Ez a szám a változatosság
kedvéért egy szexi csajról szól, akinek nagyon szexi rúzs van a száján,
izzó piros, cseresznye színű. Shirley Manson énekesnő ehhez képest a 2000-res
éveknek sokkal jobban megfelelő make-up-ot visel ezúttal zéró-szőke frizurájához.
A zene nem az igazi, mármint ha ahhoz a Garbage-hoz viszonyítjuk (Stupid
Girl, Push It), amelyiket annyira kedvelünk. A videó koncepciója határozottan
agyas, arról van szó, hogy van 3 darab különböző nézet. Az egyik színes,
és ott a zenekart látjuk zenélni, mindenkinek megvan mindene. Van egy
másik nézet, amelyben látszanak a fejek, meg mindenki, de minden fekete-fehér,
és virtuális, mert ez a nézet csak a teremben lévő monitorokon jelenik
meg. A harmadik nézet maga a realitás akar lenni, amiben az a fura, hogy
az együttes tagjai láthatatlanok, pont úgy, mint Chevy Chase abban a láthatatlanos
filmjében, amit annyira nem kedvelünk. Úgy tűnik, az egész Beautiful Garbage
egy illúzió, melyet a különböző készülékek állítanak elő számiunkra. Persze,
az ember nem agyal ennyit, amikor nézi, egyrészt mert nincs kedve, másrészt
mert Shirley Manson annyit simogatja a mikrofon-rudat, hogy a hülyének
is eltereli a figyelmét. Mindennek a tetejébe még egy vetkőző show-t is
előad, persze pont a láthatatlan énjével, de senki nem is vár mást. A
klip végén pedig egy kihagyhatatlan Garbage-os (illetve Shirley Mansonos
poén), a láthatatlan énje ráül a wc-re és pisilni kezd.
Mary
J. Blige
Family
Affairs
No
More Drama
Ez
a klip nem arról híres, hogy mennyire jó, hanem arról, hogy menyire jó
zene. Az elmúlt hetek egyik legjobb hallgatnivalója egy egyszerű party
helyszínén játszódik. Látjuk Mary J.-t fekete és nem fekete cuccban táncolni,
úgy tűnik, minden különösebb jelentőség nélkül. Dr. Dre is a helyszínen
van, ami külön hangsúlyt ad a "No More Drama" mozgalomnak. A
cél a békés bulizás dráma nélkül, táncolj, ne drámázz, próbáljátok meg
szeretni egymást. Úgy tűnik, kábé ennyi az üzenet, amit persze nem akarunk
lebecsülni. Az egész klipből Mary J. fekete szerkója marad meg leginkább,
bizonyára az idióta paróka miatt. Azon felül, hogy semmi különös, egy
pozitív dolgot mindenkép el lehet mondani róla, és ez az, hogy a klip
nem volt tele a hip-hop-ot uraló fenékrázós nő-hegyekkel. Felüdülés, de
mindegy, mert ezesetben csak a zene a lényeg.
Jennifer
Lopez feat. Ja Rule
I'm
Real (remix)
J.
Lo
Léteznek
nagyon kifinomult büntetési formák, és az is elmondható, hogy előbb-utóbb
mindenki megkapja a magáét. Nálunk az a helyzet, hogy egy jó ideje már
konkrétan elegünk van J. Lo művészetéből. Nyilván ez vonta ránk az istenek
haragját, amely harag végül a következő büntetést szabta ki szegény fejünkre:
szeretnünk kell ezt a számot, mégpedig nagyon. Eszes, fifikás, sőt bölcs
döntés, csak gratulálni tudunk magunknak ehhez a büntetéshez. Eléggé furcsa
volt, amikor egyikünk először nyomta be hangosan ezt a számot: "hú,
ez jó!". Aztán kicsi szünet, "ja, ez a Lopez nő?". Utána
pedig egy nagyobb szünet, "akkor is, elég jó ..".
Lényeg, hogy ez nem az
eredeti verzió (melynek a klipjében motoron érkezik), ez a Ja Rule féle
remix. Nagyon jól sikerült, rá sem ismerni az eredetire. Magában a klipben
Jennifer Lopez abszolút hiphop környezetben mozog, és haverja, Ja Rule
mindenütt ott van vele. Először a kert kapuban, amikor érte jön, kosárlabdával,
gyalog. Aztán leugranak kosarazni, ekkor jön be Lopez rózsaszín szerkója.
Később pedig elugranak táncolni, ekkor viseli a szalmakalapot. Az egész
alatt még plusz ott van egy belső felvétel, amelyben Lopez énekel, plusz
van még jó pár hiphop életkép, amik nagyon jól néznek ki, békés, nyári
hangulatot árasztanak, kedvencünk a hintázós, nyalókázós gyerekek képe.
A klipet elvileg ugyanaz a Dave Meyers rendezte, mint az előbbi Mary J.
Blige-ot.