlesztése. Kezdődik az egész ott, hogy a Mikulás arcát a Coca-Cola Company formálta meg véglegesre, és piros-fehérre. Ehhez hozzájön az ötvenes évek konjunktúrája, és az ehhez kapcsolódó komfort-forradalom, amik egy pompás, csillogó-villogó, hiper-turbó karácsonyt adtak ki eredményül. A keleti blokk, és a világ jóformán összes országa azt nézte a karácsonyi híradókban, ahogyan a jólétet élvező amerikaiak dőzsölnek, és így a karácsony meg a luxus, ha addig nem tették volna, végképp összekapcsolódtak. Az USA karácsony pedig gyakorlatilag piacvezető lett, a minta, amit a legtöbb helyen másolnak. Persze vannak helyek, mint Ausztrália, vagy Kalifornia, ahol a karácsony már csak az éghajlat miatt is teljesen mást jelent, és persze vannak vallások, mint a zsidó vallás, vagy a buddhizmus, melyek simán kivonják magukat a nyugati trend alól.
Izraelben a december másképp alakul, mint mifelénk. Ez ott kezdődik, hogy például Izraelben nincs is karácsony. Ennek megfelelően nem aprítanak karácsonyfákat a fenyőerdőkből, amiről azonban belátható időn belül reméljük, mi, hízásra hajlamos, luxust hajszoló nyugati fejek is le fogunk szokni.
Nincs tehát karácsony, és nincs hatalmas vásárlási láz, nincsenek a nálunk megszokott dekorációk és kari fények mindenfelé, van azonban egy decemberi ünnep, a chanuka (ejtsd: hanuka), amit a felületesen úgy szoktak tekinteni, mint ami karácsony helyett van, ami persze butaság.
A chanuka a nyugati naptár szerint általában december 22-én szokott kezdődni, és nyolc napig tart. A kilenc ágú chanuka gyertyatartó közismert szimbólum, noha egyáltalán nem kötelező, hogy ilyen alakú legyen. Gyerekek is gyárthatnak saját tervezésű chanuka gyertyatartókat, szinte bármilyen anyag és forma megengedett. Ami azonban nagyon fontos, az az, amit még a chanuka gyertyák dobozára is nagy betűkkel ráírnak, hogy a gyertyákat, miután meggyújtották, nem szabad megérinteni, elfújni, stb, egyszerűen hagyni kell, hogy égjen. Van egy fő gyertya, és nyolc darab mellékgyertya. Az első napon a főgyertyát plusz egy mellék gyertyát kell meggyújtani, a második nap a főgyertyát, plusz két mellékgyertyát, és így tovább. A chanuka onnan ered, hogy a bibliai időkben egyszer a görögök megszállták Palesztínia földjét, és a szent templomot is körülvették, és az a veszély fenyegetett, hogy az örök mécses ki fog fogyni. Találtak egy vázában olajat, ami ránézésre nem túl sokáig tartott volna ki, de csodával határos módon kerek nyolc napig bírta, és így a helyzet megoldódott. Nos, ennek emlékére történik a chanuka. A nyolc napos ünnep alatt persze nyitva vannak a boltok, és csak a nagy állami cégek engedik szabadságra egyöntetűen a dolgozóiakat, mint például a vízművek, a kisebb cégeknél mindenki szabadon dönti el, hogy mikor hány napot vesz ki. Az ajándékozás is benne van a chanukában, a gyerekek un. chanuka-pénzt kapnak, például a nagyszülőktől. A keresztény karácsonyhoz hasonlóan a chanuka "is" körkörös családlátogatással jár, amit közös chanuka gyertya gyújtás kísér. A karácsonyhoz leginkább hasonlítható zsidó ünnep azonban nem a chanuka, hanem a húsvét, ami az ismert időpontban áprilisban esedékes. .

Mongóliában mint buddhista országban sem létezik karácsony. A december 24, 25, mintha meg sem történnének, sima hétköznapok. De, hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, újévkor előkerülnek a karácsonyfák. A karácsonyfák a szocializmusban, és ilyenformán az Szovjetunió pici szomszédjaiként eltöltött 70 év kulturális keveredése eredményeként kerültek be a képbe. Ez az újév, a karácsonyfákkal együtt sem hasonlít a nyugati karácsonyhoz, ez az ünnep elsősorban a bulizásról szól, vagyis szilveszter, plusz karácsonyfa, illetve szilveszterfa, illetve újévfa. Ez az újévi bulizás, ahhoz képest, hogy Ulánbátor összesen 50 ezret számlál az összesen 2 millió mongol lélekből, meglehetősen jól szokott sikerülni, ahogyan ezt címlapfotó modellünktől, Tula-tól ezt megtudtuk.
Ez az újév azonban nem az igazi újév, hiszen a buddhisták sem pont a nyugati naptárat használják, így létezik egy igazi újév Mongóliában, február 17-én, amely azonban, hogy a kör bezáruljon, a legjobban emlékeztet a nyugati karácsonyra. Speckó kajákkal, és ajándékokkal, az ajándékon elsősorban egyszerűen pénzt kell érteni, amit, ha tehetné, az egész nyugati civilizáció nyilván helytelenítene, hiszen ha az emberek pénzt adnak egymásnak, ki fog vásárlási lázban égni?

Az amerikaiaknak a pulykáról nem a karácsony jut az eszükbe, hanem a hálaadás. A piacvezető USA karácsony már november közepén elkezdődik, a Hálaadással, amit másként "a pulyka napjának" neveznek. A következő komoly fokozat a karácsony előtti munkahelyi partik időszaka, olyan 12-e és 20-a között. Ez az ünnepség az, amibe Bruce Willis csöppen bele a klasszikus Die Hard 1. elején. A Die Hard egész jól ábrázol egy ilyen partit, mert ez tényleg a kihágások napja, általában ilyenkor fekszenek le egymással, mégpedig a leglehetetlenebb helyeken és módon olyan emberek (munkatársak), akiknek nem kellene. A parti-időszak lezárultával pedig elérkezünk egy másik filmhez, a Hull A Pelyhes-hez. A Hull A Pelyhes egy nagyon idétlen film, elég nehéz végigszenvedni, Schwarzenegger megpróbálja beszerezni az idén divatos játékot a gyerekének, a turbóment. Ennek érdekében a gyilkosságon kívül szinte mindent el kell követnie, mi pedig csodálkozva nézzük a másfélórás akadályversenyt, illetve tortúrát. Ennél a filmnél csak az a tény idegesítőbb, hogy lényegét tekintve a karácsony nagyon is találó ábrázolásának tekinthető ez a film, nagyon emlékeztet arra, amin a családos férfiak keresztülmennek.
A bevásárló centrumok 24-én este 10-ig, vagy még tovább is nyitva tartanak, a férfiak és aktív nők pedig munka után még "beugranak" egyet vásárolni. A 24-ei este fordulópontot jelent, itt válik ketté az angol és az amerikai karácsony. Az angolok vacsoráznak egy jót, kiosztják az ajándékokat, majd elmennek templomba, amit sokáig tartó mulatozás követhet. Az amerikaiak ehhez képest mindent a következő reggelbe sűrítenek bele. Náluk az ajándékosztás ébredéskor, 6:30, és 7:30 között (ahol kicsik a gyerekek, ott 6:30-kor) zajlik. Megkeresik a fa alatt a nekik szóló ajeszokat, majd az egésznek max. 8:30-ra vége. Ezután jön templom, amit szabadfoglalkozás követ, ebédig, ami valószínűleg pulyka lesz. A szabadfoglalkozás általában passzív tévénézést jelent, vagy jó esetben cimborákkal való iddogálást, a gyerekek és fiatalkorúak számára pedig a szomszéd kölykökkel való randalírozást.
26.-a reggelén az USA-ban nincsenek zárva a boltok. Tulajdonképpen az összes bolt nyitva van, sőt, már kora reggel jókora sor áll előttük, és alapvetően ez az év legnagyobb forgalmú napja. Egyrészt ilyenkor cserélik vissza a nem megfelelő méretű, vagy duplán kapott, vagy haszontalannak ítélt ajándékokat, másrészt pedig ilyenkor kezdődik a szezon utáni leárazás, illetve év végi kiárusítás, amire az amerikaiak abszolút vevők.

Akárhogyan is nézzük, a karácsony olyan, mint valami pozitív, fényt árasztó "napfogyatkozás", ami jóformán a föld teljes felszínén végigsöpör. Amerre halad, boldog vagy esetleg kevésbé boldog, jóllakott vagy esetleg kevésbé jóllakott gyerekeket és felnőtteket, vidám vagy esetleg kevésbé vidám fiatalokat hagy maga mögött. A végeredmény, illetve az, hogy ki hogyan éli meg, egészen széles skála mentén variálódhat, de akiken "keresztül megy", azok úgy érezhetik, hogy valamivel gazdagabbak lettek, mert a karácsony fura módon egy olyan ünnep, ami nem csupán elszívja az emberek energiáját, hanem fel is tölti őket, és a mérleg végül mindig pozitív.
Kellemes karácsonyt kívánunk!


oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20